1. fejezet: Egy új élet

Eddig minden szép volt, de most… mintha valami megváltozott volna. Valami erősen nyom kifelé! Próbálta ellenállni, de lehetetlen. Túl erős. Hirtelen minden olyan furcsa lett. Hideg van, és csak foltokban látok. de egy kellemes, meleg illat csapja meg az orromat, ez a mama! Az ösztöneim azt súgják, mellette biztonságban vagyok. A mama odajött hozzám, és elkezdett tisztogatni.  Most már mindent tisztán láttam. Egy tágas boxban voltunk, körülöttünk sok kétlábú. Megpróbáltam a lábaimra állni, pont úgy, mint a mami, de az én kis vékony lábaim túl gyöngének bizonyultak, mert egyből visszaestem a puha szénára. Egy-két óra elteltével már sikerült botladozás nélkül sétálgatnom a boksz négy fala között. Egyszer csak egy félelmetes hang ütötte meg a fülemet. Valamiért a lábaim öntudatlanul elindultak a mama felé, de mégsem. Mielőtt még a mami fejéhez értem volna, önállósodott lábaim elkanyarodtak a mami fara felé. Most mit tegyek?  Törtem a fejem, valami oka biztos van, hogy idejöttem. Miközben gondolkoztam, valami finom, kellemes illat szivárgott az orrocskámba. Ez… ez leírhatatlan! Annyira csábít, és azt a rémes hangot is előidézi. Meg kell tudnom mi ez! Kicsi fejemet lehajtottam és mélyen beleszippantottam a levegőbe, ismét magamba szívva azt a kellemes szagot. A mami hasán valami kiálló dolgot véltem felfedezni. Ne tudom mi az, de onnan jön ez a kellemes szag. A körülöttem zajló dolgokkal mit sem törődve számba vettem a mamiból kiálló bigyót, és elkezdtem szopni. Nagy meglepetésemre meleg, és kellemesen melengető finomság ömlött a számba. A tej édes íze simogatta a torkomat. A mami csillogó szemekkel nézett, és közben rövidke szőrömet tisztítgatta.
Egy hetes koromra nagyon sokat tanultam. A mami sok mindenre megtanított. Például, a furcsa kétlábúakat nem szabad megharapni, pedig nagyon élveztem, és, hogy nem szabad hangoskodni a boxban, mivel mások is laknak a nagy fából készült épületben. Végre eljött az idő, és engem meg a mamit kivittek a nagy fa épületből, egy nagy és világos helyre. A mami ezt a helyet rétnek nevezte, és azt mondta, hogy ha jól viselkedek máskor is kihoznak majd az emberek ide. Az emberek azok a különös két lábon járok a mama szerint. Nagyon szerettem a legelőn szaladgálni, mindig hívtam a mamát játszani, de ő inkább a többi anyukával legelészett.
Mire két hetes lettem, már tudtam, hogy amikor az emberek azt mondják, hogy „Főnix”, akkor rólam van szó. Volt egy lány, Sofie. Minden nap eljött hozzám, és megsimogatott, kedves szavakat mondott nekem.
- Te vagy az én édes kis lovam! –bár nem értettem a szavait, tudtam, hogy szeret engem.
Egyik nap, amikor kint voltam a mamival, meg a többi kancával a réten, és játszottam, a hátam mögött egy ág reccsenését hallottam. Amikor megfordultam egy aranyos kis fakó kanca csikó állt előttem. A neve Tiara volt, és volt egy ikertestvére is, Titán. De ő Tiarával ellentétben ő is mén csikó volt, mint én. Neki is fakó szőre volt, mint a húgának, de neki a homlokán egy nagy fehér csillag díszelgett. Mi hárman nagyon jó barátok lettünk. Kiderült az is, hogy az istállóban a szomszéd boxban laktak az anyukájukkal. Mire este lett annyira elfáradtam a Titánnal és Tiarával való játéktól, hogy már menni is alig bírtam. Bent a boxban, lekuporodtam az egyik sarokban, és mélyen álomba zuhantam.
Másnap későn ébredtem. Amikor felkeltem a mami sehol sem volt! Olyan hangosan, ahogyan csak tudtam elkezdtem nyeríteni vékonyka hangomon, hátha felbukkan valahonnan. Majd egy ismerős fejet láttam a boksz ajtaja felett. A mami! Kedvesen horkantott egyet, és elmagyarázta, hogy amíg aludtam Sofie kivitte a boxból és szépen letisztította a szőrét. A szívem még mindig hevesen vert, a nyakamról folyt a verejték. Nagyon megijedtem, hogy a mami nem volt ott. Megígérte, hogy többet nem tesz ilyet, hogy ezzel is megnyugtasson. Soha többé nem hagy magamra.

2. fejezet: Egy új nap

Ismét egy új nap kezdődött!  Egy új nap, hogy Titánnal és Tiarával játszhassak! Már három hónapos vagyok, néhány fogam kinőtt már, amit én nagyon csípek. De a mama nem nagyon kedveli, mivel amikor szopok néha akaratlanul is, de megharapom. Múltkor azt mondta, hogy el kell kezdenem rendes ételt, mert már elég idős vagyok hozzá, hogy megálljak a magam patáján. Megkóstoltam már a füvet, érdekes édeskés íze van, de a tej mellett labdába sem rúghat. Viszont a lóhere! Az maga a mennyország. Sajnos a mi legelőnkön valódi kincs, de ha találok, akkor mindig jó ízűen két pofára tömöm. Egyszer megpróbáltam a zabot is megenni, de sajnos az én kicsi fogaim, nem bírták elmorzsolni a számban, ezért az még nem jó nekem. Furcsálltam, amikor reggel Sofie nem a megszokott időben jött. Vajon miért? Aztán amikor belépett az istállóban, nagy kék szemei csak úgy csillogtak a boldogságtól. Egy kényelmetlen kötélfélét helyezett a fejemre, ami ráadásul viszketett, és csiklandozta a fülemet. Egy hosszú kötél végéhez kötötte a fejemen lévő izét. Egy homokos pályára vezetett, ahol elvárta tőlem, hogy körbe-körbe fussak, mint egy iramló. De amikor megálltam egy nagy botot csattogtatott mögöttem. Körülbelül egy órán keresztül ment ez így, mindig más tempóban kellett mennem. A végén oda jött hozzám, és egy vödör vízzel kedveskedett fáradt szerénységemnek. Miután végeztünk elvitt a legelőre, ahol a barátaim már nagyon vártak. Sajnos túlfáradt voltam a játékhoz, ezért inkább a mami közelében lefeküdtem a fűben. A mami mesélt nekem az őseinkről, a vadonban élő szabad musztángokról. A nyugat szellemeiről. Miközben a történetet hallgattam mély álomba zuhantam.
„Egy nagy suhogó árny követ! Most mit tegyek? Hol a mami? Jobbra fordítom a fejemet és egy nagy fekete árny ugrik elő a fák közül, hogy magával vigyen, és megöljön. Futok, de ez a vadállat nem hagy engem. A véremre szomjazik! A patáim alatt reng a föld, vajon mitől? A kietlen puszta másik felében egy nagy vadló ménes bukkan fel! Egy nagy fekete csődör vágtat felém. Talán ő megment engem ettől a rémséges fenevadtól, ami üldöz. A nagy fekete csődört követte az egész ménest, de mit látok? Ki kerülték a szörnyet és most egyenesen felém jönnek! El fognak gázolni! Rémülten nyerítettem fel, de a torkomon egy hang se jött ki! Hova lett a hangom? Gyorsan félre ugrottam a vágtázó lovak elől. Most minden sötét. Egy fényes pontot látok a sötétben, oda sétáltam reszkető patákkal. Egy kis tó volt ott. A hűs víz csábított, hogy igyak egy keveset, de amikor odaértem, és belenéztem a víz tükrébe egy vörös szemű rémes fenevad nézett vissza rám. Fekete szarvakkal, és lángoló lehelettel.
Éreztem, hogy a szívem hevesen ver, és a vér megfagy az ereimben. A mami halk nyugtató szavakkal próbált csillapítani. A rémálom eltűnt, még mindig ziháltam a nagy ijedségtől. Amikor elmeséltem a mamának, hogy mi történt, azt mondta, hogy ez csak egy buta álom volt, és nem kell félnem. Az álmok sokszor a belső énünket mutatják, jelen esetben a fekete szörny nem azt jelentette, hogy milyen csúnya vagyok, inkább azt, hogy erős és szívós. A mami azt is mondta, hogy kordában kell tartanom a belső énemet, mert lehet, hogy eljön majd az idő, hogy ő már nem lesz mellettem és nem tud segíteni. De vajon, hogy értette, hogy nem lesz mellettem? Hiszen én vagyok az ő fia! És megígérte nekem, hogy sosem hagy cserben. Este nem tudtam aludni, féltem, hogy ismét hatalmába kerít a rémálom. Elgondolkoztam, a nagy fekete csődörön. A mami szerint az álmok néha jelentenek valamit. Elképzeltem, hogy én is a vad méneshez tartozom, ott vágtatok az elsők között, és őrzöm a ménes békességét. Elképzeltem, ahogyan sasokkal versengek, és a vad rónákon át vágtatok egy csodás csapattal, ahogyan a szél a sörényembe kap. Én is vadló szeretnék lenni! Valami forró izzani kezdett bennem, nem tudom pontosan mi ez az érzés, de mintha már korábban éreztem volna ilyet! Amikor először szoptam! Akkor is egy különös érzésem volt, az őseim által véremben hordott vad ösztönöm az! A lelkem mélyén a vad énem ki akar szabadulni, de ez sajnos lehetetlen. Az én sorsom sajnos az, hogy egy idomított ló legyek. Pedig milyen szép is lenne a barátaimmal, a mamival vágtatni a vad szélben! Milyen jó is lenne! A sok gondolkodás kifárasztott, a szemhéjaimra nagy nehezéket akasztott valaki, mert nem bírtam nyitva tartani őket. szép lassan az álmok álmát aludta.

3. fejezet: Anya csak egy van

Reggel Sofie megint eljött értem, és jól megfutatott. Most már egy nagy rudat is tett a földre. De olyan fenyegetően nézett ki a fehér és piros csíkjaival, hogy mindig meg álltam előtte, és inkább megfordultam. Sofienak ez nem nagyon tetszett, mivel azzal a hosszú bottal mindig csettintett egyet a faromnál. Amikor a nap a horizonton járt, abba hagytuk az edzést, és kivitt a legelőre a többi paci közé. Én már öt hónapos csikó vagyok, a ménesben ahol én a mami Tiara, Titán és a többi felnőtt ló van, én vagyok az egyik legnagyobb csikó. Odakocogtam Tiarához és Titánhoz, akik a kéthetes csikókkal játszottak. Horkantással üdvözöltem őket, Tiara elmesélte, hogy holnap őt és a testvérét elviszik a pályára. Már nagyon izgultak. Emlékszem, amikor először vittek engem, nagyon kifáradtam a sok futásban. Az ikrek már három hónaposak, szóval érthető, hogy elkezdik idomítani őket. De így kevesebb időnk lesz játszani! Ennek gondolatára nagy szomorúság fogott el.
Másnap engem a legelőre vittek, ahonnan megfigyelhettem, ahogyan a két bolondos ikercsikót próbálják tanítani. Tiara nagyon ügyes volt, minden apró jelzést tökéletesen vett. De Titán, ő nagyon makacs volt. Amikor a gazda jelet adott a gyorsabb tempóra ő inkább lassított. Egyszer, csak amikor a gazdi nem figyelt Titán erősen megrántotta az őt tartó vezető szárat, és elkezdett futni. Nagyon vicces volt, ahogyan az a sok ember futott utána. Sajnos a mulatságnak hamar vége szakadt, mivel Titán mamája, Sziporka rászólt a fiára, hogy viselkedjen vagy nagy bajban lesz. A két lökött csikót kiengedték a mezőre, a többi ló közé. Elmesélték milyen érzés volt ott kint lenni. Titán nagyon remélte, hogy máskor is kiviszik és fogócskáznak vele az emberek. Hírtelen éles nyerítés hallatszott. A vezérmén jelzett, hogy veszély közeleg. A fák közül egy puma ugrott elő, a kerítésen átmászott. Minden ló futott, ahogyan csak tudott. Még láttam, hogy az ikrek anyjukkal együtt menekülnek el a legelő túlsó felébe. De hol a mama? Mami! A mama mellém vágtatott, és ösztökélt a futásra. Úgy szedtem a lábam, ahogyan csak bírtam. Oh, de jaj, itt egy nagy gödör. Az egyik patám beleesett én pedig egy hatalmasat estem. A mami futott, és észre sem vette mi történt. Segítségért kiáltottam, és csak akkor fordult vissza a mama. A puma egyenesen felém tartott. Már nincs elég időm, hogy elmeneküljek. Az a vadállat és köztem már csak tíz méter van. Meg fog ölni! Ég veled világ! De akkor a mami toppant elém. A hátsó lábaira ágaskodott és úgy próbálta elzavarni azt a vérengző fenevadat. A mama miközben engem próbált megmenteni, hangos nyerítéssel parancsolt rám, hogy fussak, és vissza ne nézzek. Felálltam és elkezdtem szaladni a többi ló felé. Nem néztem vissza, de hallottam a mami keserves nyerítését. Láttam, ahogy szembe rohan velem Feketevillám a vezérmén és még néhány mén a csapatból, hogy í mami segítségére legyenek. Hallottam a hátam mögött zajló harcot, majd egy nagy dörrenést. Mint amikor a viharban az ég dörög, de most nincs vihar! Az emberek jöttek felénk. Sofie és még néhány ember a ménest terelték át egy másik legelőre. A csődöröket kötőféken vezették. De hol a mami? A kancák között futkostam, hátha megtalálom, de nem volt ott sehol! Nyerítésem már-már sírásba folyt, amikor a mama sokadik hívásomra se jött. Még mindig a legelőn futottam, a kerítésnél aztán láttam a hatalmas puma tetemét, és ott feküdt nem messze tőle a mami. Szóltam a mamának, hogy ott vagyok és várok rá, de ő nem nyerített vissza. Aztán oda jött hozzám Sofie és ellenőrizte nem-e esett bajom. Majd átölelte a nyakamat és záporban hullt a könnye.
- Jaj, édes kis csikóm! Csillám meghalt! Nincs többé! Az anyukád nem jön vissza –folyton ezeket a szavakat hajtotta, de én ebből semmit sem értette. De aztán minden megvilágosult előttem, amikor láttam az ikreket az anyukájukkal. A mama nem jön ide hozzám! Ez a nagy sokk, ami ért összekavarta a gondolataimat. Kiszabadultam Sofie szorításából, és szaladtam, ahogyan csak bírtam. Zúzmara az egyik kanca utánam akart jönni, hogy megvigasztaljon, de Feketevillám nem engedte. Hallottam amint azt mondja neki, hogy egyedül kell lennem. Ezért hálás voltam neki. Miközben szaladtam éreztem, ahogyan a meleg könny végig folyik az arcomon. Az eszem csak azon járt, hogy most mi lesz velem? A mami itt hagyott egyedül! Pedig megígérte! Megígérte, hogy soha nem hagy el! Hirtelen nagy düh fogott el annak gondolatára, hogy nem tudta betartani az ígéretét. De aztán bevillant egy kép, amikor a mama engem akart megvédeni. A mama miattam halt meg! Csak az én hibám! Ha nem esek el, akkor a mami nem fordul vissza és még… még mindig élne. Miközben futkostam és gondolkodtam besötétedett, Sofie jött oda hozzám, hogy bevigyen a boxba ahol a mamival laktunk ketten. De most egyedül voltam benne, és olyan hatalmasnak tűnt. Lekuporodtam a boksz egyik sötét kis sarkába és álomba merültem.
„Gyorsan szaladok, nem tudom hova és mi elől. Minden csupa fekete, de ott! Ott van valami… a mama! Vajon miért van itt? Sír, a mami szomorú. Oda kocogtam hozzá, és kicsi testemet az övéhez nyomtam. De a mama nem mozdult. Csak sírt, és mosolygott. Azt mondta én vagyok az ő büszkesége és, hogy nagyon szeret. De aztán a mami teste elkezdett pirossá változni, a bőre forró volt. Amikor hátráltam pár lépést a mami eltűnt és egy hatalmas lidérc lett a helyén. Félelmemben elkezdtem szaladni, de elestem. A rémes lidérc egyfolytában azt hajtogatta, hogy én öltem meg a mamit. És, hogy gyilkos vagyok!”

4. fejezet: Új otthon

Riadtan ébredtem föl. Rémálom! És senki sincs, aki kedves szavakkal nyugtatna. A szívem hevesen ver, az izmaim megfeszülnek. Nagyon félek. Egyedül vagyok ebben a nagy boxban. Hallom, ahogyan a többi ló álmában szuszog, és ekkor az istálló ajtaja hangos nyikorgással kinyílik. A zajra senki sem ébredt föl, bele reszket a patám, ha arra gondolok, micsoda rémség léphetett be azon a bejáraton. Egyre világosabb van az istállóban, füleimet hegyezve hallom, hogy valaki megáll a boxom előtt. Majd Sofie néz be. Nagy meg könnyebbülés ez számomra. Nem is tudtam volna, hogy mit teszek, ha egy szörny jön ide.
Reggel a kakas ébresztette a tanyát. Sofie egész éjjel mellettem volt, hogy ne féljek egyedül. Amikor elvitt a reggeli edzésre, nagyon élettelenül baktattam. Nem is figyelve a jelzéseire.
- Mi a baj kicsikém? –még a pattogó bot sem tudott nagyobb iramra ösztökélni. Miután Sofie feladta a reggeli edzést, kivitt a legelőre. Az ikrek is visszaértek már a reggeli gyakorlatokról. Hívtak, hogy játsszak velük, de én csak a fejemet lógatva hátat fordítottam nekik, és elmentem. Egyedül szerettem volna lenni, ezért elmentem a legelő egy olyan helyére, ahol most egy ló sem volt. Még a friss lóhere sem tudott jobb kedvre vidítani. Én talán már soha többé nem fogok nevetni, se mosolyogni. A füleimet hegyezve valami zajt hallottam. Mintha egy ménes vágtatott volna el nem messze tőlem. Megfordultam, hátha az én csapatom vágtázik, de nem. Mindenki ott állt ahol öt perccel ezelőtt. Furcsa! Még mindig visszhangzott a fülemben a paták dobogása, és a fáradt lovak prüszkölése. 
- Főnix! –valaki az én nevemet kiáltotta. Amikor megfordultam Sofie állt a kerítés oldalánál, és engem várt. Nagyon szerettem őt, ezért gyorsan oda galoppoztam hozzá. Mivel kinőtt már az összes fogam meg tudtam enni minden étel. Sofie friss répával kínálgatott.
- Gyere lovacskám! Valaki meg akar nézni téged! – Sofie egy vezetőszárat csatolt a kötőfékemre és elkezdett vezetni. Érdekes módon, nem a szokásos helyek felé vezetett, hanem egy nagy fekete valamihez. A mami ezt autónak hívta, és azt mondta, hogy ártalmatlan ránk nézve. Egy nagy és kövér fehér ruhás napszemüveges idegen állt elém, és elkezdett vizslatni a szemeivel.
- Szóval ő lenne Csillám Csoda csikója? Annak a kancának a csikója, aki egyenesben ötször nyerte meg a Kentucky derbit, és egyszer az év lova címet is megkapta?
- Igen! Ő Főnix. Csillám utolsó utódja, mivel nem régiben egy balesetben meghalt. Erős, és jól figyel az edzéseken a jelzésekre.
- Hmm… szóval megdöglött az anyja? Nagy kár! Így lehet, hogy már nem tud olyan jól versenyezni?! –a férfi nagy dörmögő hangon beszélt, de persze az emberek szavai nekem semmit sem jelentenek.
- Elég jól bírja a strapát.
- Adok érte két millió dollárt!
- Két és fél millióért a magáé! –Sofie magabiztosan kommunikált ezzel az idegennel. De jó volna tudni, hogy miről beszélnek.
- Rendben! Nekem annyiért megéri Csillám Csoda és Feketevillám a hármas korona bajnokának csikója. Holnap elküldök a csikóért egy trailert!
- Olyan hamar… rendben! Holnap délutánra a csikó készen lesz a szállításra.
Másnap délután Sofie fehér színű fáslit tett a lábamra, és jó nagy adag kaját adott. Könnyű takaróval betakargatott, és sokat simogatott. Mindig ugyanazt mondogatta, és szerintem ezzel azt akarta kifejezni, hogy nagyon szeret. Egy nagy fehér autó járt be az udvarra. Sofie átkarolta a nyakamat és a meleg könnyek csordultak le az arcán. Valamiért ez nem tetszett nekem, nagyon felidegesített a dolog. Sofie berakott abba a nagy fém dobozszerű autóba, és becsukta mögöttem az ajtót. Miért zárt ide be? Valami rosszat csináltam? Rúgtam a falat, amilyen hangosan csak tudtam nyerítettem, de még ez sem hatotta meg. Már nem szeret engemet.
A nagy autó megállt. Hallom, ahogyan mögöttem a sok ember beszél. Mögöttem kinyílik az ajtó, és egy ember jön be, hogy kivigyen. Okosan és higgadtan sétálok mellette. Amikor kiértem a fém dobozból jól körbe kellett néznem, mivel nagyon ismeretlen helyen kötöttem ki. Sehol a ménes, a legelő, az istállóm! Minden olyan idegen volt számomra. Egy ember bevitt egy istállóba, sajnos nem az én jól megszokott istállóm volt. Sok ismeretlen ló volt itt. Volt néhány velem egykorú is, de a legtöbbjük már felnőtt lónak számított. Egy tágas boxba vezettek be, ahol levették rólam a fáslit és a vezetőszárat. Tettek elém egy vödör vizet, és magamra hagytak. Nagyon meg voltam rémülve az új környezettől. Néhány órával később egy magas fiú jött értem, és egy karámba vitt. Nem volt olyan jó, mint az otthoni legelő, kevés volt itt a fű. A szomszédos karámokban felismertem néhány lovat, akiket bent az istállóban már láttam. Közben megtudtam, ki kicsoda. Volt itt egy szürke herélt, aki Lidércnek hívtak, egy nagyon kedves kanca, akit Álom Szépnek hívtak, és még voltak néhányan. Elmondták nekem, hogy akik itt vannak ők mind versenylovak. Eleinte nem tudtam, hogy mi az a verseny ló, de voltak olyan kedvesek, és elmagyarázták, hogy mi a versenyló. Azt is megtudtam, hogy ez egy versenyistálló ahol én vagyok. Itt minden ló versenyzik, és engem is versenyzésre szántak.
- Szóval ő lenne Csillám Csoda és Feketevillám csikója! –egy ismeretlen férfihang ütötte meg a fülemet a jobb oldalam felöl.
- Igen, ő Fekete Főnix! A tenyésztői szerint nagyon okos és értelmes egy csikó. –ez egy vékonyabb, fiú hang volt. Ez a fiú hozott ki engem a karámba ma délután.
- Na, majd azt meglátjuk holnap az edzésen! Akkor majd megmutathatja, mit tud ez a ló! –a két ember elment. Este a fiú megint eljött értem, és visszavitt a boxomba.
- Holnap mutasd meg neki, hogy mit tudsz Fekete Főnix! Mosd le a képéről azt az önelégült mosolyát! –a fiú elment. Az istállóban csend volt. Néhány ló már aludt, de nekem még mindig ne jött álom a szememre. Azon gondolkodtam, hogy mit csinálhat most Tiara és Titán. És, hogy a mama fent az égből is vigyáz-e rám. A mami gondolatára nagy szomorúság kapott el, és ez is vitt álomba.

5. fejezet: Végre tavasz

Megtudtam, hogy a lovász fiút Chrisnek hívják. Kedves fiú volt, a maga makacs és önfejű természetével. Mindig kedvesen bánt velem, Sofiera emlékeztetett. Ma egy nagy homokos pályára vezettek ki. Olyan volt, legalább is hasonlított az otthonira. A tegnap látott magas férfi jött oda hozzám, és vette át a vezetőszárat Christől. A férfi keménykezűen bánt velem. A jelzései, amiket adott nagyon félre érthetőek voltak. Például egyszer azt akarta, hogy váltsak gyorsabb tempót, de a jelzése alapján én ezt úgy vettem, hogy álljak meg. Ráadásul ez az ember még azt a nagy botot is fájdalmasan használta. Szerencsére az edzés végén ki mehettem a karámba, a többi egy éves ló közé. Meg ismerkedtem néhány igazán jó fej pacival. A kis pej kanca csikó, akit Tavaszvirágnak hívtak, nagyon emlékeztetett Tiarára, ezért is értettük meg egymást olyan jól. Ott volt még Zivatar is a másfél éves csődör csikó. Krémszínű szőre nagyon illett a megjelenéséhez és sötét barna sörényéhez.
Egyik nap eleredt az eső, pont, amikor olyan jól szórakoztunk kint. Az egyik tócsába belenéztem, de egy furcsa alak nézett vissza rám! Biztosan nem az én tükörképem volt, mert az én szőröm sötét pej volt, aki pedig visszanézett rám foltokban fekete volt. Aztán a nyakamat kicsit arrébb fordítottam, és megláttam, hogy az én szőröm is pej, de néhol már fekete! Mi történik velem? Kár, hogy nincs itt a mami, hogy elmagyarázza!
Néhány napon belül teljesen fekete lettem. Pont úgy néztem ki, mint Feketevillám a régi ménesem vezére. Csak én egy kicsivel kisebb voltam, mint ő, és az a különbség volt köztünk, hogy nekem a mamihoz hasonlóan volt egy fehér minta a homlokomon. Ahogyan nézegettem magamat a tócsákban észrevettem, hogy más alakú az enyém, mint a mamié volt. Az emlékezetem szerint a mamának egy ötágú csillag volt, az enyémnek pedig tűz formája van. Lehet, hogy innen kaptam a nevemet! Főnix! A mama egyszer mesélte, hogy a főnix egy madár, amely idős korában elég és a hamvaiból új élet keletkezik! Nagyon hálás vagyok a maminak, hogy ennyi mindent mesélt a világról!
Fél év telt el, már nagyon megszoktam az itteni életet. Christ is nagyon megszerettem. Most, hogy már másfél éves vagyok, elkezdenek rajtam lovagolni. Nagyon vicces, ahogyan megpróbálnak felszállni a nyeregbe. Nem tehetek róla, de mindig ideges leszek, ha egyhelyben állok, és akkor elkezdek oldalazni, ami persze az embereknek nem tetszik. A munkalovasom szerencsére Chris! A többiek szerint nagyon mázlista vagyok, mivel van még egy munkalovas a birtokon még pedig Robert. Ő nagyon rosszul üli meg a nyerget a többiek szerint. Rózsabimbó a hároméves kanca is miatta sántult le egy edzés folyamán. Viszont Chris nagyon jó lovas. A keze gyengéd, és határozottan adja ki a jelzéseket. A korombeliek között én vagyok a leggyorsabb galopp ló az egész birtokon! Utálom, ha valaki elém vág, és mindig egy különös tűz hajt előre. A gazdáim is meg vannak elégedve velem. Azt hallottam, hogy tavasszal lesz egy verseny kétéves lovak számára, ahol én is megmutathatom, majd mire vagyok képes! Már nagyon várom, hogy tavasz legyen és elmenjen ez a kegyetlen tél. Sajnos a nagy hideg miatt nem lehet edzeni. A fedeles lovardánkba pedig nem jó galoppozni, mivel nincs jó fogás a patáimnak. De nem csüggedek, a fedelesben tartjuk most az edzéseket. De nem kell futnom, hanem különböző dolgokkal kell össze ismerkednem! A rajtkaput bírom a legjobban. Nagyon érdekes, ahogyan nyílódik. Sajnos nem mindenki mondhatja el ugyan ezt, mivel Tavaszvirág nagyon fél tőle. Azt mondja, nagyon rossz érzés egy olyan pici szűk helyen bezárva lenni.
Végre itt a tavasz! Végre két éves lettem, és ez azt jelenti, hogy jönnek a versenyek az edzések és a dicsőség! Ma, amikor kivittek a karámba a madarak csiripeltek, a fák rügyeztek, és a levegő is megváltozott! Édes virágok illata szállt minden fele. Nagyon tetszett ez az időjárás változás! A zord tél után jó volt újra látni a sárgán ragyogó napot! Egy újév kezdete, a kis csikók ilyenkor születnek, és vannak, melyek ilyenkor kezdik el az életüket élni. Mint én! Holnap elkezdjük az edzéseket, és már alig várom, hogy egy rendes versenyen vegyek részt! Azt hallottam, hogy a holnapi edzést Zivatarral és Tavaszvirággal fogom lefutni! A kerítésen keresztül Rózsabimbót, Álom Szépet és Lidércet véltem felfedezni. A három ló egymás ellen futott versenyt. Hát persze! Ma a három és öt év közötti lovak edzése folyik, holnap pedig a három év alattiaké! Zivatarral még sosem futottam versenyt, mivel ő fél évvel idősebb nálam. De azt hallottam, hogy nagyon gyors, és a szülei is jó versenylovak! Az apja többször nyerte meg a Tenyésztők kupáját és a Gold Cupot. Az anyja pedig sok sprint versenyt nyert. Azért nem vagyok annyira berezelve, mert az én szüleim sem piskóták! Este a boxomba még ezen rágódtam, majd a fárasztó gondolkodást félre téve inkább a friss zabot kezdtem el ropogtatni ami még a vödröm aljában volt.

6. fejezet: Bizonyítás

Szép napra virradtunk! Mindig szerettem a reggeli nyüzsgést, de ma alig vártam, hogy Chris jöjjön hozzám. Miközben a reggelimet tömtem be a számba, a fekete hajú fiú tisztára próbálta kefélni a szőrömet. Persze hiába, mert tegnap este jól megmártóztam a boxom piszkában. Ennek persze nem örült Chris, mivel sokáig tartó munka kellett, hogy fényesre csutakolja az ében fekete szőrömet. Kényelmes kötőfékemet óvatosan a fejemre helyezte, és már vitt is a nyergelő területre, hogy felkészítsen a délelőtti nagy edzésre! A hátamra könnyű nyerget rakott, hogy ezzel is könnyítsen majd a dolgomon futás közben. Észrevettem, hogy mások is vannak már a nyergesnél. Itt volt Tavaszvirág és Zivatar is, és még Rózsabimbót is itt találtam. Ugyan is ma ő viszi a gazdám lányát, Carolinát lovagolni. Szegény pára, az a lány nagyon gonosz! Kész bestia! Emlékszem egyszer rám is fel próbált ülni, de nem megfelelő tartásban ült, ráadásul olyan hegyes izét is használt, ami a cipője sarkán van, sarkantyút! Most a bemelegítő köröket róttuk a többiekkel. Én szokásosan Christ kaptam lovasomként, Tavaszvirág Robertet, Zivatart pedig David ülte meg. David volt Zivatar munkalovasa és lovásza. A magas férfi, akit mindenki utált különböző parancsokat adott ki az embereknek. Először egy kis kört kellett sétálva majd ügetve megtennünk. Majd nagy nyolcasokat írtunk le lassú vágtában. Végül mentünk a galopp pályára! A start kapu nagyon hívogatónak nézett ki. Csak rám várt! Én és Zivatar minden baj nélkül beálltunk, de Tavaszvirágnak meggyökerezet a lába és úgy kellett egy segédnek bevezetnie. Már csak pár pillanat és meglátjuk milyen fából faragtak! A visszaszámláló elkezdte a számolást. Három… kettő… egy...rajt! A kapuk kinyíltak, most már a pej kanca is magához tért, és gyönyörű ugrással kezdte a versenyt. A mezőny élén Zivatar állt, mögötte futottam én, majd mögöttem Tavaszvirág, aki egyre gyorsabban zárkózott fel. Egy nagy vágta lépéssel lábat váltottam és így Zivatar nyomába léptem. Elhagytuk már a fél pályát, és már csak az utolsó kanyar jött. Láttam, ahogyan Zivatar fárad. Az erejét elpocsékolta arra, hogy megtartsa az első helyet az egész verseny alatt. Éreztem, hogy még vannak tartalékaim, az utolsó kanyart is elhagytuk! Most már fej-fej mellett futottunk vetélytársammal. Ekkor Chris szárat adott nekem, ezzel lehetőséget adva a gyorsabb tempóra. Lehagytam Zivatart! Már csak pár méter, én nyertem! Lovasom felállt a nyeregben, hogy ezzel is segítsen a lassításban. Lehet, hogy zivatar idősebb, de attól még ezt a futamot én nyertem. Tavaszvirág egy nagyon kicsivel maradt csak le tőlünk.
- Nagyon jól futott a csikó Mr. Winz!
- Igen, azt én is látom. Bár a mezőny elején szinte mindig Zivatar volt, a végére Főnix is bele húzott.
- Igen! És nem is kellett neki segítenem! Magától futott.
- Nagyszerű! Járassátok le a csikókat –ezzel sarkon fordult és elment a klub helység felé vette az irányt. Jó volt ez a kis futam a hosszú téli pihenés után. A lovászaink megsétáltattak minket, hogy lehűljünk, és langyos vízzel lemosták a hátunkat. Nagyon jó érzés volt, ahogyan a hűs víz simogatta forrón tajtékzó hátamat. A nap további részét a legelőn töltöttük, és friss zamatos fűvel tömtük tele a bendőnket. Barátaimmal kibeszéltük a verseny minden egyes részletét. Közben Rózsabimbó is visszatért, és elmesélte, hogy amikor Carolinával a hegyi ösvényeken lovagoltak egy nagy sas repült ki a fák mögül. A kanca természetesen megijedt és öntudatosan két lábra ágaskodott, hogy megvédje magát. Sajnos a lány elvesztette egyen súlyát, és leesett a nyeregből. Most tudta meg, hogy kificamodott a csuklója, és a gazda jól leszidta a lányát, amiért olyan helyre ment lovagolni. Ráadásul egy díjnyertes versenylóval! Nem voltunk kárörvendők, de azért az a lány megérdemelte. Miközben ezen a „nap témáján” rágottunk, észrevettük, hogy egy trailer fordul be az udvarra. Mindenki kíváncsian dugiszálta a fejét, hogy megtudja mi ez a nagy nyüzsgés ezen a korai tavasz délután. A gazda jött ki a házból, és nagy mosollyal ment az autóhoz. Rivalda a már hamarosan nyugdíjba vonuló galopp sztár oldalazott oda hozzánk, a fejleményekkel. Megtudta, hogy egy új ló érkezik a birtokra. Sajnos azt nem tudta kideríteni ki és honnan jön ez az új paci, de már az eddigi információkért is hálásak voltunk neki. Mindenki kíváncsian várta, hogy az emberek kivezessék a jövevényt a szállítóból és megpillanthassuk őt.

 

7. fejezet: Újra együtt

Amikor a rámpa lecsapódott, mindenki hátrált egy lépést, majd újra előre lépett, hogy jól szemügyre vehesse az újoncot. A gazda vezette ki, először nem láttam, mert a nap élesen tűzött a szemembe, majd ahogy kijött az új ló eltakarta a napot és meg láthattuk ki is ő. Egy csinos kis kanca tette le patáját a puha földre. Gyors végig tekintettem rajta, majd egy hangos zaj csapta meg a fülemet. Bent a trailerben valami nagy zajt keltett. Ekkor láttuk csak meg igazán, hogy még egy ló is érkezett a birtokra. Mintha csak az előző paci tükörképe lenne! Azzal a kis változással, hogy ő csődör volt és a homlokán egy csillag díszelgett. Egy különös érzés fogott el. Ilyet régen éreztem. A szívem hevesen vert, és az ösztönöm azt súgta, hogy köszöntsem őket, mint ha már régóta ismernénk egymást. De hát honnan ismernék két ennyire hasonló lovat? Honnan… és akkor beugrott! Hát persze, miért csak most jut eszembe? Tán így eltompult volna az eszem? Ők a csikó kori barátaim! Tiara és Titán! Hangos nyerítéssel üdvözöltem őket, de ők csak bambán néztek, mintha meg se ismertek volna. De miért? Biztos vagyok, hogy ők azok. Ezen gondolkoztam még egy ideig, de úgy tűnt nagyon magamba zárkóztam, mert mire újra feleszméltem már nem voltak ott. Tavaszvirág kocogott mellém és kezdett el faggatni, hogy miért bántam velük úgy, mint egy régi ismerőssel. Nem akartam jelenleg erről beszélni, ezért inkább kedvesen, de határozottan megmondtam neki, hogy hagyjon magamra. A karám egy magányos részébe vonultam, hogy zavartalanul elmélkedjek azon, vajon miért nem ismertek meg a régi barátaim. Aztán eszembe jutott a fél évvel ezelőtti változás rajtam. Hát persze! Amikor csikó voltam, pej szőröm volt, de most ében fekete, mint a papáé volt. Ők pedig nem kaptak hírt arról mekkora változáson mentem keresztül. Ha legközelebb találkozom velük, mindent elmesélek nekik. Észrevettem, hogy Chris áll a kapunál, és várja, hogy oda menjek, mivel itt az idő, hogy bevigyen az istállóba. Mint egy bolondos kis csikó mókásan futottam felé, és amikor elé értem egy gyönyörű farolással álltam meg. Miközben mentünk befele, hegyeztem a fülemet, és nyitott szemmel jártam, hátha meglátom az ikreket. Sajnos az istállóban sem találtam őket. Amikor Chris bevezetett a boxomba és puha kefével lecsutakolt, azon töprengtem, hogy hova vihették őket. Mivel a gazda nagy becsben tartja a lovait, biztos, hogy nem hagyta kint őket. De ha itt nincsenek, akkor hol lehetnek? Hallottam róla, és személyesen tapasztaltam is, bár még kicsi voltam, amikor egy új ló érkezik, nem a többiekkel egy helyre viszik, hanem először egy kisebb istállóba, hogy megszokja az új környezetét. Én ezt ostobaságnak tartottam, de még is csak az emberek a domináns lények, ők tudják, mit csinálnak. Gondolom én.
Más nap reggel korán kész akartam, lenni, hogy kint lehessek már a legelőn és újra találkozzam rég nem látott társaimat. Körülbelül dél lehetett, amikor a hátam mögül halk patkók koppanását hallottam. Amikor megfordultam két eddig csak látásból ismert lovászt láttam, amint szabadjára engedik az ikreket. Nem akartam udvariatlan lenni, de izgultam is, hátha nem ismernek meg. Inkább csak megpróbálok figyelemfelkeltő lenni. Leváltam a ménesről és egy magam galoppozni kezdtem a legelőn. Régen nagyon sokat játszottunk ilyet, a játék lényege az volt, hogy aki előbb ér a rét túlsó végére az győz. Futás közben gyors pillantást váltottunk Tiarával, és szerintem valamit megsejthetett, mert nagyon figyelmesen nézte minden mozdulatomat. Majd amikor már elfáradtam, egy távoli sarokban álltam meg és friss lóheréket kezdtem el unalmamban enni. Amióta megszülettem utáltam, ha egyhelyben kell tétlenül állnom, ebből adandóan egy nagyon rossz szokásom keletkezett. Amikor egyhelyben állok, és nem teszek, semmit a jobb lapockám nagyon furcsán remegni kezd. Ismét látható volt ez a jelenség. Valami különös dolgot tehettem, mivel a kanca egyre természetellenesebben kezdte forgatni a fejét és testvéréhez fordult. Ketten legelésztek a legelő egy részében, mivel a többi lónak nem volt elég bátorsága oda menni hozzájuk. Most már mind kettő ló engem bámult. Én, mintha semmit sem látnék, csak rágtam tovább a még mindig számban levő zöldet. Titán hírtelen furcsa, de még is ismerős mozdulatokat tett meg.  Az egyik mellső patájával kétszer kapált, majd megfordult a tengelye körül és a fejével le föl kapált. Talán nem meséltem még, de amikor csikók voltunk volt egy saját köszönésünk. Szerintem Titán így akar engem tesztelni, hogy ki is vagyok én igazán. Gyorsan reagáltam, és a fejemet én is le föl mozgattam, majd hátsó két lábamra ágaskodtam és rendkívüli módon szökkentem egyet a levegőbe. Patáim halk puffanása hallatszott miközben a ménes többi tagjának kíváncsiskodó tekintetét lestem. Tiarának felvirult az arca, és mintha boldogság ragyogott volna a szemében. A csodás pej kanca szélsebesen felém kezdett vágtatni, mivel megismerte bennem a régi kis csikót, akivel együtt játszott fiatal korában. Nekem sem kellett kétszer mondani, elindultam én is felé, hogy újra találkozhassunk. Tiara nyomában ott loholt Titán is. És végre a legelő közepére értünk, ahol mind a hárman megálltunk. Horkantással jeleztem nekik, hogy itt vagyok, majd vártam, hátha kapok valami égi jelet. Titán nagyon végig nézett (biztosan az új színem miatt), majd hangos nyerítéssel adta tudtára mindenkinek, hogy milyen jó barátok vagyunk. Elmesélték, hogy amikor tegnap köszöntem nekik nem ismertek fel, és még most sem hisznek a szemüknek a külsőm miatt. Szerintük pont úgy nézek ki, mint Feketevillám. Elmesélték, hogy Sofie nagyon jól bánt velük miután én elhagytam a szülő földemet, és, hogy mindenki nagyon szomorú volt, amikor elmentem. Én is elmeséltem itteni kalandjaimat, és megkérdeztem őket, hogy-hogy ide kerültek. Mert, ez még is csak egy versenyistálló. Nem sokkal ezelőtt az a kövér fickó, aki engem elvitt ismét elment a farmra, Tiara szerint. Újabb lovakat akart elvinni, de mostanság nem megy olyan jól az üzlet Sofieknak. Kevés jó csikó született a tavasszal, ezért őket az egy és más fél év közöttieket adták el. Szerencsére őket párosával vitték, mivel erős kötelék van köztük. Testvéri szeretet, ahogyan Tiara mondani szokta. Még egy darabig beszélgettünk, majd oda ügettünk a ménes többi tagjához, én pedig illendően bemutattam csapatomnak a csikókori barátaimat. Lehet, hogy még is igaz az, hogy a barátság örök! Ki tudja, mi szerencsére újra együtt vagyunk, mint régen. Titánnal és Tiarával a többi ló között legelésztünk és cseverésztünk a többi lóval. Tavaszvirág és Tiara nagyon jól kijöttek egymással. Titán és Zivatar is elég jól összehaverkodtak. Ott álltam, és néztem mind a négy barátomat, ahogyan élvezik a tavaszi délutánt. Egyből feleszméltem gondolataimból, amikor a többiek hívtak, hogy menjek velük versenyt futni. Nagyon boldog voltam! Vigyázz világ, mert újra a barátaimmal vagyok, és minden versenyt megnyerek! Majd egy csodás vágta ugrással barátaim mellett termettem és vígan futottunk a lemenő nap irányába.

8. fejezet: Baleset

Az elmúlt egy hét nagyon jól telt Tiara, Titán, Tavaszvirág és Zivatar társaságában. Nagyon sokat bolondoztunk. Ma a reggeli edzésen együtt fogunk futni! Már nagyon várom, hogy meg nézzem mire képesek az ikrek. Az edzés, szokásosan bemelegítéssel kezdődött, nyolcasokat írtunk le ügetésben és lassú vágtában kis köröket róttunk. Tavaszvirág, Zivatar és én szokásos munkalovasunkat kaptuk. Tiarán egy eddig csak ritkán és távolról látott lány Sabrina lovagolt. Titánon pedig Chris egyik barátja, aki a lovak felkészítésében segít Ottó ült. Ahogyan elnéztem barátaimnak nem volt gondjuk az indító kapuval. Már Tavaszvirág sem félt tőle, sőt inkább egyre jobban kezdte megkedvelni. Mindannyian a verseny kezdetét vártuk, lovasainkkal a hátunkon. Megszólalt a csengő! Az ajtók nyitódtak és mi már is neki rugaszkodtunk és vágtáztunk a pályán. Előttem Titán futott, szerencsére még nem látott engem galoppozni, így nem tudja, mire vagyok képes. Mögöttem Tiara és Tavaszvirág fej-fej mellett futottak. Sajnos Zivatar rosszul indult, de se baj egyből ki ugrott a második kanyarban és már mellettem is termett. Én sem hagytam ám ezt annyiban, próbáltam lábat váltani, hogy gyorsabb tempóra váltsak, de Chris nem engedett nekem szárat! Titán előttem egy fél lóhosszal ment, sietnem kell, hogyha győzni akarok! Az utolsó kanyart elhagyva lovasom a nyakamhoz simult és szárat adott. Habozás nélkül lábat váltottam és repesztettem. Zivatart jócskán mögöttem hagyva nyújtottam meg vágta lépéseimet, hogy megelőzzem Titánt. Titánt is lekörözve futottam az utolsó ötven méteren, majd két lóhosszal győztem. Második ként titán mögötte nem sokkal Zivatar és utána tavaszvirág ért célba. De hol van Tiara? Megfordultam, hogy jobban szemügyre vehessem a pályát, és ekkor láttam meg, hogy szegény barátnőm a földön fekszik, körülötte sok ember mászkál. A lovasát Sabrinát két férfi vitte be a házba, ahogyan elnéztem felületi sérülése nem volt. Titán is nagyon megrémült, amikor megpillantotta húgát a homokban fekve. Lovasaink szép lassan odavezettek minket, és tisztes távolságból nézhettük, hogy mi történik.
- Mi történt? –Chris kikötött a pálya kerítéséhez, és ment érdeklődni.
- Sajnos miközben Zivatar megelőzte Tiarát, a kancának a szemébe homok került és ettől nem látott semmit. A ló felbukott. –a magas edző mondta el mi történt. Kár, hogy mi lovak nem értjük az emberek ostoba hablatyolását.
- Szegényke. Történt valami komolyabb baja?
- Sajnos igen. Az egyik hátsó lábában meghúzódott egy izom, és eléggé sánta. Remélhetjük, hogy nem esett komolyabb baja. A két férfi, aki Tiara lábát vizsgálta, most erőd gézbe bugyolálta és megpróbálta felállítani a kancát. Halk nyerítéssel jeleztük neki, hogy ott vagyunk, és ne féljen. Szegény Tiarának kétségbe esett arca láttán rossz érzés fogott el. Mi van, ha soha többet nem tud versenyezni? Még bele gondolni is rossz, hogy az a kedves és mindig vidám kanca már nem lesz olyan, mint volt. Gyors föl eszméltem és odébb oldalaztam amennyire tudtam Titánhoz, hogy meg vigasztaljam a húgával nem fog semmilyen rossz dolog történni. tiarát elvitték az emberek, és ezzel úgy gondolom a mai edzésnek vége van. a lovászaink jöttek, hogy leszereljenek, és ki vigyenek minket a legelőre. Jól esett ebben a tavaszi melegben a hűs víz, amivel lemosták a szőrömet. Sajnos még ez sem deríthetett jobb kedvre a ma reggeli történtek után. Pedig már olyan jól alakult minden! Végre megint boldog voltam, na és most…
Később a gazda jött el hozzám egy különös idegennel. A többiek elmondása szerint ez az illető Charles Goodford Európa egyik legjobb zsokéja. Azt hallottam, hogy egy hónap múlva lesz egy verseny két éves lovak számára, ahol engem is indítani szeretnének. Az öreg Rivalda szerint a gazdáink nagy jövőt jósolnak nekem és sok reményt fűznek ahhoz, hogy csodás karrierem lesz. Remélem, igaza van, nagyon szeretnék versenyeket nyerni, mert amikor kicsi voltam a mamának megígértem „Én leszek a legjobb versenyló a világon!” És ehhez a fogadalmamhoz tartom magam!
Késő este hallottuk, amikor az állatorvos dzsipje nagy üggyel, bajjal elhajt a csendes sötétségbe. Mindenki reménykedett benne, hogy Tiara semmi súlyos sérülést nem szenvedett. Bizonyára most nagyon rémült.
„Főnix! Gyere kis fiam! Segíts! Itt vagyok… Főnix! Segíts, kérlek! – Futottam, ahogyan csak a lábam bírta, egy erdőben kerülgettem a fákat, ahol a mami hangját hallottam. Minél gyorsabban akartam menni annál lassabban mozgott körülöttem minden. Egy nagy tisztásra értem, aminek a közepén egy sötét alak állt. Mami? Te vagy az? Amikor oda értem hozzá, ismét kis csikónak éreztem magamat. A sötét alak megfordult és hírtelen a mamiból Feketevillám lett. Nagyon rossz dolgokat mondott nekem, azt hogy én öltem meg a mamit! Aztán Feketevillám hangja ismét a mamiévá, majd Tiaráéra változott, aki azzal vádolt, hogy miattam történt a balesete. Nem bírtam már futni! Amikor utolértek a hangok, nagy és félelmetes alakok vettek körül, majd velem szembe jött Carolina aki édesen, de még is fenyegetően beszélt hozzám. A kezében azt a szörnyű ostort tartotta, amit utáltam.
- Úgy sem menekülsz! –kiáltotta.
Felébredtem. Csak egy rossz rémálom volt. Már nagyon rég nem álmodtam ilyet, de most ez a sok feszültség, és kétség felhozta ezeket a szörnyű dolgokat bennem. Féltem újra elaludni. Inkább csak csendesen álltam a boxomba, és lehajtott fejjel a boldog időket képzeltem magam elé. Amikor először láttam meg a mamát. Együtt szaladgáltunk a régi legelőnkön. Megérkeztek a birtokra a barátaim és újra egymás társaságát élveztük…
Nem bírtam tovább. A sok jó dolog, amire gondoltam kifárasztott és végre valahára édes álomba repített. Egy olyan helyre ahol nincs gonosz, ahol minden szép és jó, tökéletes.

9. fejezet: Felkészülés ezerrel

Másnap reggel kiderült, hogy az orvos diagnózisa szerint Tiarának ki ficamodott a hátsó bokája. Szegényke egy ideig nem terhelheti, de ennek ellenére ki engedték hozzánk a legelőre. Sajnos ki kellett kötni, mert az energiája ellen még ő sem tudott küzdeni és gyors iramban szeretett volna velünk vágtázni. még a kötél sem vette el a kedvét, mi mindig ott voltunk vele.
Miután indítani szeretnének a jövő hónapban levő Churchill Young Cup –on sokat foglalkoznak velem. Az étrendemre is jobban oda figyelnek, és minden nap egyre keményebb lesz az edzés. Ma például Rich az edző azt találta ki, hogy a talaj fogó képességemet fejlesszük. Chrissel az erdőben és a mocsárban, utána pedig a homokos pályán kellett jó nagy köröket megtennünk. Nagyon kifáradtam, ráadásul mind ezek után Rich futószáron szeretett volna velem edzeni. Szerencsére kifutottunk az időből, és az edzéstervben utánam levők jöttek fel a pályára. láttam amint a galopp pályán Lidérc és lovasa egymagukban edzenek egy kisebb hétvégi versenyre, a homokos pályán Rózsabimbó ír le kisebb, majd egyre nagyobb nyolcasokat. A bemelegítő pályán pedig Tavaszvirággal foglalkoznak, aki a jövő hónapi nagy verseny egy kisebb ágában versenyzik, amit fiatal kancáknak szerveznek. Lovászom a meleg áprilisi napon kint csutakolt és szerszámozott le. Miután végzett sétáltatott egy kis ideig, hogy az edzéstől felmelegedett testem lehűljön. A legelőn most csak Zivatar és Rivalda volt kint. Oda kocogtam hozzájuk és kicsi biccentéssel köszöntem nekik. Rivalda volt az évszázad legjobb versenylova. Ezért is fordult hozzá mindenki segítségért. Most kivételesen ő jött oda hozzám, hogy tanácsokat adjon. Tanácsai nagyon jól jöttek. Emlékeztetett arra, hogyha a kerítés mellett futok majd, nagyobb esélyem van a kanyar után az élre vágni, és amikor a start kapuban állok, egyenesen magam elé nézzek, és más zajjal ne törődjek.
Másnap az edzésen gyorsan lepörgettem a fejemben azt a sok hasznos dolgot, amit azelőtt nap Rivalda mondott, és megpróbáltam annak segítségével versenyezni. Most csak én és Titán voltunk a pályán. Egymás ellen versenyeztünk. Őt állították be mellém, hogy az erős versenyszellememet felkeltsék. Micsoda ostobaság! Ezek az emberek egyre ütődöttebbek. Amikor a csengő megszólalt, csodás vágta ugrással kerültem előre. A pálya feléig én vezettem, de a második kanyar után Titánnal fej-fej mellett futottunk. következett egy egyenes szakasz, ahol négy lóhosszal lehagytam vetélytársamat, de Chris még mindig vissza fogott. Próbálta rám erőltetni az új stratégiát, mi szerint a verseny végéig tartalékolnom kell az erőmet, és az utolsó szakaszban kirobbanni a lovak sokaságából. Szerintem ez fölösleges, mert általában a verseny végére sose fáradok el. Az pálya utolsó részéhez értünk. Chris szárat adott nekem, én pedig jó fiú módjára hosszabbítottam vágta lépéseimet és kilenc lóhosszal győztem le Titánt. Szegény kissé elfáradt a verseny végére, mivel a lovasa pálcázta.
Már egy hét telt, el. Minden nap edzéssel telik. Tiara lába már felépült, és futhat, de csak mérsékelten. A gazdáink kétnaponta viszik őt egy különleges kezelésre, ahol a bokájával foglalkoznak, nehogy az elgyengüljön, vagy vissza essen a bénulás felé (mivel eléggé komoly a kezdetekben). Rivaldát, a jelenlegi mentoromat hamarosan elviszik, egy másik helyre a birtokon. Mivel nyugdíjba vonult, már nem tarthatják a versenylóvak területén, ezért drága pénzért fedeztetésre kínálják az egykori bajnokot. Egyik nap már érkezett hozzá egy csinos sárga kanca. A versenyig már csak két hét van, ezért az elkövetkező időben nem fognak velem többet edzeni, hanem hagynak pihenni a nagy napra. A verseny kétszáz mérföldre lesz, tőlünk ezért az utazás kifárasztó szokása miatt három nappal korábban indulunk majd. A hétvégi versenyen Zivatar első helyezést ért el. Ezt nem is csodáltam, mivel sokat edzettek az elmúlt egy hónapban. Az utolsó két edzésemet nem Chrissel, hanem Charlesel a nyergemmel hajtottam végre. Jó lovasnak bizonyult, és hamar ki alakult köztünk az összhang, de még is jobban kívántam Christ a hátamra, mint őt.

10. fejezet: Utazás

Szerda reggel korán keltettek. Korábban kaptam meg a reggelimet és Chris is gyorsabban tevékenykedett körülöttem. Ügyes mozdulatokkal fáslizta be a lábszáramat, ami nekem nagyon nem tetszett. Amikor utoljára tették ezt velem az emberek, akkor elszakítottak régi otthonomból és a barátaimtól. Nyolc óra fele már rengetegen nyüzsögtek az udvaron. Láttam amint, egy nagy autóba berakják a lovagló felszerelésemet meg még pár dolgot. Láttam Tavaszvirágot amint, lovásza őt is készíti az útra. Hát itt az idő! Most elindulunk a nagy versenyre. Mivel nagyon messze van, korán kell indulnunk az autóval, és biztosan két napot fogunk abban a rémes fém dobozban tölteni. Chris és Adam a kettőnk lovásza (és az én munkalovasom) vezetettek fel minket a szállítóba. Elég tágasnak és otthonosnak tűnt. Az etetőbe friss szénát tettek és egy kis vizet is készítettek ki nekünk. Mögöttem nagy csattanással csukódott be az ajtó. Most már nem lehet vissza fordítani semmit. A járművel motorjai felbőgtek, és elindultunk Hort city-be ahol a Churchill Young Cupot megrendezték. Egy óra után már, nagyon eluntam magamat. A tájak melyeken végig haladtunk gyönyörűek voltak. Egy nagy füves rétnél tartottunk. Ez nem olyan volt, mint az otthoni legelő. Itt minden olyan varázsos volt. A zöld élénkzöld volt, a messzeségben ahol a föld egybeér az éggel a vidám őzek és borjaik legelték a mezőgazdaság növényeit. A nap ragyogón sütött be a ló szállító kicsi ablakán, mely most ki volt nyitva. A kis résen tiszta levegő áramlott az arcomba. Elképzeltem amint ott kint vágtatok és a szarvas legelőkön kószáló szél belekap a sörényembe. A meleg nap díszpompásan világítja meg tiszta szőrömet, mint a régi őseink, akik a vad végtelen patásai voltak. A naplementében lovagoltak, szabadon. Semmi pálca, sarkantyú vagy más ehhez hasonló emberi dolog. Sajnos a mesébe illő végtelennek tűnő mező eltűnt. Helyette egy vad és zord erdő övezte a kacskaringós utat. A nap már a horizonton járt, amikor az autó megállt és a trailer oldalán egy ajtó nyílódott. Sajnos egy lónak túl kicsi volt ez a kijárat, de az emberek nyugodtan tudtak rajta ki bejárni. Chris jött be, aki ellenőrizte a már rég kiürült vizes vödröket és széna hálót. Nekem és csendes utazó társamnak, aki eddig aludt feltöltötte a készletünket. majd megvakarta a fülem tövét és távozott. Hallottam, amint egy kattanással kívülről bezárja az ajtót és halk léptekkel megy az autó elejéhez, hogy beszállhasson és tovább mehessünk. Az út mentén egy feketerigó röpködött, majd egy nyárfa ágára leszállt megpihenni és csodás hangját kezdte terjeszteni. A kis madár éneke egyre jobban halkult, ez is jelezve azt, hogy milyen gyorsan megyünk, illetve közeledünk a cél fele. Elképzeltem amint megnyerem a versenyt. A mami elmesélte az ő első versenyét és annak minden egyes részletét. Az én képzeletemben én Fekete Főnix nyertem meg a versenyt és mentem tiszteletkört. Rivalda mesélt a tiszteletkörről. Azt mondta, hogy az a ló, amelyik megnyeri a futamot, kötelessége egy kört tennie a nézők előtt, ami a nagy rangját szimbolizálja. Az öregnek sok ilyen tiszteletköre volt, ahogyan kivettem a szavaiból. Kíváncsi vagyok az ellenfeleimre is. Vajon ez a verseny is akkor megméretetést igényel, mint otthon? Tavaszvirággal ezen kezdtünk el társalogni, milyen jó lenne ha mi nyernénk mega saját kategóriánkban a versenyeket. Szerintem a gazda is örülne, ha kétdobogós lovat vinnének haza. A többiek szemében pedig legendákká válnánk. Elképzelni sem tudom, hogy Zivatar milyen színárnyalatokban fogná el az irigység, ha én lennék az első. Persze ő is a barátom, és sose volt köztünk harag, de biztos a szememre vetné, hogy micsoda mázlista vagyok. Ezen a versenyen a fiatal, tapasztalatlan lovak, mint én inkább csak a tudásukat gyarapítják és bemutatkoznak a nagyvilág előtt. Az út nagyon kifárasztott, a szemeimre egy kilós súlyokat helyeztek, mivel nem bírtam őket nyitva tartani. Szép lassan mély álomba zuhantam.
Amikor később felébredtem már alkonyodott, és kisebb házak mellett mentünk el. A kutyák vad csaholása jelezte, hogy ez egy falu. A falu Tavaszvirág szerint egy olyan hely, ahol emberek kisebb csoportja él. A ball oldalon, ahol most kifelé néztem egy nagy marha legelő volt. A szaga nem éppen a legkellemesebb volt, talán ehhez az is hozzá segített, hogy a földeken a trágyát szántották el. Ez már a förtelmesebbnél is förtelmesebb volt. Szerencsére egy hatalmas nárcisz mező szélén hajtottunk el. A virágok finom illata elfelejtette az orrommal az előbbi bűzt. Tavaszvirág a hátam mögött hangosan nyerített fel, mivel legelésző lovakat vélt felfedezni egy nagy kerítés mögött. A kanca hangjára a lovak felemelték a fejüket és hangosan visszajeleztek nekünk, hogy hallottak minket. A falut elhagytuk, és már a csoportokba verődött állatok sem legelésztek az út mentén. Ismét síri csend lett, és mi unalmasan gondoltunk vissza az előbb látottakkal. Ha ezt otthon elmesélem! Nem fognak betelni a többiek ezzel a hosszú út számos látni valójával. Hírtelen hangos zaj csapta meg a fülünket. A mostanra bezárt ablakokon is átszűrődő zajok és büdös gázok kellemetlen légkört kelltetek. Az ablakon kinézve, magas épületeket vettünk figyelembe. Több ezer embert és autót láttunk. Ez lehet a nagyváros, ami az emberek fő tartománya. Mi csak ámultunk a gigantikus méretű épületek láttán. Aztán a zaj és a bűz kezdett egyre inkább eltűnni, és ismét a csendes tiszta levegő lett. A kocsi kerekei hangos nyikorgás kíséretében megálltak, és a hátsó ajtó kinyílódott.  Megérkeztünk! Végre itt vagyunk! A nap kezdett felkelni, és ez még érdekesebbé változtatta a tájat, amit megpillantottam miután levezettek a szállítóból. Tavaszvirág és én nem hittünk a szemünknek. Ilyen nem létezik! Ez micsoda…

11. fejezet: Az új hely

Ez annyira varázsos! Ilyen hatalmas istállót még sose láttam, mint amiben most elszállásoltak. Megérte azt a hosszú utat megtenni, még ha alig állok a lábamon. Chris megsétáltatott egy kicsit az új istálló mögötti almás kertben ahol más lovak is sütkéreztek gazdáikkal. Az istállóban jó helyet kaptam. A hosszú folyosó végén a legszélső boxban kaptam helyet. Mellettem ott szunyókált Tavaszvirág. A boxunk előtt mindig volt egy ember, nehogy egy rosszat akaró bántson vagy zavarjon minket. Első nap délelőttjében csak kipakoltak és mindent a helyére tettek a körülöttünk nyüzsgök. Mi lovak pedig a hosszú út gyötrelmeit próbáltak kipihenni. Délután ismét ki vittek minket az almás kertbe, hogy megmozgathassuk a végtagjainkat. Ez az almás kert inkább tűnt egy parknak, ilyenekről beszélt Rivalda is egy héttel korábban. Vizes szivaccsal lemosták ében fekete szőrömet, ami most káprázatosan csillogott. A kerítésen keresztül, amely a parkot övezte egy tucatnyi ember állt villogó micsodával a kezében és minket fényképeztek- gondolom én. Amikor elvezettek előttük mindenki nagyon megbámult és valamit sugdolóztak rólam. Jó érzés volt a figyelem központjában lenni.
A parkban megtudtam ki kicsoda. Volt egy magas vörös angol telivér, akit Red O’Rivernek hívtak. Azt hallottam nagyon jó versenyló és, hogy ő is azon a versenyen indul, amelyiken én. A szemem utána egy hosszú lábú, előkelő almásderesre tévedt. Tavaszvirág szerint ő Forgószél, az apja nagyon híres galopp ló, és az anyai nagyapja a nyolcvanas években megnyerte a hármas koronát. Ő lehet az egyik vetélytársam a győzelemben. A figyelmemet ismét egy csődörre összpontosítottam, aki hozzám hasonlóan fekete, de neki a lába csüdben kesely volt. Igen! Ő az! Ő Sötét Árny a féltestvérem. Mivel az apám egy nagyon híres fedezőmén, naná, hogy sokan vagyunk a családban. Sötét Árnyról azt hallottam, hogy két hete volt egy nagy verseny, ahol más fél lóhosszal megelőzte a mezőnyt. Rá oda kell majd figyelnem. A többi ló, aki most kint volt a parkban mind alsóbb kategóriákban, vagy a kancák futamán mentek. Tavaszvirággal az oldalamon a hölgyeket is végig mértük, hogy kiről mit tudunk és kivel kell résen lenni. Aki szóba jöhetett, mint Tavaszvirág vetélytársa Csillámpor egy sárga telivér, akinek az ősei közt nagy történelemmel rendelkezők voltak, és a másik pedig Love Story, egy jó küllemű sötét pej, akit esélyesként tartanak számon. Miután mindenkit, akit láttunk, végig mértünk, a séta befejeződött, és lovászaink visszavezettek minket az istállóba ahol lecsutakoltak és bevezettek minket a boxunkba. Az etetőt és itatót feltöltötték, mivel érezhetően rég volt már a reggeli.
A délután folyamán Chris és Adam többször is eljöttek megnézni, minden rendben van-e velünk. Mi nagyon jól éreztük magunkat, de ez nem mondható el másokról is. Két óra táj érkezett egy új ló, egy csődör, akit pont velem szembe helyeztek el. A neve King of Line. Egy magas, erős küllemű sárga volt, akit látszólag nagyon megterhelt az utazás. Udvariatlan és mogorva volt, de csak hamar rájön, hogy nem megy sokra az undok viselkedéssel. A boxom végébe oldalaztam, ahol csendbe lehunytam a szememet és sokadszorra is elképzelte a győzelmet.
Chris jött értem később négy óra körül, és elvitt egy számomra még felfedezetlen területre, ahol minden szokásos lószerszámot rám aggatott. Nagyon untatott az egész és szokásomhoz híve ilyenkor rángatózni kezdett a marom. Ez elég kényelmetlennek minősült, amikor rám helyezte a nyerget a fiú. A nyelvemnek most különösen szokatlan volt a zabla, mivel már két napja nem dugták bele a számba. Ez egy eléggé kényelmetlen dolog volt. Az emberek egy rossz ízű hideg vasat raknak a ló nyelve alá, hogy így irányítani tudják. Chris amint látta, hogy nem érzem jól magam, egy kis életerősítő répát nyújtott felém, amit egy horkantással jelezve köszöntem neki. Miután sikeresen felszerelt, elvezetett egy hasonló pályára, mint ami otthon van csak ez háromszor akkora volt. Láttam amint a gazda, Rich az edző és a versenyen való lovasom Charles várt rám a kapunál. Charles megigazított valamit a nyergen, amit a hátamra raktak, és nagy lendülettel felült. Chris bevezetett a start kapuba és közben kedves, megnyugtató szavakat suttogott a fülembe. Füleimet előre hátra mozgattam, mert annyi hangot hallottam. A sok riporter és kamerás a pálya szélén állva várta, mikor fog elkezdődni az edzés. A patáimnak nagyon kedvező volt ez a lágy, de még is kemény talaj. Hangos csengés kíséretében a kapu kinyílódott én pedig a szokás hatalmával egy gyönyörű vágtaugrással elindultam. A szemem sarkából láttam, amint mindenki rám tapasztja a szemét és szemrebbenés nélkül nézik, ahogyan erőteljes lábaim előre visznek. Az első kanyart elhagytam, zavart a lassú tempó, ezért gyorsabban akartam menni, de a hátamon ülő ember visszatartott. A pálya felét lefutottam már, és még mindig nem fáradtam el. A fejemben azon elmélkedtem, milyen lesz, majd ha a többi ló is a pályán van. A lelátón egy különös férfire láttam meg. Sajnos mivel előre kellett néznem, és a szemellenző is rajtam volt, csak egy szempillanatig figyelhettem csak, de a képzeletemet nagyon beindította. Nem tudom miért, de rossz előérzetem lett a férfi láttán. Á, ez csak egy bugyuta megérzés. A figyelmemet ismét a pályára szegeztem, és az utolsó kanyarra. Miután már csak egyenes szakasz következett Charles a nyakamra hajolt, és engedett a száron. A jelzést hamar észlelve lábaimat felváltva nagyobb sebességre kapcsoltam. Mintha szállnék, ez az egy érzés kavargott bennem, amikor a fehér vonalon áthaladtam. Lovasom felállt a nyeregben és a kantárt meghúzta, hogy lassítsak és forduljak meg. Oda ügettem a kerítés azon részéhez, ahol a hozzám tartozó emberek álltak.
- Na, mennyi volt? –a hátamról lekászálódó ember hangját hallottam meg.
- Öt egész tizenkét század perc. Ez eddig rekordidő Főnixnek. –Rich mély dörmögése jött válaszul- Mára ennyi pont elég is volt. Chris vidd és lásd el Főnixet. Chris jött oda hozzám, és a homlokomat megvakarva vezetett le az ovális pályáról. Az istállóban, Tavaszvirággal találkoztam. Ő is most ért vissza az edzéséről. Neki egy másik pályán lesz a futama, egy órával később, mint nekem. Holnap lesz a nagy nap! Már alig várom, hogy magam mögött hagyjam az egész mezőnyt. Ígérem, szem száj tátva marad majd! A boxomban még a versenyen, Red O’River-en Sötét Árnyékon és King of Line –on járt az eszem. Az itatóm hűs vizéből néhány kortyot ittam, majd a boksz végébe húzódva kipihenni próbáltam a nap fáradalmait.

12. fejezet: A nagy nap

Hát eljött a várva várt nap! Ma beteljesítetem azt az ígéretet, amit még a maminak tettem csikó koromban. Bajnok leszek! Az ehhez való legrövidebb út ezen a versenyen keresztül vezet. Ha most ügyes leszek és győzelmet aratok, akkor ez felér egy bemutatkozásnak, a világnak. Kora reggel Chris jött értem, hogy elvégezze a napi teendőit. Kivezetett az ideiglenes boxomból, és elkezdte kitakarítani az állásomat. Közben megjött David is a maga bozontos fejével, és mellém vezette Tavaszvirágot, hogy ne legyen útban, amikor elkezdi kihordani a piszkos almot a boxból. Tavaszvirág nagyon izgult, a délutáni futama miatt. Ez az izgalom átragadt rám is, és ezért egyhelyben kezdtem el táncolni. Miután lovászaink végeztek a piszkos munkával, mindkettőnket lecsutakoltak háromféle kefével, a szőrünkre fénylő olajt dörzsöltek, ami segít, hogy ne verjen ki minket a víz olyan hamar, és még mutatós is volt, a fénylő szőrünk. Elég kényelmetlen volt, amikor felemelte a fiatal fiú mind a négy patámat egymás után, hogy a sok koszt kikaparja. Az elülső patámban hajnal óta nyomott egy közép méretű kő, nagyon hálás voltam, amikor azt is eltávolította. Mindkettőnk sörényét gubancmentesre fésülték. Bár nem sokat kellett rajta fésülni, mivel a versenylovaknak, hogy ne zavarja őket a sörényük, mindig levágják tizenöt- húsz centisre. Legalább nem sült meg a nyakam, amikor a parkban mozgattak le. Délután, már nem bírtam magammal, annyira vártam életem első versenyét. Ebéd után, kettő körül Chris és Rich jött értem. Csinos, díszes vezető szárat csatoltak a kötőfékemre, és vezettek ki a fényre. Néhány ember kint állt, és nézte, ahogyan a két éves méneket lassacskán vezetik ki a nyergelő területre. Egy hatalmas karámféleségbe vezettek, de ez nem az volt. Rich tartotta a szárat, miközben Chris felszerszámozott. Nyeregalátétem a Dursey birtok kék-fehér színeiben pompázott. Könnyű nyerget helyeztek a hátamra, szinte meg se éreztem a súlyát. A kantár, amelyet most kaptam nagyon díszes és érdekes volt. A fejpántot kis csillogó kövek díszítették, de ettől még kényelmes volt. A gazda sétált oda hozzám és paskolta meg az oldalamat, miközben a többi emberrel beszélt.
- Sokan tartják Főnixet esélyesnek –ez a gazda mély dörmögő hangja volt. a füleimet előre hátra billegtetve hallgatóztam, mi zajlik körülöttem.
- Igen, uram. Fekete Főnix csúcs formában van. Ezen a versenyen eldől, hogy milyen fából faragták ezt a csikót. –Charles jött oda hozzánk, és szállt fel a nyeregbe. Egy kicsit tollászkodott, majd megigazította a kengyeleket. Chris vezetett körbe- körbe, a többi loval egy alakzatot kialakítva, hogy bemelegítsenek minket a versenyre. Egy hangos férfihang szólalt meg, a bemondó. Ő közvetíti az embereknek, mi történik a pályán. Egy ismeretlen ember vezetett be a start kapuba. Higgadt voltam, mivel nyerni akartam, az előbbi nem volt elmondható mindenkiről. A hetes számú ló idegességében nem bírt bemenni, hátulról noszogatták, ami eredményt mutatott, mivel a ló rá két percre bent állt a kapuban. Mindenki nagy csendben várta, hogy elkezdődjön a verseny, és megszólalt a csengő!
- A verseny megkezdődött, hölgyeim és uraim –hallottam érthetetlen hablatyolását a közvetítőnek.
Amint meghallottam a csengőt, és kinyílódott a kapu szokásos gyönyörű vágta ugrással törtem a mezőny élére.
- A tizenkét ló erőteljesen halad előre… - mondta tovább a hangos ember.
Féltestvérem Sötét Árnyék a nyomomban volt, ezért gyorsabb iramot akartam diktálni, de a lovasom visszatartott. Első helyen futottam, miután elhagytuk az első kanyart Red O’River jött fel mellettem. Most már a horpaszomnál tartott. Minden centiméterért küzdenem kell, mivel zsokém nem engedi, hogy nagyobb tempóban fussak. Végül Red O’River megelőz, és most mér Sötét Árnyék is mellettem fut. A következő kanyarba értünk, ahol a kerítés mellé férkőztem. A kanyarban sikeresen kiugrottam, ezzel máris harcba szálltam az első helyért riválisommal. A sárga mén sem adta egy könnyen, megpróbáltam kizárni a külvilágot, hogy semmi ne vonja el a figyelmemet. Az utolsó szakaszhoz értünk, már csak egyenes út vezetett a célszalagig. Mi lesz már? Mikor kapok végre szabad utat a hátamon ülőtől? Végre Charles a nyakamhoz simult és engedett a száron. Mintha a puskából lőttek volna ki, magam mögött hagytam a mezőnyt, és Red O’River is egyre jobban lemaradt. Négy hosszal a többiek előtt szakítottam át a fehér szalagot, ami a célt jelezte. Nyertem!
- Kedves közönség! Azt hiszem egy új bajnok lépett pályára! Fekete Főnix négy lóhosszal hagyta le társait a versenyben. –Rengeteg fotós és idegen gyűlt körém miközben levezettek a pályáról. Első lettem! Megnyertem életem első versenyét, ráadásul nem is akármilyen versenyt, ez egy nagyon híres verseny, amit évtizedek óta megrendeznek! Chris jött oda hozzám, és vakarta meg a fülem tövét. Szaporán bevezettek az istállóba és lenyergeltek, majd könnyű takarót terítettek a hátamra, és már vittek is vissza a nagy tömegben. Mindenki engem bámult, én pedig tekintélyesen felemeltem a fejemet. Egy flancos helyre vezettek, ahol piros virágfűzért tettek a nyakamba. Mindenki, akit ismertem, a gazda, a lánya, Chris, Rich oda állt mellém és egy kábító fényvillanás kíséretében megörökítették a pillanatot. Amikor visszavezettek az állásomba, mindenki nagyon boldog volt, és több ismeretlen próbált a közelembe jutni, de persze hiába. Kicsit elfáradtam, és az étvágya is megjött. Nagyon örültem, amikor megkaptam a délutáni uzsonnát. Vígan ettem a friss zabot, amikor David jött el Tavaszvirágért, hogy ő is átélhesse azt amit én egy fél órával ezelőtt. Rengeteg ember állt az ajtóm előtt, de sikerült neki szerencsét kívánnom.


13. fejezet: A hosszú hazaút

Tavaszvirág csak három órával később ért vissza, mivel a verseny kezdete késett. Ennek az oka egy baleset volt. Elmesélte kedves kis barátnőm, hogy mielőtt bevezették volna őket az indító kapuba, az egyik kanca, egy holland fekete megcsúszott és nem tudott felállni. Valószínűleg szegénykének eltört a lába, ami azt jelenti, hogy a még el sem kezdődött pályafutásának ezennel vége. Azt is elmondta, hogy nagyon nehéz verseny volt. Sok jó kanca volt, köztük az egyik kanca, akit nagy esélyesnek tartottunk a győzelemre. Tavaszvirág egy orrvég híján majdnem első lett. Sajnos be kellett érnie a második hellyel. De nem szomorkodott, mivel ahhoz képest elég jól teljesített. A tizenkét lóból, a tizenegyedik kapuból indult, és az egész futam alatt ő vezette a mezőnyt. Sajnos az utolsó kanyarban mellé került Lady Gray of America a kecses arab kanca, és célfotó döntött a nyertesről. Ők ketten nyolc lóhosszal hagyták maguk mögött az év legjobb kétévesei közül kiválogatott kancáit. Fenomenális mind az, ami ma történt! Én elnyertem a Churcill Young Cup-ot és ez azt jelentette, hogy hivatalos vagyok az augusztus végén lévő Balance Jockey Club kupájára is. De ez még a gazdáimtól függ, hogy oda is elvisznek-e. Ennél a napnál már csak az lenne jobb, hogy ha otthon a saját boxomban a barátai körében lennék.
Két nappal később Tavaszvirág és én már a jól ismert ló szállító autón vártuk, hogy elinduljunk hazafelé. Idegesen toporzékoltam, és bolond szokásomhoz híve unalmamban rángatózni kezdett a vállam. Végre az ember fiúk bezárták mögöttünk a kocsi ajtaját, és hangos csattanással becsukták maguk után a vezető fülke ajtóját is. A jármű hangos berregéssel indult el a haza úton. Unalmunkban nem tudtuk mit csináljunk. Beszélgetni nagyon nem volt kedvünk, inkább hallgattuk a búkon lévő ablakon át beszűrődő hangokat. Az út során sok számunkra már ismerősnek tűnő helyet fedeztünk föl. Láttuk az üres karámokat, amikben majd nem egy hete még lovak álltak. Elmentünk az illatos virág mező mellett is, és utána a bűzös marha legelő mellett is elhajtottunk. Sajnos most a marhák voltak utoljára és nem a virágok, így semmi sem vette el a kellemetlen szagot a trailerből. Mivel esteledett, most csak a világító lámpák fénye szűrődött be hozzánk a kis üveg ablakon. Mindenki aludt már, és még a kutyák sem ugattak, mint előző utunkon. A jármű lassított, és szépen lassacskán megállt. Mivel az óra már elhagyta a fél tizenkettőt, a szállító sofőrjének is pihennie kell. Fáradt szemeimet egy pillanatra lehunytam, és mikor újra kinyitottam őket, már világos volt és ismét úton voltunk haza. A falut már rég elhagytuk és sötét zord erdőben hajtottunk át. Illetve az úton mentünk, csak az út szélén volt a fás sűrű. Tavaszvirág még mindig aludt, ezért inkább csendben maradtam. Láttam, hogy valaki feltöltötte az etetőmet és vizet is hagyott hátra nekem. Biztosan Chris volt, hiszen annyira szeret, és mindig gondoskodik rólam. Tavaszvirág felébredt, ennek jeléül boldogan felnyerített, én pedig viszonzás képen felhorkantottam. Aztán visszafordultam a reggeli zabomhoz, mivel a hasam ismét felmordult. Egyszer csak egy nagypuffanást, és rengést éreztünk, alig bírtunk megállni a lábunkon, az autó elszabadult! Nagy durranással megállt a jármű és mi ijedten toporzékoltunk, rugdostuk a fém dobozt, hogy kijuthassunk. Hirtelen hangokat hallottam a hátam mögül, és Chris jelent meg a fejem mellett.
- Gyorsan David! Ki kell a lovakat innen vinnünk! A ló szállítóban veszélyben lehetnek! – a két fiú hamar rácsatolták a kötőfékjeinkre a vezetőszárat és rohamos léptekkel vittek minket a lehető legmesszebb a fém masinától. Miután a közeli mező szélén megálltunk, csak akkor láttam igazán mekkora a baj! Ez volt az a legelő, ahol múltkor azt a sok szarvast láttuk. Az egyik kiugrott az autó elé és most ott feküdt a földön, élettelenül. Elméletben lejátszottam, mi is történt az elmúlt tíz percben. Az a nagy puffanás biztos akkor volt, amikor a kocsi elütötte az állatot. A szemem további nyomok után kutatva fedezte fel, hogy az egyik hátsó kerék öt méterrel az autó mögött van. Biztosan ez lehetett a durranás forrása. A fejemben lejátszottam, a bizonyítékok által kikövetkeztetett dolgokat. Mi szépen mentünk haza, amikor az útra tévedt az őz (mivel most láttam, hogy nőstény volt, más néven tehén) a sofőr, későn vette észre, és elcsapta. A nagy meglepetéstől a férfi elrántotta a kormányt, és az éles kanyar következtében elveztettük az egyik kereket. Egy zseni vagyok! Elmehetnék nyomozónak! De most, hogy a csudában megyünk haza? Remélem az emberek ezt is megoldják!
Mi ez? A szemem sarkából a fák között egy mozgó alakot láttam. A fejemet a sötét alak irányába fordítottam, hátha többet látok. Halkan nyerítettem a kicsi teremtménynek, hogy ne féljen, de ő csak remegett a fák árnyékában. Az emberek miért nem veszik őt észre? Nekem kell tennem valamit! Chris erősen fogta a szár végét. Ezt kihasználva elkezdtem húzni a fák felé.
- Mit csinálsz Főnix? Mi a fene bajod van te ló? – meg nem állva mentem csak egyre inkább. tavaszvirág is kíváncsi lett miért vagyok ennyire engedetlen. Még mindig csak előre néztem, és úgy gondolom, hogy a fiú is látta, amit én, mivel már csak az avart figyelte.
- Ez meg mi a… - először csak értetlenül bámult, majd letérdelt és viccesen kezdett gügyögni– Hé, kicsike! Gyere ide szépen, nyugi nem bántalak! –A szavai feleslegesek voltak, mivel a sötétben lapuló lény túlságosan is félt ahhoz, hogy előbújjon a fák takarásából. Chris is észrevette, amit én. Oda nyomta az érdeklődően figyelő Davidnek a vezetőszáramat és gyors léptekkel elfutott. Pár pillanat múlva egy pirosan ragyogó almával a kezében tért vissza. A csemege láttán összecsordult a nyál a számban, de a fiú nem adott az ínyencségből. Az almát az ismeretlen lény felé tartotta, és hívogató szavakkal csalta maga felé. Ez már hatott, félénk lépsekkel jött ki a fényre a fiatal állat. Egy őz gida volt, aki félő, mit sem értő szemekkel kereste a mamáját. Ezek a szemek, ez a félő tekintet. Pont olyan, mint amikor az én mamim hagyott itt örökre. A kis gida ugyan abban a cipőben járt, mint én. Anya nélkül maradt! Nagyon megsajnáltam a picit, de ez az élet kör forgása. Chris a kezébe vette a csöppséget és a többi ember felé ment. A többiek kikerekedett szemel nézték, amint a fiú feléjük viszi a vad borjat. Fél órával később nagy nyüzsgés támadt, jött egy másik autó, ami elvitte a romokban levő gépjárművet, és érkezett egy új ló szállító ami, remélhetőleg épségben hazavisz minket. A fiúk mindent bepakoltak az új autóba, és minket is felvezettek. Az őz gidát, akiről kiderült, hogy egy fiatal szarvas mellénk, a leterített szalmára helyezték. A kicsi a sarokba húzódva figyelt minket. Az kocsi újra elindult és az otthoni utat vette célba. Most már semmi sem akadályozhatja meg, a hazatérésünket. Tavaszvirággal alig vártuk, hogy mindenkinek elmeséljük a felejthetetlen kalandunkat, és azt, hogy kettőnk helyett, hárman érkeztünk haza.


14. fejezet: Édes otthon

Nagy kő esett le a szívemről, amikor az autó áthajtott a birtok kapuján. Végre itthon vagyok! Már alig vártuk Tavaszvirággal, hogy elmesélhessük az út és a verseny ideje alatt szerzett kalandjainkat. Chris lépett be a szállítóba, de nem hozzám jött, hanem a sarokban vacogó kicsi állathoz, aki nem tudta miért zárták be. A fiú az ölébe vette a borjút, és vitte ki megmutatni a gazdáéknak. Miközben David vezetett le a rámpán, láttam amint Linda, a gazda kisebbik lánya, milyen ámuldozó szemekkel nézi a jövevényt. Az ezután történő dolgokat már nem láttam, mivel a lovász bevitt engem és barátnőmet az istállóba, hogy kipihenhessük magunkat. Ismét a saját kényelmes kis boxomban álltam, és már az a kényelmetlen fásli sem fűtötte a lábam szárát. Az szénahálóból nagy falatokat vettem a számba és elégedettségemet jelezve kezdtem enni.
Másnap, amikor kiengedtek minket a legelőre, mindenki oda jött hozzánk kérdezősködni, hogy ment a verseny és milyen volt az utazás. Sokan nyerítettek gratuláció jeleként oda, és érdeklődve hallgatták, hogy is került az a furcsa kis lény a birtokra. Pár nap elteltével, Linda kis hozta az ifjú szarvast legelni a szomszédos karámba. Megtudtuk, hogy Félixnek nevezte el a kis lány, aki minden nap meglátogatta a kicsit és sokat foglalkozott vele. Egyre többet tudtunk beszélni Félixszel. Sajnos a fiatal bika nem értette, hogy miért nincs vele az anyukája. Ennek ellenére tetszett neki az új környezet. Rivaldát sajnos elvitték a birtok egy olyan részére, ahova mi, versenylovak ne megyünk. Véglegesen elvitték az idős csődört a tenyésztő állományba, ahol sikeres génjeit tovább örökítheti.
Minden reggel kemény edzésen vettem, részt, hogy megálljam a sarat a Balance Jockey Club versenyén, ami két hét múlva lesz. Az utolsó edzésen bele adtam mindent, amit tudtam. Edzés után, mint mindig a legelőn lehettem barátaimmal, és most már Félixet is hozzánk engedték ki. A ménes többi tagjával is nagyon jól elvolt, de most, egy hónap elteltével elkezdett nőni neki a feje tetején valami pici dudor. Ráadásul kettő volt belőle! Mivel mi lovak vagyunk, ezért nem tudtuk megmondani neki, mi is lehet az a dolog. Szegény kölyöknek nagyon viszkethetett, mivel mindig a diófa kemény törzsével dörzsölte homlokát.
Rám egy hét pihenés várt, ezért másokat raktak be az én reggeli edzésemre is. Zarándokot és Titánt figyeltem, amikor épp közös edzésük volt. A két ló fej-fej mellett futotta végig az ovális pályát, de az utolsó kanyarban Titán az ikrek egyike, különös, ám de szerencsés módon kiugrott és elsőként ért a célba. Zivatar nem sokkal maradt le, Titán horpaszánál volt amikor a cél vonalon át futott. Miután a két mén edzése véget ért, az idősebbeket hozták ki, hogy megmozgathassák őket, egy kicsit. Láttam Lidércet, Rózsabimbót, és az eddig csak távolból ismert Banditát, aki volt olyan szerencsés, hogy egyszer megnyerte a hármas korona utolsó két ágát. Sajnos az első versenyén nem vehetett részt, mivel lesántult, a verseny előtt egy héttel megcsúszott a patája egy kövön. Megszántam egy kicsit az öt éves mént, mivel nagy lelkifurdalása van azóta is, hogy nem sikerült a hármas korona győztesének lennie.
Vasárnap reggel egy ló szállító parkolt le az udvarban. A gazda és Carolina jöttek ki lelkesen, hogy fogadják az új lovat. De ki lehet ez az új ló? A rámpán, egy kecses sárga színű telivért vezettek le, akinek a fején fehér orrcsík helyezkedett el. A kanca mit sem törődve az őt bámuló ménessel lépett le a hosszú fémrámpáról. Patáit finoman ejtette le a száraz út pórjába. Tiara kocogott oda hozzánk, a fejleményekkel. Megtudta, hogy az új lovat Gyömbérnek hívják és az ország másik feléből szállították ide! A legérdekesebb az, hogy nem versenyzésre, hanem Carolinának! Ő Carolina születésnapi lova. szegény állat nem tudja, hogy milyen szörnyű sorsot szánt neki az ég. Mindenki nagy szemekkel bámulta a sárga lovat, míg el nem tűnt a kis istálló falai között.

15. fejezet: Ellenség a láthatáron

Két nappal az új ló érkezése után, kiengedték a legelőre. Már láttuk tegnap, amikor Carolinát vitte ki a folyó partra a hátán, de beszélni nem volt alkalmunk. Nem vesztettünk vele sokat, mivel a sárga kanca fennhordta az orrát. Egyedül velem állt szóba, mivel én vagyok a junior bajnok. A többieket haszontalan pornépnek tartja, már pedig ezt én nem hagyom! Ott hagytam egyedül legelészni a nagyszájút és inkább a barátaimmal foglalkoztam. Rio a négy éves kanca lépett később a flegma mellé, hogy beszélgessenek. Eleinte minden simán ment, ahogyan elnéztük, de aztán hírtelen hangos nyerítést hallottunk mögülünk. Rio a földön feküdt, tőle pár méterre Gyömbér fújtatott és a földet kapálta. Egyből oda nyargaltam a pej kancához, aki nem festett valami mesésen. Mire az emberek oda értek hozzá, a szőrét ragacsos vér borította és nyugtalanul kapálódzott. A gazda idősebbik lánya futott oda sárga lovához, hogy megnézze mi is történt, nem esett-e baja az ő telivérjének. Senki sem tudta, mi történt. Salamon a hároméves szürke mindenki mögött meghökkenve állt. Furcsának találtam, ezért oda mentem hozzá. Horkantottam neki, hogy jelezzem, ott vagyok, és érdeklődve figyeltem. Elmesélte, hogy látta amint Rio beszélget Gyömbérrel, aztán Rio mondott valami megjegyzést a mellette legelésző kancára, aki aztán begurult. A sárga kanca két lábra állt, és amikor Rio nem figyelt ledöntötte a mellső patáival, majd mélyen bele vájta a fogát a lábszárába. Szegény Rio! Vajon mitől lett annyira dühös Gyömbér? Az egész ménes a tíz perccel korábban történt eseményeket fintorgatta.  A gazda szerencsére megparancsolta a lovászoknak, hogy a sárga kancát, Gyömbért vigyék el, nehogy még valakit megsebezzen.
Amikor az állatorvos megérkezett, megvizsgálta a kancát majd egy nagy ló szállító autóba helyezte el, és eltűntek a ház mögött. Ez a kis incidens eléggé feldúlta eddigi nyugodt lelki világomat. Mi van, ha legközelebb a legjobb barátaim közül bánt valakit? Ez a gondolat rossz érzéssel töltött el. És holnap indulunk Timpalába!
Chris, David és még néhány lovász jött, oda hozzánk, hogy bevezessenek estére az istállóba minket. Miközben vezettek be minket, észrevettem, hogy Rózsabimbó ismét sántít. Biztosan megint előjött a múltkori balesete. Sokszor szokott görcsölni szegény kancának, a legrosszabb ebben az, hogy hátráltatja ez a dolog a versenyzésben! Az emberek is láthatták, amikor sántít, mert este vacsora után a gazda és Rózsabimbó lovásza jött el hozzá. Kivitték a sötét pej kancát a folyósora, és ott el-vissza sétáltatták. A gazda nagyon figyelte, ahogyan lépked a kemény agyag padlón.
- Ennél jobb már nem is lehet! Először Rio, most meg Rózsabimbó. Azt hiszem, el kell adnunk. Ez a lábsérülés hátráltatja a versenyben, és nem engedhetjük meg magunknak, hogy fölöslegesen tartsuk meg.
- Igen, ebben igaza van uram. Azért sajnálom szegényt. Egy tenyésztő biztosan sokat fog érte adni, mivel nagyon jó vérvonallal rendelkezik, ha jól tudom.
- Igen. Már kaptam rá, nem olyan rég egy jó ajánlatot egy New York-i tenyésztőtől, aki megvenné. Most mennem kell! Kérem, mindennel lássa el Főnixet. Holnap szállítjuk el a Szent Maria galopp pályára, és szeretném, ha formában lenne.
- Úgy lesz uram! További szép estét. –a gazda nagy léptekkel hagyta el az istállót. Az este csendes volt. Csak a lágy szellő suhogása hallatszott be. Elgondolkodtam, milyen rossz mostanában. Először elment Rivalda, és most elviszik Rózsabimbót is! Ráadásul a sérült kancáról se feledkezzünk meg, aki lehet, hogy többen nem versenyezhet… Hírtelen halk nyikorgás hallatszott. Füleimet élesen hegyeztem, hogy ki vegyem a kicsi csattogó tappancsok neszét. Hangosan hátra hökkentem, amikor Virgonc ugrott fel a boxom párkányára. Mögötte ott ugrált Bohóc a két hónapos kis cicája is. Ezek a macskák Linda kis kedvencei voltak. Virgonc rövid bundája vörös volt, de fehér gallér pompázott a nyakától a hasáig. Különös módon Bohóc a kis kandúr, aki mindig valami csínytevésen töri a kis buksiját fehér volt, a hátán és a fején fekete folttal. A tappancsai feketék voltak, mintha cipőt viselne, és a két szeme körül szürke foltok díszlettek. Nagyon viccesnek találtam, ahogyan megpróbált a kicsi anyja után a párkányra ugrani, persze sikertelenül. Amikor már megunta a sok próbálkozást, inkább átment Tiarához, a szembe lévő boxba, és egy vödörre felugorva átmászott az ajtón. Pár másodperc múlva a kis cica Tiara sötét sörényébe temetkezve szundikált. A világos pej kanca nem bánta a hátán lebzselő macsekot, sőt inkább humorosnak találta ő is.


16. fejezet: Gyász koszorú

A pénteki versenyt simán megnyertem. Egész végig én vezettem a mezőnyt, és a végén hét hosszal szakítottam át a célszalagot. A győzelem gondolata és a vörös virág koszorú sem tudott most felvidítani. Volt egy rossz érzésem, ami belül erősen nyomott. Nem véletlenül volt furcsa megérzésem. Amikor haza értünk pár nappal később, Rio boxának az ajtaján egy koszorú volt, és a fal mellett egy mécses a ló képével. De miért? Amikor kiengedtek a legelőre, minden ló, akivel találkoztam kedvtelenül állt. Tiara elmesélte, hogy szegény Rionak belső vérzése vagy micsodája lett, és eltört az egyik lába. A gazdáék nem akarták, hogy szenvedjen ezért… már értettem! Sajnáltam szegényként, hogy ilyen sorsra jutott. Gyömbér a szomszédos karámban volt, de úgy látszik, őt nem zavarja ez a nagy tragédia, mivel eléggé „boldognak” látszott. Oda mentem a kerítéshez, hogy megkérdezzem, miért ennyire gonosz. Ő csak annyit válaszolt, hogy Rio megérdemelte azt, amit kapott. Ennél a pontnál elszakadt a húr. Erősen kezdtem el rugdalni a kerítést, hogy átmehessek és ellássam a baját annak a bestiának! Lehet, hogy kanca, de ilyet még ő sem mondhat büntetlenül. Miközben a fa léceket zúztam szét, egy éles fájdalom nyilallt a hátsó bokámba. Forgott körülöttem a világ. Még láttam Tiara és Tavaszvirág kétségbe esett arcát, majd minden elhomályosult. Már csak néhány szót értettem az emberek kiabálásából, de végül minden elcsendesedett.
Később, amikor felébredtem, egy ismeretlen boxban feküdtem. Két oldalról ki voltam kötve, és a lábamra nem bírtam ráállni. Megpróbáltam hátra nézni, és láttam, hogy a bokám be van kötözve. Mi történt? Halkan felnyerítettem, hátha van valaki még itt rajtam kívül. A gazda és egy fehér ruhás alak lépett elém. A gazda figyelmesen hallgatta az orvost, miközben engem nézett.
- Amikor megpróbált kitörni, egy tíz centis szög fúródott a lábába.  Szerencsére nem ért főbb eret, vagy izmot, de el kellett, távolítanunk.
- Doktor úr, Főnix fog valaha még versenyezni? –ez már a gazdám jól megszokott hangja volt.
- Ne igyunk előre a medve bőrére. Ha a szakmai véleményemre kíváncsi, akkor, ha jól gondozzák, és oda figyelnek, hogy ne erőltesse meg a lábát, akkor igen, fog még versenyezni. Láttam már rosszabb állapotban lévő lovakat is talpra állni. –a hangok egyre halkabbak lettek miközben a két férfi távolodott tőlem.
Két héttel később, nehezen, de leevickéltem a rámpán, és mélyen beszívtam a nyári szellő melegét. Végre ismét itthon vagyok! A lábam még nem jött teljesen helyre, de már tudom mozgatni. Hangosan felnyerítettem, amikor megpillantottam a barátaimat a legelőn. Tiara és testvére vígan tömték a bendőjüket. Boldogságot véltem felfedezni a szemükben, amikor megláttak. Miközben elmentem az edző pálya ellett láttam Zivatart és Lidércet bemelegíteni. A pata mosónál pedig ott volt kikötve Tavaszvirág, aki hangos horkantással üdvözölt. Az istállóban sok baráttal találkoztam még. A boxomban állva azon elmélkedtem, hogyan bírtam én ki azt a két hetet a kórházban. Bohóc jött oda hozzám és feküdt a hátamra, szokása szerint. Szegényke nem vette jó néven, amikor Chris lezavarta őt a hátamról, hogy lecsutakolhasson. A morcos állat gyors léptekkel elhagyta az épületet, hogy megkeresse gazdiát a ház környékén. Már mindenkit láttam, kivéve egy lovat. Hol van Gyömbér? Kár volt ezt mondanom, mert az istálló ablakából láttam amint a homokos pályán Carolina ül a sárga lovon. Blazio néhány boxal arrébb mesélte el nekem, hogy a lány a fejébe vette, meg tanul ugratni, méghozzá Gyömbéren! Ráadásul az undok kanca nincs is ilyesmire kiképezve. Amint kimondta a herélt az utolsó szót hangos puffanás hallatszott kintről. A fejemet a nyitott ablakon kidugva láttam, hogy a vörös hajú lány a homokot köpködi ki a szájából és megpróbál felállni. Gyömbér kapva kap a lehetőségen, és nyergestől, mindenestől tovaszáguld. A nagy tölgy, ami a legelőtől nem messze van, ad menedéket neki a dühős lány haragjától. Carolina és még néhány lovász futkos az elszabadult kanca után. David kapja el a lovat, és vezeti vissza az istállók fele. Úgy gondolom az ugró órának ezennel vége.
Másnap Chris azt az utasítást kapta, hogy sétáltasson meg egy kicsit. Nagyon tetszett a körút a birtokon. Egy nagy kerten át mentünk, ahol a fákon piroslott az alma. A fiú egy nagyobb gyümölcsöt szedett le a fáról és nyújtotta felém. Az alma még finomabb volt, mint ahogyan kinézett! Remélem, többször eljövünk ide.
Amikor visszamentünk az istállókhoz, egy idegen embert láttam beszélni a gazdával.
- Szóval, Mr. Ramsay. Mióta dolgozik lovakkal? –a gazda kezdeményezte a beszélgetést.
- Már öt éve. Eddig istállómester, és rendfelelős vezetőként dolgoztam.
- Az önéletrajza jó. Két hét próbaidőre felveszem önt, istállómesternek. Ha az elvárásaimnak ez idő tájt megfelel, teljes állásban végezheti el a feladatot.
- Köszönöm. –a gazda körbevezette a férfit, és minden lovat megmutatott neki. Remélem jól ért ez a kétlábú a lovakhoz, mert mindenki szomorú volt, múlt hónapban, amikor Charlie elment. Néhány ló szerint már túl öreg volt és nem tudott dolgozni, ezért felmondott. Most majd kiderül, hogy ez az ember kiérdemli-e a neki szánt posztot.

17. fejezet: Chris a megmentő

Az elmúlt két napban nem hallottunk semmit sem Gyömbérről. Rózsabimbót hétfőn elvitte egy férfi. Nagyon fog hiányozni a kanca. Emlékszem ő volt az első paci a birtokon, akivel szoros barátságba kerültem miután a birtokra szállítottak.
Ma reggel ismét megsétáltatott Chris, de most megint nagyon fáj a hátsó lábam. Lehet, hogy kissé megerőltettem a napokban, ki tudja. Út közben találkoztam a tenyészlovakkal, és láttam Rivaldát is, aki nagyon boldognak tűnt új környezetében.
A boxomhoz visszatérve a fiú észrevette, hogy fáj a lábam, ezért a rajta lévő fáslit lecsavarta. A seb ismét felszakadt! Hívta az istállómestert, aki valamiféle kenőcsöt rakott a sebre és szorosan bekötözte. Kint nagy eső volt, szóval ez azt jelentette, hogy minden ló az istállóban tartózkodik. Az ég villámlott és dörgött. Bohóc rohant be a félelmetesen nyikorgó ajtón, és egyből megszokott helyére, Tiara sörénye alá bújt el.
Vasárnap a lovászok nagy része szabadnapot kapott, ez azt jelentette, hogy Chris ma nem jön el hozzám. Gyakran szokott lenni ilyen kivételes nap. Ilyenkor csak egy-két lovásznak kell bejönnie, dolgozni, de neki is csak később. Addig pedig a reggeli teendőket az istállómesternek kell elvégeznie. A lovak többsége már korgó gyomorral, idegesen toporzékolt, mivel késett a reggeli! Már órákkal ezelőtt meg kellett volna kapnunk a szénánkat. A füleim előre-hátra mozogtak, mert valami nagy ricsaj volt a folyóson. Az új istállómester lépett be. De nagyon förtelmes szaga volt, és alig állt meg a lábán. Bement a takarmányosba, és pár percen belül, rémes horkolást hallottunk. Fél óra múlva csodák csodájára Chris lépett be az ajtón. Oda jött hozzám és megvakargatta a fülem tövét. Ennyire embernek még nem örültem, mint most.
- Na, mi van öcskös? –a hangja elcsuklott, mivel látta milyen förtelmesen néz ki a boxom. Az itatom és az etetőm üres. Benézett a többi boxba is, és nem értette, hogy miért nincsenek ellátva a lovak és egy ilyen szép napos délután miért nincsenek a legelőn. Kivezetett a folyosóra, és kikötött egy póznához, hogy rendet rakjon az állásomban. Ő még nem vette észre, hogy valaki áll mögötte. Én is csak a szemem sarkából láttam meg a gondatlan embert. Szorosan megfogta a fiút és hangosan kiabálni kezdett vele.
- Mit keresel itt te kölyök? Ha?
- Maga meg, hogy néz ki? Ember te totál részeg vagy! –Chris kétségbe esetten nézett a férfire. A magas ember ökölbe szorította a kezét és akkora ütést mért lovászomra, hogy ő kiterült a földön. Ismét meg akarta ütni a fiút, de én ezt már nem hagytam. Úgy tűnik, ez az ember nem tudja, hogy nem szabad a lovak mögé állni. Hátsó lábamat felemeltem, és erőteljesen fenékbe rúgtam a mögöttem álló illetőt. A rossz szagú ember egy nagy koppanással a padlóra került. Chris mindeközben kifutott és nem sokkal később egy tucatnyi ember sereglett be. A gazda megparancsolta, hogy dobják ki az ittas lovászt és megparancsolta a többieknek, hogy a sok értékes lovat lássák el takarmánnyal, takarítsák ki a helyüket és végül vigyék ki őket a mezőre. A bokám ismét nagyon fájt. Pont azzal a lábammal löktem hátsón azt az embert, amelyik sérült. Baklövés volt! Este, amikor Chris vezetett be, nagyon sajgott a lábam. Láttam, hogy a mostanra kirúgott istállómesterünk a birtokot körülvevő kerítésnél áll és valami van a szájában, ami füstöl. Az engem vezető fiú odakiáltott neki valamit…
- Hé, maga! Tűnjön el innen. Jelenleg nem szívesen látott személy ezen a helyen!
- Fogd be a szád kölyök! –a férfi eldobta a füstölgő dolgot és meg fordult, sétálás közben még egyszer megfordult- Még visszajövök! És abban nem lesz köszönet!
Fekete hajú lovászom végre bevitt a boxomba. Negyedórával később a jól ismert doki jött el hozzám és megnézte a lábamat.
- Doktor úr, hogy van Főnix? –a gazda állt kint az ajtóban, mellette Linda állt az egyik cirmossal a kezében.
- Kicsit megerőltette a lábát, és a varrat egy része felszakadt. Most kivette az összes varratot a lábából, hátha így könnyebben beforr. Estére viszont, be kell kenni aloevera kenőccsel. Ez mulasztja a fájdalmat, és hűti a sebet. –az orvos fél órával később zajos autójával eldöcögött. Chris még sokáig ült mellettem és megnyugtató szavakat ismételgetett. Virgonc ott feküdt és megnyugtatóan dorombolt a fiú ölében. A macska dorombolása és a fiú egyenletes szívverése mély álomba ringatott.
„Főnix! Bárhol is vagy, sose feledd el ki vagy! Ne feledd az én fiam vagy. – A mami jött el hozzám álmomban, és beszélt hozzám. Aztán egy nagy mezőn voltam, egy tóparton. Több ló volt ott, velem. A vad musztángokról álmodtam. A vad ménes vágtázni, kezdett. Egy nagyerdőben kötöttünk. Hírtelen mindenki eltűnt. Minden fehér volt, és egy helyen vakító fény sütött a szemembe. A fényből Tiara lépett ki és hívott magához. Amikor oda értem Tiara már nem volt ott, a helyén Gyömbér állt, aki ledöntött az oldalamról. A kanca hátsó két lábára ágaskodott és mielőtt még egy utolsó csapást mért volna rám felébredtem.”
Ismét egy rémálom! Az éjszaka közepén csak a bogár lámpa égett az istállóban. Hallotta a legyek zümmögését, és megint becsuktam a szememet. Magam elé képzeltem Rio-t és Rózsabimbót, aki most ki tudja, talán a világ másik felén van és ránk gondol.

18. fejezet: Tűz vész

Délután, amikor Chris megsétáltatott ismét láttam azt az embert, akit múltkor elvittek a lovászok. Köszönés képen nyerítettem neki. Úgy láttam nem örül nekem, mivel hadonászott és valamit motyogott. A lábam miatt nem engednek ki még mindig a legelőre, nehogy szaladni kezdjek, és rosszabb állapotba kerüljön a már mostanra labilis helyzetben lévő bokám.
Egyik nap, délben egyedül voltam az istállóban. Minden ember ebédszünetet tartott a többi ló pedig a legelőn tartózkodott. A folyosó végén a szénában valami zörej volt. Talán még sem vagyok egyedül? Virgonc az idős macska hölgy kecmergett elő kis rejtekhelyéről. A hasa őt is elő hívta. A fejemet mélyen beledugtam a földön lévő vödörbe, hogy a maradék zab se menjen kárba. Az istálló ablakai nyitva voltak ezen a gyönyörű augusztusi délután. Meleg fény szűrődött be a boxomba. Ez a késő nyári szellő, ami most az arcomba csapott jelezte, hogy hamarosan a zöldek eltűnnek, és megérkezik az ősz. Miközben kikukucskáltam, hallottam amint a vöröses anya macska elkap egy egeret és apró tappancsain szalad a rejtekhelyére.
Két óra körül, amikor már azt hitte, hogy ezt a meghitt csendes percet nem ronthatja el semmi, egy nagy durranást hallottam. Mint amikor valamit leejtenek. Ki néztem az ajtó fölött a folyósóra, de nem láttam semmit. Pár perc múlva különös égett szagot éreztem. Itt valami ég! Nem telt bele sok időbe és a szomszédos box falai közül hatalmas tűzcsóvák kandikáltak ki. Miért nincs ilyenkor senki sem a közelben? Az ösztöneim egyből kapcsoltak, és megpróbáltam kiszabadulni. Sajnos két oldalról kötéllel ki voltam kötve, nehogy túl sokat mozogjak. A vörös lángok most már a szembe levő állásokat is elérte, és a falat nyaldosó lángok a plafonig felcsaptak. Hallottam Virgonc nyávogását, ahogyan a veszedelmes tűz sarokba szorította. Szegény pára nem tudott kiszabadulni. Sokáig nem figyelhettem őt, mivel a tűz az egyik tetőgerendát rombolta le, amely most a boxom ajtaját eltorlaszolta. Rajtam már senki sem segíthet! A fekete füst kitöltötte a levegőt. Már nem volt erőm nyeríteni sem. Éreztem, ahogyan lassan megtelik a tüdőm ezzel a káros anyaggal. Lefeküdtem a szalmára, és már csak vártam, mikor jön el a vég. Hallottam az emberek kiabálását.
- Te jó ég! – a gazda dörmögő hangja halk és reszkető volt- Még szerencse, hogy a lovak a legelőn vannak ezen a meleg napon.
- Uram! – Chris futott oda levegőt sem véve.
- Mi az, fiú? A tűzoltók mindjárt jönnek.
- Arra már túl késő lesz! Főnix még bent van!
- Mi? Tessék? Te szent Szűz Mária! El is felejtettem, hogy bent kellett tartani! –a férfi ámuldozva nézett, hol a lovászra, hol az istállóra. Chris gyorsan elfutott, és hallottam, hogy egy nagy loccsanással valaki kiönt egy vödör vizet.
- Bemegyek! –ez a lovászom kissé rekedtes hangja volt.
- Nem mehetsz be oda, te gyerek!
- De igen! Meg kell mentenem Főnixet! Ő a barátom! –a röpke szóváltásnak vége szakadt. Pár perccel később hangos köhögést hallottam, és hogy valaki ellöki a gerendát az ajtó elől. A tűz már a boxomban is ott volt, és nagyon fájt az arcom. A fiú lépett be hozzám, de nagyon elképedve nézett rám. Nem tétovázott sokat, levette az egyik rongyát és a fejemre terítette. Eloldozta a köteleket és húzott kifelé. A kijáratot eltorlaszolta a tűz. Nincs kiút! Hangos sziréna hangja szólt kintről. Biztosan nagy tömeg lehet kint az udvaron. Gyors visszatérte a jelenbe. Chris megpróbált más ódon kijutni. Sajnos a mellék ajtó zárva volt a takarmányosban. Ott álltunk a sok kaja között és vártuk, mikor ér el oda is a rohamosan terjedő tűz. A pánik teljesen úrrá lett rajtunk. A fiú átölelte a nyakamat és búcsúzóul puszit nyomott az orromra. Ha rajtam múlik, akkor nem fogunk meghalni! A fiú szeretete új erőt adott. Ki tépte a karjai közül a fejemet és hátat fordítottam a bezárt fa ajtónak. A látásom kezdett zavaros lenni, mivel sok füstöt szívtam be, de eltökéltem magamat, hogy kijutatom épségben a fiút. Hátsó két lábammal erősen rugdalni kezdtem a falat, ott ahol az ajtót képzeltem. Néhány nagyobb rúgás után kintről nagy zsivaj szűrődött be. És valaki bekiabált.
- Chris te vagy az?
- Igen! Szabadítsanak ki minket! – a fiú rémült hangja adott választ. Én még mindig a falat próbáltam szét zúzni.
- Fogd meg a lovat! Utat csinálunk nektek! –az egyik tűzoltó jött a falhoz. Kedves kis lovászom a fejemnél fogva, elhúzott a túlsó falhoz, és tudtam azt akarja, fejezzem be a kiszabadító expedíciómat. Valami hangos motor búgott fel a fal túlsó oldalán, és nagy port kavarva fény jött be a kis helyiségbe. Pont jókor jutottunk ki, mivel a mellékhelyiséget is elérte a tűz. Az emberek gyorsan elvittek az égő épület közeléből, és még láttam, hogy mindent fel esz a tűz. Amint elég messze jutottunk a lábaim felmondták a szolgálatot. Az oldalamra feküdtem, és éreztem, ahogyan az égett testem egyre merevebb lesz. Láttam még néhány ember elkeseredett arcát, amint engem figyelnek. Hallottam Chris síró hangját, és hogy szapora sziréna közeledik. A mentősök jöttek értem, de már késő. Lassan lehunytam a szememet és vártam. Néhány pillanat múlva, a mama állt előttem és egy nagy fehér kapu felé hívott. Ott állt mellette Rio is, aki vidáman mosolygott rám. Különös módon már nem fájt azokon a helyeken a testem, ahol a tűz hozzám ért. Már tudtam szaladni is, mivel a lábam is meggyógyult. De vajon hogyan? Most minden olyan… különös! Ez a végtelen szeretett és melegség egyre inkább húz befelé! De mi ez? Megfordultam és láttam magamat! Egy halom ember vett körül. Láttam amint a földön fekszem, és megégett testemen Chris keservesen sír és csak azt hajtogatja, ne menj el! A fehér ruhás emberek elráncigálják őt a testemtől és minden félét csinálnak. Hogyan vagyok képes látni azt, ami körülöttem van? Mélyen füleltem, de semmit sem hallottam. Ez a csend már túlzottan félelmetes volt. Vajon miért nem hallom a jól megszokott egyenletesen verő szívemet. Csak nem… már mindent értek! A mami és Rio értem jöttek!


19. fejezet: Őrangyal

×az emberek szemszöge×

Nick Mgryan Főnix tulajdonosa le-föl járkált a kórház folyosóján. A fal mellett ott ült, Rich Winz a ló edzője és Margaret a főnök felesége. Mindenki aggódott a sztár csikóért, és várták a fejleményeket. A legközelebbi ajtó mögül az orvos lépett elő, és nyitotta szólásra a száját, amikor a gazda a szavába vágott.
- Hogy van, doktor úr?
- Most az egyszer szerencséje volt. Még időben odaértek az állatkórház mentősei és újra tudták éleszteni. Még nem tért magához szegény ló.
- Hála az égnek, él!
- Csak ne olyan hevesen! Súlyos égési sérüléseket szenvedett, és a hátsó lába ismét bedagadt. Ez után a nagy trauma után kötve hiszem, hogy újra versenyeztetni tudják. Eleve az sem biztos, hogy Fekete Főnix felébred az altatók alól.
- Hm… ez benne volt a pakliban. Köszönöm doktor úr, és kérem, azonnal értesítsenek, ha történne valami. Nekem vissza kell mennem a birtokra, mivel a rendőrség mindent átkutat, hogy a gyújtogató nyomára bukkanjon.
- Rendben, tegye ezt. Ígérem, telefonálunk, hogy ha felébredne.

×Főnix szemszöge×

„Egy nagy mezőn vagyok, egyedül. Sehol sem látok semmit. Hírtelen minden eltűnik, és tűz vesz körül. Érzem, ahogyan a tűz égeti a testemet, és lassan szénné égek. Látom mamit is! Várjunk csak, az nem is a mama. A sötétség leple alól Gyömbér lép ki, és nevet rajtam. Segíts! Kérlek! Nyeríteni próbálok, de egy árva nesz sem jön ki a számból. Ekkor ott terem egy hatalmas puma és ugrani készül….”
Csak egy rossz álom volt. A szemeimet szép lassan kinyitottam, de egy nagyon furcsa helyen találtam magamat. Hol van az én kényelmes boxom? És miért vagyok itt? Megpróbáltam felállni fekvő helyzetemből, de a lábaim nem engedelmeskedtek. Egyszerre minden bevillant. Az istálló, a tűz, Chris… A jobb oldalamon a nyakamtól a vállamig fehér kötés borította a testemet. Éreztem, az alvadt vér illatát a levegőben és az égett szőr kellemetlen szagát. A fejemet kicsit felemelve néztem végig magamon. Siralmas látványt nyújtott a testem. De hogy-hogy életben vagyok? Szemlátomást élek, de viszont láttam magamat föntről és a mamit. A fejem még mindig sajgott, de megpróbáltam kitisztítani, hogy a köd, ami eltakarja a fejemben lévő események egy részét eloszoljon. Már minden tiszta volt. Miután láttam a mamát és Rio-t egy erős dolog húzott vissza a föld felé. Aztán itt ébredtem fel. Ebben biztosan az emberek keze van! A gondolataimból halk lépések hangja zökkentett ki. Egy szőke fiú állt, inkább férfinek mondható ember állt az ajtóban. Egy ideig nézett, aztán valami nem túl kellemes dolgot csepegtetett a számba. Ezután elém tett egy vödör zabot, mintha képes volnék enni! Rögtön mellette termett egy fehér ruhás köpcös ember, de őt már ismertem. Ő szokott hozzánk eljönni és megnézni a lábamat. Most valami szúnyogra emlékeztető dolgot tartott a kezében, és amíg a szőke hajú legény lefogott addig ő a nyakam épen maradt részébe szúrta. Ez az izé nem csak úgy néz ki, mint a moszkitó, de ugyan olyan rémesen megcsípi a lovakat. A kötelet, ami eddig a fölhőz szorítva tartott levették rólam, és az ismeretlen boksz két falához kötöztek ki. Most már elértem a zabot, de egy falat sem csúszott le a torkomon. Éreztem, ahogyan a nyelvem meg van dagadva attól a szertől, amit a szőke srác a nyelvemre öntött. Az emberek látták, hogy nem megy az evés, és pár perc múlva egy másik vödörrel a kezükben tértek vissza hozzám. Abban egy folyékony kásaszerű valami volt. Először megszagoltam, mivel ég sose láttam ilyet. Illatra nem volt rossz, de nézetre eléggé undorító volt. A fiú ismét lefogta a fejemet. Ellenkezni nem volt erőm, inkább állta nyugodtan. Az orvos egy kicsit kanállal mert a pépes dologból és a számba nyomta. A nyelvemet most már tudtam mozgatni, és kezdett elmúlni a gyógyszer hatása is. Ennek a dolognak olyan íze volt, mint a répa és a zab keveréke. A fejemet a vödör felé nyújtottam amennyire csak tudtam, hogy még egy falást kapjak. Az emberek furcsa hangon nevetni kezdtek és elém tették a földre a mennyei táplálékot. A nyakamat nem tudtam teljesen behajlítani a kötszerek miatt, de fekvő helyzetben pont méretem volt az etető tál.
A nap hátra lévő részében sokszor jöttek el, hozzám az emberek és többször is megszúrtak a műanyag szúnyoggal. Én csak egy embert vártam. Minden egyes lépés hallatán reménykedtem, hogy eljön hozzám Chris az én megmentőm. Ha ő nincs akkor most én se élnék. Este fele egy kis fiú jött el a boxom előtt. A folyosó végén lévő állásban egy csacsi betegeskedett. Délután beszéltem vele és a neve Chino volt. A gazdája pedig Tod. Ő azért van, itt mivel daganata van. A kis gazdája pedig annyira szereti, hogy elhozta ide, hogy meggyógyuljon. Ahogyan elnéztem őket, eszembe jutott a sok boldog pillanat, amit az én kedves lovászommal töltöttem. A csillagos éjszakát nézve, a hátsó falon lévő ablakon keresztül azon elmélkedtem, hogy rám egy földöntúli erő vigyáz. Nem tudom mi vagy ki ez az őrangyal, de sok balesetem és szerencsétlenségemet segítette túlélni.



20. fejezet: Váratlan látogató

Három napja vagyok ezen az unalmas helyen. Tegnap eljött hozzám a gazda, örültem neki, de a barátaim még mindig nagyon hiányoznak. Remélem, jól vannak, és nem esett nekik is valami féle bajuk. Most már fel tudok állni a lábamra is és nem csak pépes izét, hanem normális ételt is eszek. Néha elképzelem, hogy a barátaim társaságában az otthoni legelőn vagyunk, játszunk, futkározunk és élvezzük, ahogyan a napsugarak végig simítják a hátunkat.  De a végén mindig eszembe jut, hol vagyok és, hogy a vágyam egy jó ideig lehetetlen.
Dél körül hangos, ám de nyugodt léptek neszét hallottam a főbejárat felöl. A tűz óta nincs bizalmam az emberekkel. Kivéve egyel, de ő nem látogat engem. A boksz hátsó részébe az árnyékba húzódtam. Ma reggel leszedték a kötést a testem azon részéről, ami a tűz által szívszorító látványt nyújtott. A hegek még nem gyógyultak be teljesen, és elég csúnyán néztek ki. Mindig próbáltam úgy mozogni, hogy ne lássák őket. Most is úgy álltam a falhoz, hogy a jobb oldalamat takarjam. Aztán a sétáló alak megállt az én ajtómnál, és ott állt ő! Ez Chris! Halkan horkantottam neki, de nem mertem oda menni, mivel féltem, hogy megijed tőlem.
- Na, mi van öcskös? Örülök, hogy velünk maradtál! –egy ideig még magamon éreztem a tekintetét- Nem jössz ide? –Egy bátortalan lépést tettem az árnyéktól távolodva, de aztán megtorpantam. Egy olyan dolgon akadt meg a szemem, amit eddig feltételezni sem tudtam. Chris egyik felkarja be volt kötözve, de látszott még mindig, milyen csúnya helyet hagyott a tűz. Mintha megérezte volna, hogy a kezét nézem, mivel elrejtette a háta mögé. Lassan oda mentem hozzá, de a fejemet úgy tartottam, hogy ne lássa az én égési sérüléseimet. Amikor oda értem elkezdte a szokásos módon vakargatni a fülemet, én pedig figyelmetlen voltam és meglátta a visszataszító hegeket. A szemében könnyeket véltem felfedezni és magához ölelt. De csak finoman, nehogy megnyomja a fájós testrészeimet.
- Ó, drága lovacskám. Látom, te is magadon hordod a baleset nyomait. –halkan suttogott a fülembe, én pedig behunyt szemmel adtam hálát a mindenhatónak, hogy épségben megúsztunk azt a nagy tűzet.
Két hét után haza vittek az embereim. Az otthon már nem is volt otthon. Inkább egy csatatérre elékeztetett. Be kell vallanom, félek. Félek, attól, hogy a többiek, mit mondanak majd a hegekre, amelyek a jobb oldalamon nagy területben éktelenkedtek. Szerencsére nem egybe olvadó hegek, hanem sok kicsi, ezért a most már nőni kezdő szőröm részben eltakarja. Amikor elmentünk a régi istállónk helye mellett elfogott az ámuldozás. A tűz mindent megsemmisített. A falakból alig maradt fent akár egy is épen. Pont, ahogy gondoltam a ménes engem nézett a legelőről. Az ikrek és Tavaszvirág a kerítésnél állva köszöntek nekem. Nem mertem oda nézni, attól féltem, hogy keserves pillantásokkal bámulnak engem. Azt az istállót nevezték ki a versenylovak istállójának, amelyikben Gyömbér is el volt szállásolva. Ez azt jelentette, hogy az átlagosnál több időt kell vele töltenünk. Elterveztem, hogy ki fogom deríteni, miért is olyan rosszindulatú egy kanca.
Másnap kivittek, de ne a méneshez, hanem egy külön karámba ahol nyugodtan lábadozhatok. A kerítésnél ott állt tiara és arra várt, hogy csatlakozzam hozzá. Remegő lábakkal oldalaztam felé. Nagyon boldog volt, hogy látott. Még a sérüléseim sem zavarták. Azt mondta már az is csoda, hogy élek. Ez mellett a sebhelyek, amik miatt még most is zavarban voltam, kis semmiségek. Örültem, mivel a barátaim nem utáltak meg és nem is közösítettek ki. Sőt inkább táplálták és erősítették a bizalmamat a felöl, hogy most már csak jó dolgok történhetnek.
Gyömbér után is elkezdtem nyomozni. Persze ne sokra jutottam, mivel beszélni nem tudunk, nem mintha lenne hozzá kedvem. Inkább csak megfigyeltem általános tevékenységeit.

21. fejezet: Régi ismerős

Egy csodás délelőtt újabb lovak érkeztek a birtokra. Volt néhány kanca, de főképp csődöröket szállítottak. Mindenki a kerítésen keresztül figyelte az újoncokat. Nem mindegyikük volt verseny ló. Egy-kettőjüket a tenyész istállók felé vezettek. A legtöbb galoppozó pej és szürke volt. Az egyikükön viszont megakadt a szemem! Egy öt év körüli heréltet vizslattam, az érdekes nem is ez volt, hanem a színe. Almásderes lovat ritkán látni a társaink között. Úgy látszik nem csak nekem esett le az állam, mivel Gyömbér a túlsó karámban majd nem összeroskadt ámulatában. A herélt is nagy szemekkel nézte a kancát, de ki tudja miért? Miután a nagy csapat lovat elvitték az emberek, Chris és Rich jött értem.
- Azt mondták, hogy egyelőre könnyű edzést kaphat! –a magas férfi sötét szemeivel engem méregetett.
- Értettem. Akkor csak futószáron sétáltatom, és lassú ügetésben hajtom. –ez az én legkedvesebb emberem hangja volt. Füleimet előre-hátra mozgattam, hogy jobban megértse a kötél végén lévő fiú utasításait. Míg köröket írtam le sétában, elég egyszerűnek látszott a feladat. De amikor gyorsabb menetre ösztökélt, hamar elfáradtam és egy perc után remegő térdekkel álltam meg. A fejemet leeresztettem, hogy könnyebben levegőhöz jussak. Hallottam a hörgést a szakadozó hangomban. A két lábon járó barátaimnak ez nem tetszhetett mivel fejcsóválva vittek vissza az istállóba.
A külön karámomban leheveredtem a diófa alá és oldalamra dőlve csendesen hallgattam a természet gyönyörű dalát. A költöző madarak V alakban vándoroltak az égen, a lágy fuvallat a fák barnára változó ágait zörgették. A többiek a ménessel együtt a szomszédos mezőn legeltek. Az újoncok serege pedig az én elkülönített részem másik oldalán legelésztek. A hozzájuk húzódó közeli kerítéshez léptem, hátha megismerkedhetek egy kettőjükkel. Az almásderes ló a nem messze lévő Gyömbért figyelte. A pillantása olyan… érdekes volt! Nem tudom szavakkal leírni, de valami azt súgja nem most találkoztak először. Az ínyemet felhúztam és halkan a lovak kis csoportja felé nyerítettem. Mindenki felemelte a fejét, majd némi nézelődés után visszatértek uzsonnájukhoz. Dobbantottam még néhányat a még éppen maradt lábammal, hogy észrevegye a herélt őt bámulom. Miután leesett neki a dolog lassan felém oldalazott. Miközben felé sétált engem nézett merő tekintettel. Biztosan furcsállta a rajtam éktelenkedő hegeket. Néhány méterrel előttem megállt és kérdőn felhúzta a szemét. Fekete sörényéből néhány tincs a fülei közt lógott előre. Most jobban szemügyre vehettem a derest. Mély beszélgetésbe elegyedtünk, az is kiderült, hogy a heréltnek Darius a neve. Aztán megkérdeztem tőle honnan ismeri Gyömbért. Amikor megemlítettem a sárga nevét, magabiztosan nézett maga elé. Értetlenül néztem rá, és ismételtem meg kérdésemet. Gyorsan kapcsolt, és a szemembe nézve mesélte el, hogy honnan is ismerik egymást. Darius akkor találkozott a kancával először mikor még fiatal csikó volt. Egy nagy tanyán éltek, ahol a deres is született. Meglepődve figyelt nézett rám, amikor meg kérdeztem, hogy mi történt vele mielőtt ide került. Miért ilyen goromba egy ló? A földet nézte majd ismét a mesélésbe kezdett. Elmondta, hogy Gyömbérnek a gazdája egy aranyos kis ember kölyök volt. A lányt Jenny-nek hívták. Ők olyanok voltak, mint a borsó meg a héjja. Amikor csak lehetett együtt voltak. Egyik nap, aztán amikor Gyömbér és Jenny kirándulni voltak az erdőben, a kancát egy állat megijesztette. A ló felágaskodott, és a lányt ledobta a hátáról. A kislány elfutott otthagyva egyedül a sárga lovat. Végül megmenekült, és haza talált, de a szeretett gazdája a baleset után nem látogatta meg. Gyömbér mindig boldogan nézett ki a box ajtaja felett, hogyha hallotta a léptek zaját a folyosón. Sajnos minden egyes alkalommal csalódnia kellet. Amikor újra látta a lányt nagy csapás érte őt. Annyi év együttléte után Jenny-t egy másik lovon látta lovagolni. Szegény lónak majd megszakadt a szíve. Ezek után nagyon magába zuhant. A későbbiekben pedig eladták őt, mivel feleslegessé vált számukra.
Ahogyan belegondolok, abba a sok rémes dologba, ami azzal a kancával történt nem csodálom, hogy ilyen a természete. Eltávolodott a lovaktól, és már nem tud megbízni az emberekben sem. Ez azért szörnyű.
A kis privát beszélgetésünk után, a csapata más tagjával is megismerkedtem. Mind a tizenegy ló kedves és barátságosan viselkedett. Azt viszont szégyelltem, mikor megkérdezték mi történt velem, hogy ilyen rémes bőrben vagyok.


22. fejezet: Reménytelen arcok

A következő edzés ismét rémesen alakult. A gazda is szemtanúja volt, amint a homokba rogyok. Reszkető lábaim nem bírták az iramot. Mindenki szomorú tekintettel nézett rám. Főleg a gazdám szemeiben láttam csalódottságot. Alig vártam, hogy a boxomban lehessek, és elbújjak az árnyék leple alatt. Ha tudtam volna, kifutok a világból, csak, hogy ne lássam Chris keserves pillantását.
- Azt hiszem, el kell adnom. –a gazda lehajtott fejjel támaszkodott a kerítésnek.
- De uram! Nem adhatja el… - Chris felháborodottan vetette fel a fejét. Látszott, hogy a könnyeivel küszködik szegény fiú.
- Chris, megértem, hogy megkedvelted őt, de nem veszem hasznát egy öt perc után ügetéstől elfáradó lónak. – a gazda halkabbra vette a hangját- Sajnos a külsője miatt nehezen tudom majd eladni. Még ha kiváló a vérvonala és a versenyeken elért díjai ellenére is. –Chris a reggeli beszélgetés után, csak csendben volt és maga elé nézett. Nem suttogott kedves szavakat a fülembe miközben csutakolt, és nem vakargatta meg a fülem, amikor a reggelimet elé rakta. Mintha nem is ő lenne! Ez a gondolat, hogy őt is elveszítem megrémisztett.
Délután láttam Lindát, a gazda kisebbik lányát. Szegény nagyon maga alatt van mióta az istálló tűz történt. Még az emlékeimben élt a szörnyű kép arról, hogy a vörös cicát sarokba szorították a lángok. Virgonc kölyke, Bohóc trappolt végig az istállóban. Úgy látszik, már nem annyira hiányolja az anyukáját, mióta a gazdáék Lindának ajándékoztak egy új cicát. A kölyök alig lehetett idősebb három hónapnál. Hála koromfekete szőrének, jól el tudott rejtőzni a sötétben. Molly-nak, az új cicának egyedül az orra volt rózsaszín, amit mindig sötét bundájába rejtett alváskor. Nagyon aranyos volt, amikor Bohóccal játszottak.
Késő délután egy trailer állt az udvar közepén. Hogy itt milyen gyakran hoznak, visznek állatokat! Egy lovász vezette elő Félixet. A fiatal szavasnak mostanra kinőtt a négy-ötcentis szarva. Azt hallottam, hogy elszállítják egy rezervátumba, vagy micsodába, ahol szabadon lehet a hozzá hasonló élőlényekkel. Az ifjú szarvas emelt fővel távozott innen. Mindenki szomorú volt, mivel mindannyian megszerettük őt.
Este Chris már vidámabb volt, amikor eljött hozzám. Mindenfélét duruzsolt a fülembe. Éreztem, hogy reggel óta valami miatt nagyon jó kedve lett. Kíváncsi lennék mi az, ami így feldobta.
- Jaj, Főnix! Miért nem tudsz beszélni? Olyan jó lenne! –nagyon tetszett, az a széles vigyor, ami az arcát szépítette- Már csak három hét van a születésnapomig! A spórolt pénzemen, és az alkalomra kapott összegen, na meg a szüleim kedély állapotától függően megveszlek! Ha minden igaz, akkor Mr. Mgryan öt százalékkal olcsóbban ad el nekem, mint másnak. a hosszú év itt töltött szorgalmas munka után ennyi jár! –A levegőben még mindig érezni lehetett a boldogságot miután kedves kis lovászom elhagyta az istállót. Minden ló most az istálló melegét élvezhette. Darius kedvesen horkantott, amikor végre őt is visszavezette a boxába a gondozója. Az éjszaka csendes volt. Csak a lovak halk szuszogása, és a patáik halk puffanása hallatszott. Gyömbér a szemközti boxban állt és engem bámult. Azt kérdezte, hogy a balesetem után, hogyan tudok megbízni az emberekben. Ő már egyszer csalódott egy gyerekben, mivel ott hagyta egyedül, amikor szüksége volt rá, viszont engem nem hagyott cserben az, akit szeretek. Úgy látszott, mintha valami rosszat mondtam volna, mivel az állása hátsó részébe ment és a csillagos eget nézte a kis ablakán keresztül. Azon gondolkodtak, vajon mi járhat a fejében? Talán Jenny-re gondolt… gyorsan föleszméltem, a hangos csattanásra. A zajt Gyömbér kelltette azzal, hogy a boksz ajtaját rugdosta. Nem értettem miért akar kiszabadulni. Hangokat hallottunk kintről, aztán emberek serege lépett be. Néhányan a lovakat mentek megnyugtatni, hárman pedig Gyömbért próbálták lecsillapítani. Senki sem értette miért lett hirtelen ilyen zaklatott a kanca. Én is inkább az árnyékba húzódtam, és visszaidéztem az elmúlt tizenöt perc eseményeit.


23. fejezet: Az idegen látogatása

Szombaton vidáman ébredtem. Nem is lehetne, ennél szebb délelőtt gondolhatja a ló. Egy kedves barát csutakolja és gondozza, miközben friss szénát eszik és a lovász fiútól kapott zamatos répát ropogtatja. Na, ez vagyok én. A reggeli nyüzsgölődés, ahogyan a sok lovász a négylábú patásokat ápolja, mindenkit szép nap elé állítja. A folyóson a két cica, Bohóc és Molly futkározott eszeveszettül. A két bolond macsek kaszkadőr mutatványaitól mindig felállt a szőr a hátamon. Most is épp a fél éves kandúr, karmai segítségével sec perc alatt fölmászott a függőlegesen álló gerendán.
Valamiért úgy éreztem ez a csodálatos nap nem lesz esemény dús. Azt nem tudtam mi lesz a nap eseménye, de valami történni fog. Már abból erre következtettem, hogy reggel a gazda eljött és pár értelmetlen szót váltott a mellettem álló fekete hajú fiúval. A legény egy örökké valóságig fésülte a sörényemet és a farkamat. Nagyon unalmas és bosszantó volt. Nem tudja elképzelni, mennyi időt töltöttem azzal, hogy a fejemen viselt loboncot olyan kényelmesen rendezzem és illatosítsam a sok dagonyázás során! Ráadásul egy méz és virágillatú dologgal fújta be a fekete sörényemet. Mintha csak a királynőt várnák! Te jó ég, nem tetszik ez a dolog! Viszont hálás voltam neki, amiért úgy fésülte a kobakomon lévő hosszú sörényt, hogy az eltakarja csúnyácska hegeimet. Tudtam, hogy a hegek miatt nem kéne szégyenkeznem, mivel Chris így is szeretett. Gyors pillantást vetettem a szemem sarkából ball kezére, ahol ő is emlékét viselte annak a veszedelmes éjszakának. Nem engedtek ki egész délelőtt, sőt még délben sem a legelőre. A többi ló vidáman szaladgált kint, én meg egyedül álltam a boxomban és unalmamban a kint süvítő szelet hallgattam. A szél hangja mellett több ember lépéseit véltem felfedezni, ezért kidugtam a fejemet az ajtóm fölött, hogy jobban tájékozódjak. A gazdám jött egy idegennel a folyóson. Az emberemnek széles mosoly húzódott pufók képén, és egyfolytában duruzsolt. Ott álltak ellőttem, amikor Chris lépett be az istálló ajtón. Szokásomhoz híve hangos nyerítéssel üdvözöltem. A fiú megtorpant, amikor meglátta a vézna idegent a gazda mellett.
- Te fiú! Te, lenni ez ló lovásza? –ez az idegen még furcsábban beszélt, mit a jól megszokottak körülöttem. Amikor rá néztem az Európai lovak és az ő különös tájszólásuk jutott eszembe. Ezek a kétlábúak biztosan nem hinnék el, hogy a lovaknál is vannak különböző nyelvek.
- Ööö… igen. Üdvözlöm uram, a nevem Christ Edi… - kedves kis barátom, véleményem szerint nem tudta befejezni mondandóját, mivel a vézna közbe vágott és felém fordult -..son.
- Mutatni meg kicsit közelről lovat?
- Hát persze! Chris kérlek, vezesd ki Főnixet a helyéről. – a fiú az utasításra vezetőszárral a kezében lépett oda mellém. Remélem, most akar ki vinni a karámomba. Sajnos csalódnom kellett, mivel csak a folyósora vitt ki.
- Főnix? Ez lenni ló neve?
- Mi csak Főnixnek hívjuk, de a teljes neve Fekete Főnix. –a gazda hirtelen különböző színárnyalatokban bámult maga elé. Normál esetben azt hinné a ló, hogy a gazdája fuldoklik, de ahogyan megfigyeltem a másik két személy nem reagált, ezért ez valószínűtlen a fuldoklás. Az ismeretlen ember többször körbe sétált, és jól végig méregetett. Én sem tétováztam tetőtől talpig megbámultam. Flancos szürke gúnyát viselt, és a fején viselt szőr is oldalra volt fésülve. A kezével folyton az állát vakargatta és hümmögött. Nem sok idő telt el, és ahogyan érkezett úgy is távozott az idegen. A gazda elkísérte miközben sok mindenről beszélgettek. Többször hallottam a „Főnix” szót is. Ezt gagyogást általában nekem szokták mondani, még ha nem is értem. Most is felemeltem a fejemet az ismerős szóra. Chris lépett mellém, és karolta át szorosan a nyakamat.
- Drága lovacskám! Már nem kell sok pénz és az enyém leszel! –a fiú lehajtott fejjel kullogott el miután leszedte rólam a sok szalagot és még egyszer lecsutakolt.
Amikor a többi lovat hozták be a legelőről mindenki csak egy témáról beszélt. Én is megérdeklődtem Titántól, aki nem messze volt tőlem. Azt mondta, hogy Gyömbér és Darius ma beszélgettek. De csak a kerítésen keresztül. A kanca vele nem volt olyan bunkó, mint mással. Addig beszélgettek, míg nem jött Carolina és el nem vitte Gyömbért arra a szörnyű ugrató pályára. Darius mesélte nekik, hogy elmondta neki a kanca miért olyan goromba. Carolinát is azért veti le folyton a hátáról mivel Jenny jut az eszébe. Régen ő is díjugratott a kancával és rengeteg szalagot szereztek. A lovakkal is azért, olyan amilyen mivel nem képes elfogadni, hogy a többiek boldogok míg ő szenved, és egy másik ló miatt vesztette el a bizalmát az emberek felett.
Zivatar elmesélte milyen volt az újoncok edzése. A karámból figyelték ők is mire képesek. Mind annyian nagyon jók voltak. A kancák közül Hajnal Reménysége bizonyult a legjobbnak, a mének között pedig Salamon. Azt is említette, hogy szoros mezőny volt. Remélem én is kiállhatok majd velük egy futamra, már alig várom! Csak ahhoz előbb fel kell épülnöm!

24. fejezet: Búcsú

×emberek szemszöge×

Az Edison család házának ajtaján kopogtattak. Chris futott le a lépcsőn nagy zajjal és nyitott ajtót a vendégnek. Clara volt az, Chris édesapjának testvére és azért jött, hogy kedvenc unokaöccsét felköszöntse. Egy borítékot és egy tábla csokit nyújtott át a szőke hajú nő.
- Sajnálom Chris. Idén a boltban nem volt valami nagy kereslet, szóval nem tudok sokat adni – Claranak van egy kicsi virágboltja a városban.
- Köszönöm szépen. Nekem már az is elég, hogy eljöttél. –miután a néni elment Chris felment a szobájába és leült az íróasztala elé. Megbontotta az ínycsiklandozó csokoládét és miközben egy kockát majszolt kivette a nagynénjétől kapott pénzt a kék borítékból. Ötven dollárt tartott a kezében. Oda szaladt a komódhoz és elővett egy fém ládikád. A ládából még egy köteg pénz vett elő. Összeszámolta kétszer is a pénzt, de még mindig túl kevés volt! Nyolcszázötven dollárt (magyar pénzbe kétszázötvenöt ezer forint) gyűjtött eddig össze, plusz még volt egy kevéske pénze a takarék szövetkezetben. De még ez sem elég, hogy meg tudja venni Fekete Főnix-et. Pedig elképzelte már, hogy a szüleinek a tenyészfarmján tartja őt, és segít neki felépülni. Együtt száguldanak majd a galopp versenyen.

×Főnix szemszöge×

Másnap reggel, amikor Chris eljött hozzám elég lanka volt a figyelme. Először elfelejtett reggelit adni és úgy kezdett el csutakolni. Valami eltereli a figyelmét! Szerencséjére vagyok olyan jó barát, hogy emlékeztetem, éhes vagyok. Patámmal az anyag padlót kopogtattam és a fejemet le- föl dobáltam. Hamar kapcsolt és elém rakta a jól megérdemelt zabomat. Nem hagytam annyiban, kicsentem tőle egy répát, amit örömmel ropogtattam el a fogaimmal. Aztán jött a gazda, és félre vonultak, hogy beszélhessenek.
- Chris! Holnap délután elviszik Főnixet. Kérlek, arra minden holmiját pakolja össze és őt is készítsed fel.
- Mi? Micsoda? Eladta?
- Igen! Ma reggel felhívtak és egy jó ajánlatot tettek rá.
- Mr. Grohend csak a vérvonala miatt akarta megvenni Főnixet, de nem volt vele nagyobb szándéka. Inkább csak heccből.
- Akkor holnap az-az Európai férfi elviszi őt?
- Nem, valaki többet ígért érte.
- Rendben uram! –lovászom visszatért és újra csutakolni kezdett. De mintha nem is ő lenne, élettelenül nézett maga elé.
- Jaj, Főnix! Holnap elvisznek, és soha többé nem látlak viszont! Ráadásul nem is tudni ki a vevőd! –a fiú nagyon búsult, úgy éreztem, jól jönne neki most egy barát. Közelebb léptem a fiúhoz ő pedig bele nyomta az arcát a sörényembe. – Sajnálom, hogy nem tudtam időben megszerezni a kellő pénzt!
Másnap délben a boxom előtt már fel volt halmozva a sok holmi. Kefék, dobozok, nyereg, kantár… Minden ami az enyém volt oda volt készítve. Chris erősen befáslizta a lábaimat, ami arra utalt, hogy utazni fogok. De vajon hova? Versenyre biztos nem, mivel nem voltak edzéseim.
Hangos nyikorgással egy autó állhatott meg az udvarban. Chris most erősen magához szorított és ismét sírni kezdett. Néhány ember jött be és mentek ki a dolgaimmal együtt. azután Chris is megtörölte az arcát és rákapcsolta a vezetőszárat a kötőfékemre.
- Hé, Főnix! Soha nem felejtelek el! Mindig emlékezni fogok rád, és remélem te is én rám. –megpaskolta a nyakamat aztán a ló szállító fele vezetett. Mint mindig a többi lónak hangosan nyerítettem elköszönésül majd besétáltam a szállítóba. A jármű felbúgott és elhajtott. Láttam még a sok szomorú arcot, ahogyan utánam néznek, és ló barátaimat is amint legelészés közben felnéznek és hangosan viszonozzák a búcsút.

25. fejezet: Meglepetés

×emberek szemszöge×

- Chris gyere le egy kicsit a konyhába! – Mrs. Edison szólt fel az emeletre a fiának. A fiú hangos trappolással menetelt le a lépcsőn. A konyhában az asztalon egy díszes torta állt, nem messze tőle pedig Chris szülei és a nyolc éves kishúga Lara.
- Boldog szülinapot! Tessék ezt neked csináltam! –a kislány egy félbe hajtott lapot nyomott bátyja kezébe, és puszit nyomott az arcára. Hátra tett kezekkel várta, mit szól a testvére az ajándékához. Chrisnek nem volt sok kedve ehhez az egészhez most, hogy Főnixet elvesztette. Megnézte a rajzot, amin ő és a családja áll, a háttérben egy fekete lóval. A fiúnak könnyek mardosták a szemét és, hogy a húga nehogy rosszat gondoljon, egy mosolyt küldött felé.
- Idén ne számíts túl nagy ajándékra! –próbált viccelődni vele az apja, mire az édesanyja jól oldalba bökte. Egy csomagot és egy borítékot nyújtották át neki. A csomagban egy kép volt, róla és Fekete Főnixről, amikor az istállóban csutakolja a lovat. A bekeretezet fotó hatására a fiú szó nélkül felállt és átölelte az anyját és érezte, ahogyan a meleg könnyei végig folynak az arcán.
- De hát még ki se bontottad! –Lara csípőre tette a kezét és durcásan nézett fivérére. Nem szívesen, de kinyitotta a fehér kis borítékot. Chris ámuldozva húzott elő belőle egy köteg papírt. Arra számított, hogy pénzt fog kapni, de e helyett egy törzskönyvet és egy levelet húzott elő. Először a levelet kezdte el olvasni.
Drága Fiunk!

Tizenhatodik születésnapodra nem tudtuk mit vegyünk neked, hiszen minden szabadidődet munkával töltöd, és ezzel megkeresed magadnak a pénzt. Nagyon örültünk, amikor mosolyogva jöttél, haza a Rolly Birtokról, ahol Főnixszel szoktál lenni. Tudjuk sok dolog történt veled ebben az évben, a baleset és, hogy most elvitték a fekete lovat. Nagyon megijedtünk, amikor a kórházi ágyban feküdtél, és téged még akkor sem érdekeltek a súlyos sérüléseid csak is, hogy Főnix jól van-e. Megfogadtuk, hogy soha többet nem szeretnénk szomorúnak látni, ezért mindent elkövetünk, hogy ez teljesüljön.
                                                                       Szeret és csókol téged: Anya és Apa
Amint a levéllel végzett értetlen kifejezéssel nézett szüleire. Lara tudhatott valamit mivel izgalmában tapsolni és ugrálni kezdett a konyha szürke járólapján.
- Sajnos a mitőlünk kapott ajándékod nem fér be a házba. Hogyha látni szeretnéd, menj ki az istállóba! –Chris még mindig nem volt tudatában. Kapizsgálta a dolgot. A szülei biztosan vettek neki egy lovat. De ő már soha többé nem tud másik lovat szeretni csak is Főnixet!
- Vettetek nekem egy lovat? –a szavai halk suttogásként hagyták el a száját. Szülei nem engedték többet szólni, kétoldalt ragadták és vitték ki az istállóba. Amikor beléptek egyszerre sok ló kezdett el nyeríteni és toporogni. Az Edison farmon nagy lótenyésztés zajlott egész évben, de Chris valahogyan még is a versenyistállóknál szeretett lenni a Rolly Birtokon. A fiú körbe forgatta a fejét, hátha megpillantja az új lovat, de bármerre nézett sehol sem látott ismeretlen patást. Aztán halott egy nyerítést. A szemét szűkre húzta, ez a hang… olyan ismerős volt számára. A legutolsó boxhoz ment amerről a hang jött. Benézett, de a nagy helységben nem látott semmit a sötéttől. Hogyan bújhat el egy ló itt? Erre a válasz egyszerű volt. Az a paci biztosan sötét színű. Amikor közelebb lépett a fekete hajú srác paták halk koppanása a padlón és ott állt ő!

×Főnix szemszöge×

Nem volt túl hosszú az út. Mire az új helyre értünk sötétlett. Nem vártak rám sokan, és azok is csak ismeretlen emberek voltak. Egy kis lány szaladgált le föl körülöttem és simogatta meg pici kezecskéjével a fejemet. Jó embereknek látszottak. Nagy szerencsémre nem voltam egyedüli ló ezen a farmon. Sőt! Rengeteg patás élt itt. Mindannyian nagyon kíváncsian figyelték, miközben magasra tartott fejjel besétáltam egy üres boxba. Hallottam, ahogyan összesúgnak néhánya, de csak szófoszlányokat kaptam el. Például sokat emlegettek valamilyen fiút és annak a sérülését, meg valamilyen hegeket. Persze a heg szóra rögtőn zavarba lettem és az állás végébe húzódtam. Az etető tele volt és víz is akadt bőven, egy szó, mint száz tetszett ez a hely.
Másnap reggel a tegnap látott férfi nagy üggyel, bajjal tudta csak kinyitni a boxom felső ajtaját, mivel teljesen be volt zárva. Mintha, nem akarták volna, hogy valaki meglásson vagy ilyesmi… Nem töröttem vele sokat, mivel máris elém rakott az ember egy nagy hálónyi szénát és csinosítani kezdte a sörényemet. Csutakolás közben hallottam, hogy még egy ember van itt. A nő nem sokkal később az ajtóhoz lépett és megvakargatta a homlokom közepét. Később délután, amikor csak a lovakkal voltam az istállóba bemutatkoztak nekem és én is nekik. Sokan voltak, a legtöbbjük mén, de akadt néhány kanca is. Azt mondták ez a kis istálló ahol most mi vagyunk, és ezen kívül van még három istállója a farmnak ahol a kancák, csődörök, és idősebb csikók vannak. Ebben az épületben viszont a hobby lovak melyeket csak szimpla lovaglásra használtak laktak. A legtöbbet egy Simon nevű szürke herélt beszélt, aki a gazdájuk feleségét szokta lovagoltatni. Bemutatta a többieket is, ott volt Zeusz, Téboly, Kalóz, Makita, Tulipán és még két póni, akik a tegnap látott kis lány lovai voltak, Nano és Tincsó.
Késő délután kintről zaj hallatszott, majd emberek sokaságát véltem felfedezni az istállóban. Az egyiküknek olyan ismerős szaga volt. Ez Chris! De hát ő, hogy kerülne ide? Ez jelenleg egy cseppet se érdekelt, hangosan felnyerítettem neki, mint mindig szoktam. A fiú nem jött oda hozzám egyből, megállt a folyosó közepén és körbe- körbe jártatta a tekintetét. Újra jeleztem neki, mire már megtalált engem az épület végében. Először nem láttam rendesen, de amikor közelebb lépett az ajtóhoz biztos voltam, hogy ő az. Oda mentem hozzá és mélyen belefújtam a hajába.
- Főnix?! De hát te.. Mit keresel itt?
- Boldog születésnapot! Sajnálom, hogy nem mondtuk korábban, de Mr. Mgryan-el egy hete megbeszéltük és megkértük ne szóljon neked egy szót se.
- Oh, Anyu, Apu! Annyira köszönöm! –a fiú oda ment a törpe emberkéhez és a kezébe ragadva pörgette meg. Utána visszajött hozzám és belépett a boxba.
- Hallod ezt Főnix? Az enyém vagy! Csak is az enyém! Most már semmi sem választhat el minket egymástól! –Chris nagyon boldognak tűnt. Valamiért örült, hogy újra lát. De miért? Csak pár órája nem látott? Biztos jó hatással lehetek erre az ember kölyökre, mert kockacukorral kínált meg még mielőtt elmentek volna. Úgy érzem ma valami jó kezdődött el.


26. fejezet: Gyógyulás útján

Kora reggel Chris már körülöttem sürgött, forgott. Szerintem még az sem zavarta újdonsült kis gazdámat, hogy én még bóbiskoltam. Úgy látszik a többi ló is furcsállta a korai látogatást, de nem bánták. Chris szülei, akikről meg tudtam a többi lótól, hogy a nevük James és Hanna a többi ló körüli tevékenységeket végezte el. Volt még néhány lovász is, akik besegítettek a munkában. Ez a hely nem volt olyan nagy, mint ahol eddig laktam, de nagyon szimpatikus volt számomra. Még a kicsi lány, akit mellesleg Lara-nak hívnak, a lovait ápolta.
Délután hatalmas legelőkön élvezhettük a napsütést, míg nem Chris jött el értem és vitt el egy kisebb homokos pályára. Szokásosan ő állt a kötél egyik végén én pedig a másik végén. Így kellett sétálnom, ügetnem, és végre nem fáradtam el. Kicsit még vágtathattam is, amennyire a szár engedte. A mozgás után, langyos vízzel mosta végig meleg hátamat, és valami féle balzsammal kefélte végig. A furcsa balzsam után kikötött egy némileg elkorhadt oszlophoz egy fa árnyékában és kezeivel köröket írt le a hátamon és a vállamon. Ez a kis masszázs nagyon jól esett elzsémbesedett végtagjaimnak. Miközben a fa árnyékában álltunk, mélyen szippantottam a levegőből, és meg tudtam állapítani, hamarosan itt lesz az a fehér micsoda, amit hónak neveznek. Imádtam a hóban futkározni! Olyan jó volt, amikor a nyelvemen elolvadt és hideg vízzé változott.
Egy héttel később le esett az első hó, és mi, a lovak örömmel játszottunk a fehér lepellel eltakart földön. A fák már az utolsó levelűket is lehullatták, amit a szél játszadozva vitt magával. A legviccesebb az volt az egészben, amikor Téboly, a pej angol herélt egy jégcsapot próbált leszedni a fáról. Sikerült is neki, de szerintem nem pont, úgy ahogyan ő képzelte el. Az emberek nagy nehezen tudták, meleg vízzel leszedni a nyelvéhez fagyott kemény vizet. Mi persze többiek nagyokat nevettünk ezen az egészen.
Egyik nap valami rémséges állat jött be az istállóba. Hangosan csaholt és le- föl ugrált. Nem olyan volt, mint az aranyos és csendes cicák. Az ösztöneim azt súgták, hogy veszélyes lehet. De persze később kiderült, hogy azt a különös lényt kutyának hívják, és a neve Fickó. Fickó volt a tanya házőrzője. Ő védte meg az itteni állatokat a lótolvajoktól. Megkérdeztem Kapitányt, hogy mi az a ló tolvaj, mivel ő mindig annyira tájékozott volt. A lótolvaj olyan ember, aki elrabolja a lovakat szeretett gazdáiktól, hogy soha többé ne lássák őket és eladja egy másik embernek. Röviden ennyit mondott, aztán elnyomta az állom. Ahogyan elnéztem, Kapitány sem volt mai csikó. Lehetet vagy tizenöt éves, ezért nem csoda, ha elalszik.

A tél hosszú és hideg volt, mindenki örült, amikor észrevette az első rügyeket a fákon és az énekes madarak dalolását. Fickó mindig hozta a hírt, a többi istállóból. Tőle tudtuk meg, hogy tegnap megszületett az első idei csikó. Egy aranyos sárga csődör lett. Ha belegondolok én is ilyen táj születtem. De az már három éve volt. Hogy telik az idő! Délután Chris végre valahára, hosszú idő után nyerget tett a hátamra. Először csak vezetett, majd a hátamra ült. A hideg évszak alatt nagyon sokat erősödtem. Az energiát végre kiereszthettem egy kis vágtával, a hátamon a legjobb barátommal. Észrevettem, hogy nem messze tőlünk Tincsó hátán ott lovagol Chris húga, ezért arra fele vettem az irányt. A hátamon ülő legény nem ellenkezet, sőt inkább gyorsabb tempóra ösztökélt.
- Szia, Lara! Nincs kedved egyet versenyezni?
- Főnix már annyira felépült?
- Egy kis vágta nem tesz kárt benne.
- Bátyó…
- Igen?
- Szerinted fog valaha még versenyen részt venni?
- Nem tudom - a fiú most elhallgatott és éreztem, hogy megváltozik a hangulata, aztán kicsit komolyabban szólalt meg- Ahhoz nagyon sokat kellene edzenünk, hogy újra formába hozzuk a kicsikét, igaz öcskös? –nem tudom mire gondolt, de azt tudtam, neki mindig igaza van. Nagyot horkantva léptem előre, hogy menjünk, már futni- Úgy látom, unatkozik. Háromra indulunk oké?
- Aham.
- Egy…ket…
- Három! – a szürke póni szélsebesen indult el. Nekem se kellett több gyorsan szedve a lábaimat mentem utána. Hamar le is hagytam, és a mező túlsó felén a rügyező fák előtt pár méterrel álltam meg.
- Te kis csaló!
- Ha-ha-ha! Nem voltál elég figyelmes –nem tudom miért, de a kis lány kidugta a nyelvét, majd lovát megfordítva ügetett vissza a farm felé. Most miért mennek el? Pedig olyan jót játszhattunk volna! Chris leszállt a nyergemből és megpaskolta az oldalamat. Olyan jól nézett ki a fején hordott ruha, hogy el kellett tőle vennem.
- Hé, te! Adod vissza! Anyukám megöl, hogyha elszabod az új sapkámat! –nem érdekelt mit mond, nagyon vicces volt, ahogyan úgy csináltam, mintha megbánnám, amit tettem, és oda mennék hozzá, de az utolsó pillanatban meggondolom magamat és magasra tartott fejjel elszaladok. Egy ideig még szórakoztam vele, de aztán korgott a nyomrom, és visszaadtam neki a fejére való ruhát. Szerintem nem volt mérges, ő is nevetett.
Az istállóba visszamenet megpróbáltam az összes tócsába belemenni, úgy tűnt a lovasom más véleményen volt. Mindig ki akarta kerülni őket. Pedig annyira remek, amikor a víz és sár felfröccsen a szőrömre. Szívesen megálltam volna, hogy kicsit meghempergőzzek, de a rajtam lévő szíjjak és dolgok megakadályozták a lassítást. Mire beértünk az istállóba úgy néztem ki, mint egy sár szörny, a többi ló is megdicsérte, milyen koszos vagyok. Chris csak morgott, amikor a rám száradt sarat próbálta le vakarni.
Egyik nap hajnalban hangos nyerítésre ébredtem föl. Valami csoda folytán az én istállómból jött a hang. Kidugtam a fejemet és Makita boxának irányából ismét zaj szivárgott ki. A kanca vemhes volt, de nem tenyésztési céllal, hanem Chris apja, James úgy gondolta, elférne még egy hátasló itt. A kancának nagy fájdalmai lehettek, mivel hangos fújtatás hallatszott. Hol vannak ilyenkor az emberek? Segítenem kell neki valahogyan! Most már a többi ló is felébredt a zajra. A füleik előre- hátra fordultak, amikor hangos nyerítés hagyta el a számat. Kintről fény szűrődött be és kutya ugatása hallatszott. James lépett be az ajtón és nézett körül, mi lehet a baj. Gyorsan Makitához rohant és kiabálni kezdett, mire több ember jött be. Hanna megpróbálta megnyugtatni a lovakat, miközben Chris valami ketyerét tartott a füléhez és duruzsolni kezdett. Fél órával később a jól ismert fehér ruhás férfi érkezett meg és ment oda a kancához.
- Elkezdődött! Körülbelül fél óra és megszületik a kicsi! Chris, menj oda a ló fejéhez és nyugtasd meg. –Chris ellépett a fejemtől és szaladt a másik boxba. Nem telt sok időbe és ismét hangos nyerítés zaja töltötte be az éjszaka csendjét. Aztán minden féle zaj, majd az emberek beszélni kezdtek.
- Kanca! –kiáltott fel az orvos.
- Hogy fogjuk hívni? –Lara, a barna hosszú hajú kislány édesanyja mellett állt és fáradt szemeit dörzsölgette.
- Nem tudom. Ahogyan elnézem szürke-barna foltos. Talán csak egy kicsit változik a szín árnyalata, de ezt kétlem, mivel Makita paint ló. –James meredten nézte a csikót. Bárcsak én is láthatnám!
- Legyen a neve Remény! Olyan aranyos, és amúgy is abban reménykedett mindenki, hogy kanca csikó lesz! –Chris hangja valahonnan a távolból jött.
- Rendben. Isten hozott a családban Remény! –mindeni boldognak tűnt, amikor elhagyta az istállót. Hallottam amint Makita a kis csikójával a boxban fekszik. A csikó reggelre már a lábán állt, és mindenki bűvölettel meredt rá, mikor kidugta kicsike fejét az ajtó felett. Bátor kis kanca lesz!

27. fejezet: Főnix a hős

Nehéz volt Chrissel az edzés mivel az új otthonomban nem volt olyan nagy ovális alakú pálya ahol futhattam volna. Ezért inkább minden reggel a farm mögötti nagy mezőt körbe futottuk. Eleinte csak rövid vágtában, aztán a későbbiekben galoppoztunk is egy keveset. Ez még nem ment időre, és nem is hajtott a lovasom. Nagyon könnyen visszarázódtam a reggeli tornába, azok után, hogy több mint fél évet kuksoltam az istállóban.
Imádtam a legelőn lenni a többi hátaslóval. Most, a tavasz el érkeztével, mindenki mindig vidám volt és semmi baj sem történt. Mivel Makita most már anyuka lett, külön választották tőlünk, és a kerítés túl oldalán elkerített mezőn gondozhatta kicsinyét. Visszaemlékeztem a más fél héttel korábbi estére, amikor a foltos kis csikó megszületett. Mostanra gyors és erős lett a kicsike. Nagyon vicces volt, amikor Remény, a kanca kis csikó anyukáját nógatta arra, hogy játszanak egy kicsit. Szegény mamájának nem volt kedve hozzá, de kicsinye kedvéért szaladt vele egyet a réten. A ménes szélén bámultam a tájat, és a nagy hegyek láttán elgondolkoztam, hogy mi is lehet a tetejükön az a nagy fehér dolog. A hegyek általában ilyen korra már levetik a sapkájukat, de ezeknek még mindig a csúcsukon volt. Zeusz szerint az ott hó. De az meg, hogy a csudába lehet? Hiszen itt a legelőnkön már rég eltűnt. Azt mondta, az nem akármilyen hó. Az mágikus hó! Mivel a nyári forróságban sem olvad el, ha esik, ha fúj, az mindig ott van. Ezen még egy ideig gondolkoztam, aztán a bolondos pónikat, Nanot és Tincsót kezdtem el nézni a szemem sarkából, ahogyan a ménestől egyre távolodva futottak versenyt. A két póni nagyon különbözött egymástól. Tincsó szürke volt, fekete sörénnyel és farokkal, és a természete is nyugodtabb volt, mint bármely más lóé. Ezzel ellenben Nano nyári fekete szőre nagyon illett, türelmetlen és vadóc személyiségéhez. A két paci amennyire csak tudott úgy különbözött, mégis legjobb barátok voltak. Eszembe jutott Tiara és Titán, na meg a kedves kis Tavaszvirág. Vajon mi lehet most velük? Lehet, hogy épp ebben a pillanatban ők is rám gondolnak, és ugyan ezt kérdezik maguktól.
Az ábrándozásból egy hangos sikolyszerű hang ébresztett fel. Gyorsan felkaptam a fejemet és körül néztem, mi lehet a zaj forrása. Makita és csikója felöl érkezett a segélykiáltás. A karámjuk egyik felében egy vicsorgó kutya állt és meredten figyelte az előtte futó lovakat. A kis csikóra vetette magát, aki a lökéstől felborult. A kanca pár méter után vette észre földön fekvő csikóját és kezdett el a segítségére sietni. Hírtelen egy hatalmas emlék bomba zúdult a nyakamba. Szemeim előtt láttam, amint csikóként rohanok a veszedelmes puma elől és elesem. A mami jön értem és segít felkelnem, én elfutok aztán a hátam mögül hallom az anyám halálos nyerítését. Aztán már csak a földön fekvő tetemet látom, amint a sok ember körül veszi és Sofie az akkori gondozom, öleli át szorosan a nyakamat.
Megráztam a fejemet, hogy visszatérjek a jelenbe. Nem hagyhatom, hogy megismétlődjön még egyszer! Gyors vágtában megindultam a kerítés felé, és a fa léctől egy méterre elrugaszkodtam a földről. A tökéletes landolást követően, a habzó szájú rémet vettem célba, majd egy tökéletes rúgással elrepítettem pár méterrel messzebb. Makita is odaért a kicsi kancához, és segítette őt felállni. A pöttöm lény félelmében meg sem tudott mozdulni, csak miután hangos nyerítés közepette böködte meg a mamája tért észhez és szaladt a karám biztonságos része felé. Én ott maradtam, és az ínyemet felhúzva mutattam meg veszélyes fogaimat a vadállatnak, aki nagy nehezen feltápászkodott. Ismét futásnak indult és én hátsó lábaim segítségével az oldalába rúgtam. Az előttem heverő lény nem érdemelte meg az életet. Hátsó patáimra állva nagy dobbanással a kutya feje mellé ejtettem le a mellső patáimat. De a halált sem érdemli. Most az egyszer engedem, hogy elmeneküljön a gyáva eb. S hangos horkantással jeleztem a távolodó kutyának, hogy megkegyelmezek neki, és vissza ne jöjjön, különben végzek vele.
Fáradt voltam, és nagy zihálás segítségével tudtam csak levegőt venni. De azért annyi erőm még maradt, hogy odamenjek a csikóhoz és anyjához, hogy megnézem épségben vannak-e. A két lónál ott állt Chris is, a kerítésnél pedig a többi ember. Chris esős szemekkel jött oda hozzá és markolt mélyen a sörényemben miközben átölelt.
- Annyira örülök, hogy jól vagy! Főnix, sikerült! Megmentetted őket! –a hangja egyre halkabban szólt füleimhez- Hős vagy!
Este az istállóban mindenki arról beszélt, mi történt a legelőn. Fickó sorra hozta az üzenetet mindegyik istállóból, hogy ezzel a mai cselekedetemmel kivívtam hivatalosan is a farm összes lova előtt a tiszteletet. Remény is csillogó szemekkel nézett rám, és az ő hősének nevezett miután vége lett a csatának. Engem nem az érdem, amit a tettemért cserébe kaptam érdekelt, hanem annak örültem igazán, hogy nem kellett átélnem még egyszer ugyan azt a borzadályt, mint ami csikó koromban történt. Makita is nagyon hálás volt, amiért megmentettem őt és kicsinyét attól a veszedelemtől. Azt mondta, ha nem vagyok ott, akkor most nem lenne ekkora ünnep a farmon.
Az embereket is lenyűgöztem, mivel egész délután répával és egyéb ínyencséggel kedveskedtek nekem. Voltam olyan udvarias, hogy mindenkitől elfogadtam a finom falatot és hálám jelét adtam a bőséges uzsonnáért. Este alig álltam a lábamon. A szalmán feküdve azon elmélkedtem, milyen jó lett volna, ha a mamit is megmenti valaki. A sok gondolkodás és fáradság több kilós súlyt akasztott a szemhéjaimra, amiket képtelen voltam felhúzni, majd mély álomba zuhantam.


28. fejezet: Esély

×emberek szemszöge×

Chris gyorsan kerékpározott haza az iskolából, amikor a biciklije furcsa zörgő hangot adott ki. Az út szélén megállt és szemével végig pásztázta kétkerekű járműjét. Egy sárga lap akadt a sárhányó és a hátsó kerék közé. Gyorsan ki szedte onnan a szóró lapot és készült beledobni egy közeli kukába, amikor meglátta mi van rá írva. Tavaszi lovas napok. Minden évben megrendezik az eseményt. A fiú gyorsan átfutotta a szemével a sárga lapot.
Tavaszi lovas napok
Szeretettel várjuk az embereket az idei rendezvényre. Idén is, mint mindig nagyszabású tervekkel készültünk.
Helyszín: New Orleans, Csónakázó tó és Park
Időpont: Április első hétvégéje. (péntek, szombat, vasárnap)

Programok:
- A kis gyerekeket nagy játszó házzal várjuk, és pónikon is lovagolhatnak.
- Tavaszi lóvásár
- A délután folyamán több versenyt rendezünk, köztük: galopp, díjugratás, díjlovaglás és néhány western számot is. A versenyen nagy díjjakkal jutalmazzuk a győzteseket…

Chris nem hitt a szemének. Két hét múlva galopp verseny lesz! Itt! És bárki benevezhet. Szemeivel látta még a lap alján szereplő felhívást, miként a lovasok zsokéengedély nélkül is nevezhetnek. Ez még inkább boldogsággal töltötte el a fiú szívét, mivel ha neveznek Fekete Főnixszel, akkor ő lovagolhatja. Hamar felpattant a kerékpárjára és sietett haza, hogy elújságolja a jó hírt szeretett paripájának.

×Főnix szemszöge×

Amióta megmentettem Reményt attól a vérengző kutyától, nagyon hálás volt nekem. Mindig, amikor meglátott hangos nyerítéssel köszönt, és csillogó szemeket meresztett rám. Mindenki hősnek nevezett, de én mégsem éreztem annak magamat. Inkább csak el akartam kerülni azt a balesetet, ami egyszer megtörtént.
Chris nagyon vidámnak tűnt, amikor táskáját a földre ejtve jött hozzám. Megbököttem a kezét hátha hozott nekem valami finomságot. Most sem okozott csalódást, finom répát kecsegtetett az orom alatt, amit egyből be is tömtem.
- Oh, Főnix! Újra versenyezni fogsz! Legalább még egyszer, hogy tudják a baleset után is te vagy a világ legjobb lova! Te is akarod? –hangosan felnyerítettem és a patámmal a kőkemény padlót kezdtem el kaparni, mivel ebben a pillanatban úgy éreztem ez kell tennem. Ahogyan a fiú rám meresztette a szemét, úgy gondoltam tudatnom kell vele, hogy mindenre készen állok.
Délután kirándulni mentünk, és egy új ló is a társaságunkban volt. Beszélgetés közben megtudtam, hogy a neve Magellán. A gazdája Nick és az én gazdim nagyon jó barátok voltak. A sárga hannoveri herélt elmesélte, hogy régebben is mindig együtt mentek kirándulni, csak akkor Chris Kapitányon jött-ment. Érdeklődött is az öreg után, természetesen csak jót tudtam mondani, istállónk egyik bölcs lováról.
Meseszép volt a kilátás! Egy nagy dombon haladtunk fel fele, ahonnan be lehetett látni az egész farmot. A domb végül eltűnt és egy hegyen kezdtünk baktatni. Nem volt egy magas hegy. A tetejéről lenézve a többi ló parányi kis hangyának tűnt a végtelen zöldben. Az ég csodás kék volt, és a nap melegét örömmel szívta magába fénylő szőröm. vajon ha itt ilyen öröm teli, akkor milyen lehet a mennyország? El se tudom képzelni! A köves út végén egy nagy szántásos részhez értünk, ami az út és a farm között terült el. Lovasaink úgy gondolták levághatnánk az utat és átvágtathatunk a földes területen. Szegény Magellán a nyomomban sem tudott maradni, akárhogy igyekezett én gyorsabb voltam nála. Két hosszal előttük értünk a farmra és mentünk a karámok fele.
Késő délután mentek csak el barátaink, addig pedig Magellán a többi ló között a karámban legelészett. Boldogan figyeltem őt és Kapitányt miközben felidézték a közös kalandjaikat. A távolabbi karámban a tenyész kancákat láttam, amint a tőlük nem messze levő csikóikat figyelik. Milyen kis bolondos csikók!
Mi még mindig a karámban voltunk, amikor egy hangos nagy szürke autó állt meg az udvaron. Egy kövér ember szállt ki a kocsiból és ment a ház fele. A házból Chris apja lépett ki és komor tekintetét az idegenre szegezte. A férfi nagydarab teste, aránytalan volt kicsi fejével és nagy füleivel. Barna haja ütközött világos bőrével. Az arca alig látható volt mivel sötét szemüveget viselt. Ruhája nem épp istállóba való volt. Széles vállain fehér, szürke csíkos öltöny volt, és lábait is a felsőhöz illő nadrág takarta.
- Mit keres itt? Tűnjön el a birtokomról!
- Nocsak, nocsak. Mi van Edison? Azért jöttem, hogy beszedjem az adóssága utolsó részletét!
- Sajnálom, de most még nem tudom kifizetni magát! Jöjjön vissza négy hónap múlva, arra már a csikókat sikerül majd eladni és abból a pénzből kifizetem magát is.
- Nem úgy van az! Három hetet kap arra, hogy összekaparja a húszezer dollárt, különben beperelem, és elveszíti ezt a szánalmas kis tanyáját! –az idegen nem maradt sokat, beült a járművébe és nagy tempóval elhagyta a birtokot. Eközben a család többi tagja is kijött, hogy megnézze mi ez a zűrzavar.
- Apa! Mit akart ez az ember? –Chris lépett ki az ajtó mögül és ment apjához.
- A pénzét! Mi mást akart volna! –akármilyen távol voltak is a karámban hallottuk, ahogyan beszélnek, egymással- Tartozok neki húszezer dollárral, és most nem tudom, honnan szedek össze annyit. Tizenkétezer már megvan, de a további nyolcezret nem tudom előkeríteni.
- Akkor tényleg nagy baj van… - láttam amint Chris valami sárga dolgot húz, elő a zsebéből- Várjunk csak! Nézd csak Apa! –a papírt az idősebb ember kezébe nyomta és tovább szónokolt kis gazdám -A galopp verseny első helyezettje kap hétezer dollárt! Csak meg kell nyernünk a versenyt! A maradék ezer dollár miatt meg ne idegeskedj! Mivel helyettem megvettétek Főnixet, megmaradt a megtakarított pénzem, ami pont elég lesz!
- Ez csodás ötlet fiam, de nekünk nincsen versenylovunk! – a férfi ajka ismét lekonyult, és én csak fejemet csavarva próbáltam megérteni miről is lehet szó.
- De hát itt van nekünk Főnix! Jó kondiban van, és már teljesen felépült!
- Ez igaz, de még mindig kritikus, hogy újra úgy fog futni-e ahogyan régen.
- Apa! Kérlek! Nincsen nevezési díj és engedély se kell! Kérlek! –Chris háttal állt nekem ezért könnyen észrevettem, amikor a bal kezét a háta mögé rejti és az ujjait keresztbe teszi.
- Hát rendben! Hogyha ez minden szíved vágya, akkor legyen! De akkor fel kell készítened a lovadat, a versenyre!
- Igen! Köszönöm! –vékony kis gazdám fülig érő mosollyal szaladt felém, és amikor mellém ért, szorosan átkarolta a nyakamat és halkan beszélni kezdett.
- Itt az alkalom Főnix! Most megmutatjuk, hogy mit tudunk!

29. fejezet: Egy tavaszi este

Az ég narancssárgás volt még, amikor Chris jött értem, hogy elvigyen edzeni. Már egy hete, minden nap kivitt a galopp pályának használt mezőre, ahol bemelegítés után futottunk. Az edzés mindig egy órás volt, de valahogyan nem tűnt fárasztónak. Először a bemelegítésnél kisebb majd nagyobb nyolcasokat írunk le lépésben, ügetésben és lassú vágtában. A kanyarodást egy különleges módon fejlesztjük. A mező egyik oldalától indulva egyre gyorsabban futva, míg nem a végén már vágtában farolok ki és veszek egy hátra kanyart. Az első napokban még kissé izomlázam volt ettől, de mostanra tökéletesen hozzá szokott a testem a gyors, hirtelen mozdulatokra. A mező négy sarkába bóják voltak kihelyezve. A bója és a rétet körül ölelő fák között kellett minél jobb idő alatt megtennem három kört.
Ma reggel gyorsabban szállt az idő, mint eddig. Nagyon hamar vége lett az edzésnek, pedig egy perccel sem jöttünk le később a pályánkról, mint eddig. Miután kedves kis emberem megsétáltatott és hűs vízzel lecsutakolt a karámban jól eső porfürdőt vettem.
Amikor a nap a horizonton járt néhány ember jött el. Az egyéves csikók karámja felé vették az irányt James kíséretében. Emlékszem, amikor egyéves koromban értem is eljöttek és elvittek egy új helyre. Ez az időszak minden fiatal csikónak nagy fordulatot számított az életében. A karámból néhány lovász három csikót vezetett ki. Téboly mellettem állt és sorolta a nevüket a fiatal táltosoknak. Két mén csikó és egy kanca. Bonapartét a rozsdavörös mént hozták ki először, utána a nyári fekete csikó, Amadeus és végül az acél szürke kanca Táncos.
A következő négy napban ismét szállítottak el csikókat. Összesen öt fiatal lovat. Köztük volt Remény féltestvére, is a fajtatiszta angol mén, Ginger. A csődör csikó nem sokban hasonlított féltestvérére. Mivel Remény paint –angol keverék csikó volt. Remény szürke alapon pej foltos volt, mint az anyja Makita. Viszont benne látszott a nemes angol vér is. A feje karcsúbb és finomabb vonású volt anyjáénál, a nyakát nagy ívben hajlította, mint azt apjától örökölte. Az én apám is angol telivér volt. Fekete Villám az egyik leghíresebb csődör még most is. Én pedig teljesen rá hasonlítok.
 Alkonyodott már, de még sem vittek be minket az istállóba. Most, hogy ennyire jó idő lett estére is kint hagytak az emberek engem és többi ló társamat.
A ménes elcsendesedve állt a sötét éjszakában. A szürke holdnak most csak egy kis darabkája látszott az égen. Hírtelen egy reccsenést hallottam a hátam mögül. A sötétben egy ember alakja kezdett el kibontakozni. Az illető kezét, vastag pulóver borította ezért csak a ruhát tudtam megszaglászni. Az illata teljesen olyan volt, mint Chrissé, de még is más. A sötét alak kihasználva a pillanatot, hogy elgondolkoztam vezetőszárat kapcsolt a kötőfékemre. Most mit tegyek? Nem láttam sötétben az illető arcát, de az illata megegyezik szeretett kis gazdáméval. Hát mit volt, mit tenni mentem vele. Hogyha Chris az, akkor nem okozhatok neki csalódást. A karám túlsó végébe vezetett. A kerítésen egy nagy lyuk tátongott. Miközben a felismerhetetlen ember vezetett ki egy érdekes hang csapta meg a fülemet. Mint, amikor valami elszakad.
- A fenébe! Az ördög vigye el a kerítését! –ez a hang nem épp olyan volt, mint Chrissé. Egy órát sétálhattunk, amikor az ember egy nagy ló szállítóhoz vezetett. Az autó fényében láttam, hogy ő nem az én kis gazdám, hanem egy idegen ember. Mit akarhat velem? Nem tudom, de én Chris nélkül nem megyek sehova. Amikor a férfi lecsatolta a szárat magasra ágaskodtam és hála Chrisnek a gyakorolt módon gyorsan megperdültem és elszaladtam.
- Nem menekülhet! Siess a kábító lövedékkel! – éreztem, hogy valami megcsípi a hátsómat. Nem hagytam, hogy elkapjanak, száguldottam szélsebesen. De hol van az istálló? És hol van a többi ló? Amikor egy nagyerdőbe értem megtorpantam, mivel az ismeretlenek már nem követtek. Most merre menjek? Éreztem, hogy lassan elhagy az erőm. Ne most! Még ki kell tartanom. Nem bírtam tovább, és az erdő avarjába zuhanva eltűnt minden a szemem elől.

×emberek szemszöge×

Reggel Chris fütyörészve, vidáman ment ahhoz a karámhoz ahol Főnix is tartózkodott. A fiút boldogította a tudat, hogy a két hét múlva levő versenyre tökéletesen kész van fekete paripája. A kerítéshez érve hangosan belekiáltott a reggeli ködös levegőbe.
- Főnix! Gyere ide lovacskám –nem jött válasz. Még néhányszor elkiáltotta magát, aztán végig pásztázta a ménest. Sehol nem látta a lovat. A karám távolabbi részét is megnézte, de nem látott semmit. Aztán valami különöset pillantott meg. A kerítés hátsó részén egy hatalmas rés tátongott. A szíve hevesen kezdett el verni.
- Apa! Apa! Gyere gyorsan! –az apja sétált ki az istállóból és értetlenül nézett fiára.
- Mi a baj?
- A kerítésen van egy nagy lyuk, és Főnix sincs sehol!
- Micsoda?! –a férfi futva ment a hiányos kerítéshez- Ezt emberkéz művelte. Nézd csak! Itt leszedték a vastagabb gerendákat, a léceket meg letörték.
- Apa, ezt nézd! –a fiú egy ruha darabkára mutatott, ami egy gerendából kiálló szögben akadt föl – Hol lehet Főnix? Nem szökhetett el!
- Fiam, nyugodj meg. Szerintem a lovad nem elszökött hanem… szóval hát… szerintem ellopták.
- Ellopták?!


30. fejezet: Angyal

×emberek szemszöge×

- Te jó ég! Nem tudom, mit csinálok, hogy ha Főnixnek baja esik! –Chris le-föl járkált a konyhán, miközben a rendőrség apjával beszélt.
- Nyugodj meg kicsim! Megtalálják! A rablók nem járhatnak olyan messze… - Hanna kétségbeesett arccal, próbálta megnyugtatni fiát. A lépcsőn Lara totyogott lefelé. Fáradt szemeit dörzsölte miközben kócos haja alul ki tekintgetett, és értetlenkedve nézte a sok idegen embert a házukban. Hanna is észrevette őt, és oda sietett kislányához.
- Lara! Miért nem alszol? Késő van!
- Sajnálom mami, de rosszat álmodtam. – a kis lány arcán egy könnycsepp folyt végig, majd anyja karjaiba ugrott. A nő átölelve gyermekét vitte föl az emeletre, és közben dudolászott neki, hogy hamarabb elaludjon. Egy rendőrnő lépett oda a még mindig ideges Chrishez és mosolygott rá tökéletes fogsorával.
- Szia! Bizonyára te vagy Chris. Az én nevem Jess. El tudnád mondani, mi történt?
- De hiszen az apám már mindent elmondott!
- Tudom, de tőled is hallani szeretnénk, hogy mit hallottál és láttál. Hátha előbbre jutunk a nyomozás során.
- Hát jó. Szóval, reggel hatkor keltem fel, mint mindig. Amint kitettem a lábam a házból, a hobbylovak karámja felé mentem. Tudni illik, mivel most már esténként meleg van, a lovakat kint hagyjuk a legelőkön éjszakára is.
- Igen –a nő végig hallgatta, és mosolyogva nézte a szomorú legényt.
- A nevén szólítottam, és füttyentettem neki néhányat, mert arra mindig oda szokott jönni és… -Chrisnek elakadt a szava, nagy levegő vétel után újra jött hang a szájából. De most már a szavak suttogásként hagyták el ajkait. -… körül néztem és megláttam a kerítésen a lyukat. Apát hívtam és együtt néztük meg a lerombolt falat. Akkor találtunk rá arra a ruhadarabra is, és a pata nyomokra. –a fiú zokogásban tört is és átölelte a fiatal nőt. A nő kicsit meglepődve, de megdörzsölte Chris hátát, hátha kicsit nyugodtabb lesz.
- Köszönöm. Ígérem, mindent megteszünk, hogy megtaláljuk.

×Főnix szemszöge×

Amikor kinyitottam a szememet sötét volt. Pedig az előbb még pirkadt! Jó sokat aludhattam. Mélyet szippantottam a páradús levegőből, és rögtön éreztem nem vagyok egyedül. Feltápászkodtam a lábaimra és hangos fújtatás és prüszköléssel adtam tudtára az illetőnek, hogy tudom, hogy valahol itt bujkál. Még egy negyed óráig csak fürkésztem az erdő sűrűjét, de semmi nesz. Biztos csak képzelődtem. Alaposan körbe kellett néznem, mert a hajnali futásban nem figyeltem merre megyek. Akkor csak az érdekelt, hogy minél messzebbre kerüljek az idegenektől. Elindultam az egyik irányba, de pár bizonytalan lépés után megálltam. Volt egy olyan érzésem, mintha követnének. De ki? Úgy tettem, mintha minden rendben lenne, és mentem tovább egyenest, várva, hogy az engem követő illető egy rossz hibát vét. Nem kellett sokat várnom, egy ág reccsent meg a közeli bokor mögött. Nagy lendülettel átugrottam a bokron és kapáló lábbal álltam a veszély elébe. Hamar fel is egyenesedtem, mivel nem volt ott veszély, sőt! Egy magas, bozontos sörényű fakó kanca állt előttem. Furcsán tekergetve a fejét nézett végig rajtam. Érdeklődve nyújtogattam felé én is a fejemet, vajon mi féle szerzet lehet ő? A kanca szó nélkül, elügetett a bokrok között és még akkor sem állt meg, amikor nyerítettem neki. Micsoda egy faragatlan ló! Mivel nem láttam más állatot, követtem. Egy kereszteződésnél viszont megtorpantam. Merre mehetett az előbb látott kanca?  Füleimet hegyezve, a jobb oldali ösvényt választottam. Miközben gyorsan ügettem a poros, állatok által kitaposott úton a természet gyönyörűségében csodálkoztam. Még sose láttam ilyen szemszögből. Minden olyan csendes volt, de még is zajos. Hallottam az esti baglyok huhogását, és valami csobogást is. Az út végén egy nagy tó volt, és egy kis rét. A tó mellett egy nagy fűzfa alatt legelészett a kanca. Oda ügettem hozzá és a fejemet lóbálva tudakoltam létezésemet. A fakó ló rám se hederített. Most mit tegyek? A sötétben nem láttam sokat, de hallottam a vad farkasok vonyítását, és a gyönyörű csillagos eget. Bár az idegen ló nem szólt hozzám én még is beszéltem neki. A csillagos égboltot figyelve elmondtam, a fakónak, hogy a mamám mesélte még nagyon régen, hogy ha egy ló meghal, akkor föl kerül az égre, mint egy fényes csillag. Elmeséltem neki, hogyan került fel a mama és mellette Rio régi otthonomról ismert barátom a többi fényesen ragyogó csillag közé. Érdekesnek tarthatta azt, amit mondtam, mivel ő is az eget bámulta és vágyakozó pillantásokat lövellt felfelé. Aztán egy csendes pillanat után megtört a jég. Hirtelen megeredt a nyelve és megkérdezte, hogy igaz-e amit meséltem. A szellemek tényleg felkerülnek az égre, ahonnan minket néznek túl világi életükben is. A válaszomat nem várta meg, inkább mintha hangosan gondolkozott volna elmondta, hogy az ő testvére is meghalt. Aztán felém fordulva, most már sokkal kedvesebben bemutatkozott és társalgásba kezdett. Kiderítettem, hogy a neve Angyal és ő egy vad musztáng! Szemeimmel tetőtől talpig végig pásztáztam a hosszú lábaitól kezdve, keskeny fejéig. Még sose láttam élő vadlovat. A mami régen mesélt róluk, hogy a musztángok a nemesített lovak ősei. Angyal nagyon okos volt! Mindent tudott a vadonról. Még egy kis ideig a tó partján legelésztünk, és amikor a fakó ló úgy érezte bízhat bennem maga után hívott. Egy nagy mezőn futott, míg nem eltűnt egy domb mögött. Amikor felértem a dombra szemem, szám elállt! Egy hatalmas ménes állt ott. Sehol egy ember vagy egy kerítés. Első gondolatra azt hihetné a ló, hogy káprázik a szeme, de Angyal gyorsan visszazökkentett a valóságba és horkantással hívott maga után. A többi ló nagy szemeket meresztett rám, mintha ők sem hihetnének a szemüknek. Angyal a ménestől egyre távolodva vezetett, egy nagy kiálló szikláig. A szikla aljáról felnézve egy hatalmas csődört láttam a kiálló részről a csordát nézni. A ló észrevett bennünket és felénk vágtatott. Vajon ki lehet ő?



31. fejezet: Szabad, mint a szél

Most már jobban láttam a felénk vágtató lovat. Hosszú fekete sörénye és fekete csüdben kesely lába, sötét pej színéhez jól illett. Még mindig felénk vágtatott, és én már fel voltam készülve a kikerülő manőverre, amikor hirtelen lefékezett előttünk. Fejét magasan tartotta, és mélyjen fújtatva nézett végig rajtam. Mellső lábával kapálni kezdett, végül Angyal sétált oda hozzá. Kicsit eltávolodva folytatták a beszélgetést. A gyors egyedüli perc alatt alaposan körül néztem és megnéztem a ménest. A lovak többsége kanca, a többi mén is még csak csikó volt. A ménes, amelyről a mama mesélt nekem ott tarkállott előttem és én csak ledermedve néztem őket. Még mindig nem hiszem el, hogy itt vagyok! Fejemet visszafordítottam a most felém közeledő csődör felé. Nem akartam bajt okozni, ezért lejjebb hajtottam a fejemet, hogy a musztánggal is tudassam. A hatalmas ló még egy kis ideig engem frusztrált, majd a többi ló fele ügetett. Angyal boldog szemekkel jött felém. Megkérdeztem tőle mi volt ez az egész. Azt mondta, hogy a ménes vezérménje, Triton eldöntötte, hogy maradhatok-e a ménessel. Mivel nem kergetett el, velük maradhatok, de vannak szabályok, amiket be kell tartanom ez esetben. Vidáman vágtatunk a ménes felé Angyallal. A kanca tört fehér színű sörénye futás közben lobogott mögötte. Gyorsabb vágtára fogtam az iramot, és amikor meggyőződtem, nincs-e előttem semmi veszélyes, csak sima terep, behunytam a szememet. Csodálatos érzés volt, a vágta közben nem hallottam semmi mást csak a szívem ütemes dobogását. Vajon ez lenne az a mesés dolog, amiről már annyit hallottam? Az érzések csak úgy kavarognak bennem, még is fantasztikus! Szabad, mint a szél! Úgy szárnyalok én is a füves pusztákon.

× emberek szemszöge×

Chris elment a közeli menhelyre Birmingham-be, hogy feladjon ott is egy hirdetést az elveszett ló iránt.
- Jó napot! A nevem Chris Edison, és egy hirdetést szeretnék kirakni az itteni táblára is, ha lehetséges.
- Szervusz! Hívj csak Lisa-nak. Én vagyok az intézmény igazgatója. Milyen hirdetést szeretnél kirakni?
- Eltűnt a lovam. Vasárnap este el akarták rabolni, de a rendőrség már elkapta a tolvajokat, akik azt vallották, hogy Főnix elszökött tőlük. –Chris bús, könnyes szemmel pillantott a nőre.
- Értem. Sajnálom azt, ami a lovaddal történt. Sajnos a napokban nem hoztak be egy lovat sem, de ha beszállítják, akkor felhívlak. A lapon rajta van a telefonszámod is, igaz?
- Igen, és köszönöm. –a fiú a faliújságra akasztotta a lapot, amivel a város is tele volt már.
ELTŰNT! KERESSÜK!

Eltűnt egy fekete 2005-ös születésű angol telivér csődör. Megkülönböztetője, a nyaka jobb oldalán hegek vannak, és be van sütve. A ló a Főnix névre hallgat.
Kérem, aki látja, hívjon fel!

Tel.: 006-55948 –Chris Edison

Chris otthon szomorúan vette tudomásul, hogy még egyetlen egy hívás sem érkezett. Vajon hol lehet Főnix? A fiú a kandalló előtt ülve a tűzet bámulva gondolkozott.
- Nyugalom, megtaláljuk! –az aggódó édesanya nehezen viselte el, hogy fiát ennyire letörtnek látja.
- Tudom, de még is… mi van, ha nem kerül elő? –Chris rekedtes hangja, még neki is idegenen hangzott. Hanna, Chris anyja kiment a konyhába, hogy előkészítsen mindent a vacsorához. Chris felment a szobájába és leült az asztalához. A kezében Fekete Főnix képét szorongatva eleredtek a könnyei.
- Hol vagy lovacskám? Kérlek, gyere haza!
Chris egész vacsoraidő alatt csendesen fogyasztotta az ételt. Apja hangja törte meg a csendet.
- Mi lenne, ha holnap mindannyian bemennénk a városba? Elmehetnénk, mondjuk moziba! Addig Joe vigyáz a farmra.
- Szupi! Tök jó lenne apu! –Lara tapsikolva ugrált a székén.
- Hmm. Szerintem is jót tenne most egy kis kikapcsolódás –a háziasszony éppen az asztalt szedte le amikor Chris csendesen felállt és ki ment az udvarra. A verandán leült a hintaágyra és a csillagokat nézte könnyes szemmel.
- Chris! Jól vagy? –apja hangja jött az ajtó felöl, de a fiú nem mozdult. Kis idő után végre megszólalt.
- Erős és bátor. Olyan, mint az árnyék. Gyorsan jön és gyorsan megy. Szívében szeretet… - az idős férfi szívét is nyomta a fia bánata, de még is csendesen hallgatta a gyermeke szónoklatát. - … és tudom, hogy egyszer haza tér. –a családfő még mindig ámulva nézte fiát, miután a versét befejezte. James tudta, fia beszéde Főnixről szólt. Bár Chris nem mondta ki az érzéseit, a hangja és a tekintete mindent elárult. Szegény szenvedett annak gondolatától, hogy talán soha többé nem látja az ő szeretet Főnixét.

32. fejezet: Örök barát

A ménes csendesen legelészett a ki tó partján. Evés közben a csikókat figyeltem. Egy tarka és egy szürke mén csikó fogócskázott nem messze a csapattól. Egy másik szénfekete kanca csikó az anyja mellett, a fűben feküdt. Vajon ezekből a törékeny kis csikókból, hogy lesz olyan erős musztáng, mint szüleik? Az ifjoncokat elnézve eszembe jutott Remény, Makita csikója, és eszembe jutott Chris. Chris, az én kedves kis gazdám. Milyen jó lenne, ha… az elmélkedésemet hangos zaj szakította félbe. Körül néztem mi adhatja ki ezt a fülsértőhangot. Sehol nem láttam semmit, aztán az égen egy nagy sötét pont közeledett. Jobban megnézve nem volt madár, inkább egy olyan gép, amit a földön is használnak az emberek, csak ez éppen repül. Triton a vezérmén is észrevette a közeledő dolgot, és a ménest kezdte el összeterelni. A csikók rémülten bújtak anyjuk mellé, aztán a csapat gyors vágtába kezdett. Elől az almásderes kanca, Resha vezette a többieket. Amíg Triton hátul terelte előre a lovakat. Én Angyal mellett szaladtam, de a fakó hírtelen eltűnt. Hova lett? Szemeimet végig jártattam a többieken, hátha meglátom, de sehol! Ott van! A ménes mögött két-három méterrel egy csikónak segített felállni. A kicsi biztosan elszakadt az anyjától a nagy iramban. A zajos gép ott volt a fejük fölött! Mit tegyek? Éppen meg akartam fordulni, hogy segítségükre siessek, amikor megláttam a vezért. Triton talpra állította az ifjú csikót és Angyallal közre fogva futottak utánunk. Resha a szurdok felé vezette a többieket, ahova nem tud követni minket az idegen dolog. Vagy mégsem? A ménes éles jobb kanyart vett, és egy tisztás felé futott. Mit csinálnak ezek? A vesztük be rohannak! Egy idegen lót pillantottam meg a ménes előtt körülbelül húsz méterre. Resha biztosan őt követi! Körülnéztem és láttam a csikó is és Angyal is csatlakozott ismét a rohamos tempóban futó csapathoz. A többiek még nem vették észre de, csapdába sétálunk! Oldalról hatalmas kerítések vesznek körül minket. Most már a vezérkanca is észrevette a trükköt, és éppen meg akarta fordítani a ménest, amikor a kerítés ajtaja bezárult. A deres kanca a kerítés mentén futott, utána pedig a többiek. Ez értelmetlen, sehol egy kijárat. Láttam a csikók szemében a félelmet, és a kancák arcán a kétségbe esés minden jelét. Most mi lesz velünk?
Mindenki annyira meg volt ijedve, amikor zakatoló autók kerítették be a ménest és vittek el minket egy másik helyre. Ezen az új helyen hatalmas két ló magasságnyi falak vannak, amiket képtelenek vagyunk szétrúgni. Angyal reszketett a félelemtől, én pedig nem hagytam el. Egész idő alatt mellette voltam. A ménes összes lova feszélyezve érezte magát, most, hogy a vezérmént elvitték egy külön helyre. Néha-néha hallottunk egy halk nyerítést tőle, de a sok kötél, ami mozdulatlanul tartotta, megakadályozta a további kommunikációt vele. A csikók anyjukhoz simulva várták mi fog történni. Be kell valljam,én is félek. Most mi lesz velünk?

×emberek szemszöge×
- Halló? –Chris rekedtesen szólt bele a mobilba. A telefon ismeretlen számot jelzett.
- Szia. Chris Edisonnal beszélek? –egy vékony női hang szólt vissza.
- Igen. Ki az?
- Hála az égnek! Lisa vagyok a ló menhelyről. Lehet, hogy van egy jó hírem.
- Megtalálták Főnixet? –Chris szeme felcsillant, talán még sincs minden elveszve?
- Hát… nem tudni biztosan, hogy ő az. Ma egy musztáng ménest fogtak be, és találtak közöttük egy érdekes lovat. Telivér külseje volt, ezért leellenőriztük. Be van sütve, és a nyaka egyik részén tele van hegekkel. Nagyon hasonlít arra a lóra, ami a hirdetésben szerepel.
- Jaj de jó! Biztos, hogy ő az!
- Oké. Mikor tudsz eljönni, hogy igazold?
- Azonnal indulok!
- Rendben. Hozd el a ló törzskönyvét, ha van, és egyéb papírjait, ami alapján be tudod bizonyítani, hogy a tied. És egy fénykép is jól jönne, amin te is rajta vagy vele.
- Köszönöm! –a telefonhívás véget ért, és Chris szaladt ki az udvarra.
- Apa, apa!
- Mi az Chris?
- Megtalálták! Meg van!
- Főnix?
- Igen! A ló menhelyen van, egy musztáng méneshez csatlakozott. Hozd a kocsit! –James előállt a furgonnal, Chris pedig felszaladt az emeletre, hogy lehozza Főnix összes papírját, és néhány képet kettejükről. Az autóba ülve, alig várta, hogy újra átölelhesse szeretett lovát.
Vajon Főnix megismeri őt? Chris ebben meg volt bizonyosodva, hiszen csak két hétig voltak távol egymástól.


×Főnix szemszöge×

Már egy ideje nem láttam embereket. Lefogadom, bármikor jöhetnek. Én nem félek tőlük, mivel szinte az egész életemet velük töltöttem. De a többiek! Mind meg vannak ijedve.
Már megint emberek sokasága özönlött a kerítéshez. Miért nem hagynak végre békén minket, hát nem látják a többiek félelmét? Egy magas nő lépett a fakerítéshez, és pásztázta végig a bezárt lovak sokaságát. Amikor a tekintete elért hozzám, pillantását rajtam nyugtázta. Megfordult és az emberek érthetetlen nyelvén beszélni kezdett. Aztán újabb léptek zaja hallatszott, a kavicsos úton. Egy fiatalabb ember lépett a nő felé és nézett rám. A fiú fekete haja alól könnyek gördültek le arcán, miközben engem nézett. Chris! Ő az én kedves kis gazdám. Hangos nyerítéssel üdvözöltem, amire a ménes többi tagja felemelte a fejét. Angyal is kérdőn nézett, rám vajon mi dolgom lehet egy kétlábúval. A lovakat kerülgetve oda mentem a minket elválasztó falhoz és fejemet a keze felé dugdostam.  Boldogan felnevetett, és megvakarta az orrom hegyét.
- Oh, Főnix! Tudtam, hogy visszajössz! –hangja, halk és lágy volt. Szívem hevesen vert, miközben szavakat suttogott a fülembe. A többi ló a karám amaz részébe menekült, ahol a legmesszibbnek érezték magukat az emberektől. Megfordultam, és Angyal felé horkantottam. A kanca bátortalanul lépett előre, majd vissza. Oda ügettem mellé, és bátorítóan noszogattam Chris felé. Amikor odaértünk, a fakó oda bújt mellém és én éreztem a félelemtől való remegését. Chris halkan szólongatta, és a kezét nyújtotta felé. Fakó kis barátnőm hátrálni próbált, de én elálltam az útját. Kis gazdám megvakargatta a ló fejét és kedves lágy hangjával nyugtatgatni kezdte. Angyal már nem remegett, de még mindig szorosan mellettem állt. Chris eltávolodott a kerítéstől, és az előbb látott nővel egy ház felé ment.

×emberek szemszöge×

Chris a meghatottságtól, még mindig sírt. Lisa-val, a menhely igazgatójával a főépület felé mentek, hogy aláírják a papírokat, és elrendezzék főnix ügyét.
- Itt van Fekete Főnix törzskönyve. Amint látja, híres vérvonalból származik.
- Igen, igen… - a szőke nő szemüvegén keresztül a ló adatait nézte. Majd egy fényképet, amin Chris és Főnix vannak. A kép Chris születésnapja után két nappal készült. Éppen csutakolta a lovat –Rendben! Minden megfelel, szóval haza viheted a lovadat!
- Jaj, de jó! Köszönöm! És lenne itt még valami…

×Főnix szemszöge×

Két ember jött be a karámba, és közeledett felém. Angyal még mindig mellettem állt, és földbe gyökerezett lábai ismét remegni kezdtek. A két ember oda jött hozzám, és egy kötőféket raktak a fejemre. Nem ellenkeztem, hiszen már megszoktam az ilyesmit. A kötőfékre egy nagy vezetőszárat csatoltak és az ajtó fele vezettek. Ellenkezni próbáltam, mivel Angyal nélkül egy tapodtat, sem megyek. Nem telt sok időbe és láttam amint, a fakó kanca nyakán egy kötél helyezkedik el és őt is kifelé húzza. Most már kissé megnyugodtam, de hova viszik őt? Azt megértem, hogy engem Chris haza akar szállítani de mi van Angyallal?
Angyal mögöttem lépkedett, bár nem épp a legkellemesebb módon. Két ember vezette, mivel a fejével egyfolytában jobbra-ballra csóvált. A ló szállító rámpáján nyugodtan sétáltam fel. Láttam, hogy a hátam mögött a musztáng kanca megáll. Őt is velünk jön? Amikor halkan horkantottam neki, nincs semmi baj, elindult félénken a fém jármű belsejébe. A motor felberregett és elindultunk. Micsoda meglepetés, Angyal is jön velem haza!
Délután nagy üggyel-bajjal tudták, csak az emberek lehozni Angyalt a ló szállítóból. Szegényke nem értette, mit művelnek vele. Egy külön karámba engedtek be engem, és Angyalt. Chris lépett be a kerítéssel körbe vett legelőre és futott hozzám. Átölelve a nyakamat örömteli szemeket meresztett rám. Angyal kicsit távolabb állt és minket figyelt.
- No, ne félj! Nincs semmi baj –Chris egy lépést tett a fakó ló felé. Angyal habozott, végül oda lépett a fiúhoz, aki a kezét a ló orra elé helyezte. Angyal beszippantotta a fiú különös illatát, majd megbökte a fiú vállát.
- Jó kislány!
- Hé, Chris! –James a családfő állt a kerítés túloldalán- Miért is vetted meg a musztángot?
- Azért mert Főnix kötődik hozzá. Te is láttad, hogy nem akart eljönni nélküle.
- Igen. De azt tudod, hogy képtelenség lesz belovagolni ezt a lovat, igaz?
- Nem fogok rajta lovagolni, hiszen itt van nekem Főnix. Ő inkább az én szépségem társa lesz.
- Hát, te tudod. Na és, hogy hívják az új lovadat?
- Nem tudom. Szépség… Szellő… valami olyasmi nevet akarok neki adni, ami emlékeztet arra, ami történt.
- Mi lenne, ha Őrangyalnak hívnánk? –Lara lépett oda apja mellé. – Hiszen ő vigyázott Főnixre, amikor nem volt velünk –a kislány arcán széles vigyor jelent meg.
- Igen, ez jó név. Isten hozott nálunk Őrangyal! –Chris megvakarta a kanca füle tövét, aki közben megbátorodott, és mellém lépdelt.

33. fejezet: Jó hír

Már csak egy kör van hátra a kettőből. Két napja sincs, hogy újból itthon vagyok, de már a versenypályán futok. Három nap múlva lesz, a verseny amint eldől, hogy megtarthatjuk-e a tanyát. Minden erőmet bele adok és bebizonyítom, hogy a balesetem és a többi kellemetlen tényező, ami velem történt nem hátráltat meg.
- Gyerünk lovacskám! Az utolsó száz méter! –Chris szárat adott, én pedig jó fiú módjára lábat váltottam. Lépéseimet megnyújtva közeledtem egyre jobban a célt jelző póznához. A távolság egyre csak fogyott végül elhaladtam a pózna mellett. A lábaim nem akartak megállni, szívesen futottam volna még egy kicsit.
- Nyugi! Ügyes voltál! Na, milyen lett? –lovasom oldalra tekintve apja ámuldozó arcát nézte.
- Fantasztikus! Ez alatt az egy hét kimaradás alatt semmit nem felejtett. Ugyan olyan jó formában van!
- Öröm hallani! Azt hiszem a következő edzés már csak pénteken lesz, hogy a szombati versenyre pihenhessen. –a fiú leszállt a nyeregből és egy puszit nyomott az orromra. Aztán levezetett a galopp pályának használt mezőről, és a nyergelő terület felé vezetett.
A karámban Angyal már várt rám. Most már nem félt az emberektől, de még mindig nem engedte őket a hátára ülni. Halkan felhorkantott, amikor odaügettem hozzá és a méneshez. Most, hogy már ő is megszokta az új környezetet, ma reggel a gazdáék a hobby lovak ménesével egy karámba zártak minket. A többiek rögtön megkedvelték Angyalt. Sőt, Zeusz már szemet is vetett a csinos kancára. De én azért vigyáztam, hogy egy csődör se menjen a közelébe. Amikor észrevettem, hogy Zeusz a nyári fekete hannoveri megint próbálkozik a fogaimmal erősen megcsíptem az oldalát. A csődör egyből elment a ménes másik felébe, ahol kicsi sebét nyalogatta. Nem tettem benne nagy kárt, csak megmutattam neki ki a főnök. Ezt még a vadlóvak között tanultam. Hangos füttyszó hallatszott a karám elejéből, és láttam, amint Tincsó és Nano a két póni szélsebesen vágtat el. Lara állt a kerítés alsó lécén, és boldogan nevetett fel, amikor a szürke póni, Tincsó a kezét bökdöste valami nassolni való miatt. Ezek a pónik! Vidám velük az élet! Hanna, Chris édesanyja lépett ki a ház ajtaján és kiáltott egy nagyot.
- Fickó! Gyere, itt az ebéd! –hangos csaholás jött a tenyészlovak épülete felöl, majd az egyik ajtón a nagy barna kutya szaladt ki. A verandán elégedetten vette tudomásul, hogy ma is finom falatokhoz jutott.
Remény, Makita csikója Angyallal játszott kicsit arrébb. A kanca csikó erős barátságot kötött a musztáng lóval. Ahogyan elnéztem az jutott eszembe, milyen jó anya lenne Angyalból. Elképzeltem, hogy Angyal kinézetű pici csikók futkároznak a legelőn. Milyen jó lenne ismerni a kanca utódait. Talán elmesélhetném majd nekik, milyen kalandokat éltem át a mamájukkal. A gondolattól nevetnem kellett. Angyal lépett mellém és kérdőn húzta fel a szemöldökét, hogy vajon mi ilyen mulatságos. Én egy szót sem szóltam neki, inkább lehajoltam és élveztem a nyári zsenge fű zamatos ízét.

×emberek szemszöge×

- Chris! –Hanna kiabált fel a lépcsőházba. Chris észre sem vette, hogy édesanyja neki szólt volna. A fülhallgató a fejében volt, és az egyik legújabb számot hallgatta a toplistáról. Zene hallgatás közben rajz füzetében egy fekete kis csikót rajzolt le, aki csillogó szemeivel őre néz. A fiú élethű rajzaival már több iskolai rajzversenyt nyert meg. De még mindig úgy gondolja, hogy ez csak szórakozás, az igazi hivatása a lovak körül forog. Hanna lépett be az ajtón és vette ki a kezéből a füzetet.
- Anya! –a fiú elképedve nézett édesanyjára.
- Hogyha el akarsz menni jövő héten a suli buliba, akkor jobb lesz, ha tanulsz! –a szigorú édesanya becsukva maga mögött az ajtót távozott a helyiségből.

Másnap a suliban mindenki a jövő heti buliról beszélt. Ebben a tanévben ez lesz az utolsó, ezért is akart Chris is elmenni. Miközben Nickkel az oldalán végig ment a folyóson észrevette Angelina és a csinos lány csapatát. Angelina szülei voltak a Városi lovarda tulajdonosai. A lány már év eleje óta hajtott a fiúra. Chrisnek viszont sosem tetszett, ahogyan a többiekkel bánt. Mindig undok volt, és lenézett másokat. Nick viszont bele volt zúgva a lányba.
- Szia, Chris! –Angelina széles mosolyt villantott a fiú felé.
- Szervusz, Angelina. Mizujs?
- Hát szóval, arra gondoltam, hogy a hétvégén összejöhetnénk valamikor. Mondjuk, elmehetnénk pizzázni vagy moziba. Úgy is most játsszák a… - nem tudta befejezni a mondani valóját, mivel Chris közbe vágott.
- Bocs, de már van programom a hétvégére. A galoppversenyen indulok Főnixszel. –a lány elvörösödött képe arról tanúskodott nem örül ennek a kikosarazásnak. Chris már év eleje óta állandóan lekoptatja. Mindig valamilyen kifogással jön. De Angelina most eltervezte, megbánja, hogy nem ment vele randizni.

××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××
Angyal rosszul érezte ma magát. Nem értem miért, míg nem egyszer csak össze nem esett. Ott feküdt előttem a fűben és nem tudtam mit tegyek. Hangosan nyeríteni kezdtem és körbe- körbe szaladni hátha észrevesz valaki. James futott ki és ijedten nézett a kancára. A ló fejét fogva egy kis kütyüt kapott elő a zsebéből.
- Halló? Swatt doktor úr? James Edison vagyok! Az egyik lovunk valamiért összeesett. Kérem, siessen ide! Köszönöm! …Rendben! –kinyomta a telefont, és a kancára nézett. Ott hagyta a lovat és befutott a házba. Amikor kijött ott szaladt mögötte a felesége is.
Amikor Chris hazaért a doktor már rég kiért. A fiú meglepődve vette észre, az orvos fekete autóját az udvarukon. Hírtelen észbe kapott.
- Főnix! –a fiú gyorsan beszaladt az istállóba. Mostanra James és a doki behozták Angyalt, a boxába és mellékesen engem is, hogy megnyugtassam.
- Mi történt? –Chris zihálva nézett be a kanca ajtaja fölött. Üdvözlés képen horkantottam neki. –Szólaljon már meg valaki! –James lépett mellé és fogta meg a vállát. Csendben várták, mit mond majd az orvos.
- Nos, van egy jó hírem, és egy rossz hírem! –a férfi habozott majd újra megszólalt, ahogyan észrevette a kétségbe esett arcokat. –Nem kell megijedni! A rossz hír az, hogy Angyalt most már végleg nem törhetik be. Legalább is egy jó ideig.
- Hogy? Miért? –Chris magasra emelte a szemöldökét, ahogyan a doktort hallgatta.
- Őrangyal három napos vemhes! No, még azért korai észrevétel ez, de minden jel arra utal.
- Azt a! –Chris kicsit elvesztette a súlyát és az apja kapta el. –Három napos? De akkor hogyan tudta ezt észrevenni? Általában három hét eltelte előtt ezt képtelenség!
- A környezetváltozás, kicsit megváltoztatta a kanca életfrekvenciáját és a magzat miatt rosszul lett. Persze a vemhességről csak egy gyors terhességi teszt elvégzése után bizonyosodtam meg. Ezt itt helyben elvégeztem. Nos, az én munkám itt véget ért. Angyalt holnap nyugodtan kivihetik a legelőre, jót fog neki tenni! Hát, akkor a viszont látásra! –a köpcös férfi sietve hagyta el az istállót. Még mindig nem értettem semmit az egészből.
- Hű ha! Álljunk meg egy szóra! –Chris felemelte az úját és rám meredt.
- Mi az fiam?
- Hogyha háromnapos, akkor nem lehet más a csikó apja, mint… Főnix! Hiszen amikor haza hoztuk őket, pont három napja egy helyre lettek bezárva külön a többi lótól!
- Ez igaz! Ez még eszembe se jutott! –Chris lépett oda a boxomhoz, és ölelte át szorosan a nyakamat.
- Hé, Főnix! Apa leszel! Apa! –mindenki nevetett az emberek közül. Ez azt jelentette Angyal nincs veszélyben és, hogy jól van. Ennek örülök!



34. fejezet: Verseny mindhalálig

Szombat kora reggel Chris jött hozzám. Angyal és én a boxban voltunk, míg a többi ló a legelőn éjszakázott. A fiú ellátta Angyalt, aztán befáslizta a lábamat, ami azt jelentette, hogy utazni fogunk. A sörényemet szépen kifésülte, bár nem mintha sokat kellett volna rajta, mivel előző nap vágták le. Jobban szeretem, hogyha eltakarja a hegeimet, de most! Most alig van húszcentis szőr a nyakam vonalán. Kedves kis gazdám mindenre gondosan figyelt. Szépen lecsutakolt, a kavicsot, ami tegnap este óta nyomta a patámat kiszedte a patkóm mellől. Dél körül már mindennel kész voltunk. Egy nagy ló szállítóba vezetett be a fekete hajú fiú. A fém doboz két oldalához kötözött, majd kiment és becsukta mögöttem az ajtót. Hallottam, amint elől egy másik ajtó becsapódik, és az autó motorja felbúg. A jármű szép lassan elindult.
Az ablak résnyire nyitva volt, így érezhettem az illatokat és a hangokat. Nem mentünk sokat, és nagy zsivaj csapta meg a fülemet. A vezető fülkéből pedig hangok szivárogtak át hozzám.
- Ekkora dugót! –ez James volt, akinek a hangján érezni lehetett a feszültséget.
- Itt fordulj jobbra! –Chris izgatott hangjára felkaptam a fejemet. Tudtam, hogy valami nagydolog lesz-, Annyira várom már a versenyt! Kíváncsi vagyok, mit szólnak majd Főnixhez! –a hangok elhalkultak, majd az autó leállt. A hátam mögül fény szűrődött be, miközben kinyitották, és leengedték a rámpát. James jött fel, és vezetett le. Amikor talajt ért a lábam, fejemet magasan tartva néztem körül. Autók sokasága vett minket körül, amiknek a végében egy-egy ember áll és lovak voltak kikötve. Kicsit arrébb zene szólt. A muzsika irányába fordítottam a fejemet és egy nagy teret láttam, ahol emberek hatalmas tömege mászkál, és színes szalagokkal van kidíszítve a tér. A tér mellett néhány pályát véltem felfedezni. Nagyot dobbant a szívem, amikor megláttam, a már ismerős ovális pályát. Bizonyára ott fogok versenyezni én is a többi lóval.
Chris kikötött a szállító végéhez, majd a fáslikat tekerte le a lábamról. James egy kicsi széket rakott le a jármű végébe, ahova elkényelmesedhetett. Az autó pont egy faárnyékában állt, szóval nem kellett a napon álldogálni.
- Apa, elmegyek, körülnézek egy kicsit. Megnézem, hol kell nevezni a versenyre!
- Rendben. Én addig itt maradok, és vigyázok Főnixre és a cuccokra! –Chris gyors léptekkel távozott el. Szívesen mentem volna vele, de az a fránya kötél nem engedett egy lépést is megtenni. James egy kis szénát rakott elém, amiért nagyon hálás voltam, mivel az ebédről már rég le voltam csúszva.

×emberek szemszöge×

Chris az egész majálist jól körbenézte, hogy könnyen tudjon tájékozódni, hogyha valamire szüksége lesz. Rengeteg dolgot látott, az kaja árusoktól, egészen a szerencsejátékokig. A nevező sátor felett hatalmas táblával jelezték, hogy ott lehet jelentkezni. A fiú gyorsan oda szaladt, és beállt a nem túl hosszú sorba. Amikor ő következett a férfi széles mosollyal köszöntötte és megszólította.
- Szervusz. Te is nevezni szeretnél?
- Ööö… Igen.
- És melyik versenyágban szeretnél indulni?
- Galopp.
- Rendben, itt van ez a lap. Ott oldalt töltheted ki. Ha végeztél, hozd vissza és kapsz egy rajt számot.
- Köszönöm. –Chris illedelmesen elvette a papírt, majd félrevonult, ahol csendben kitölthette. Egyszerű, alapvető kérdések voltak.
Versenyág: Galopp
Versenyfok: magas szintű
Ló neve: Fekete Főnix
Ló neme: csődör
Ló származása:
- anyja: Csillám Csoda
- apja: Fekete Villám
Ló zsokéja: Chris Edison
Ló tulajdonosa: Chris Edison
Chris hamar végzett a papír munkával, majd visszament a mosolygós fiatalemberhez. A férfi a tizenkettes számot adta neki, és a sorszámot a lapra is feljegyezte. A fiú boldogan hagyta el a sátrat és volt egy olyan érzése, hogy a győztesek körében ünnepelhetnek ma.
Miközben a fiú visszaigyekezett a szállítóhoz, hogy megölelhesse lovát, találkozott Nickel akinek az apja a díjlovagló zsűritagok egyike, és beszélgetésbe elegyedtek.

Angelina a megfelelő időpontot várta, amikor majd lecsaphat. Fejében már egy csomó ötletet számba vett, hogyan is alázhatná meg Christ.
- Angelina! Ez őrültség! –Annabell próbálta lebeszélni barátnőjét a gonosz tervéről. Úgy tűnt a lány semmivel sem tudja meggyőzni, és feladja a reményt. –Hát jó! De ha ezt teszed, akkor rám ne is számíts! –Annabell sarkon fordult, majd elfutott. Angelina még utoljára utána kiáltott.
- Nincs is rád szükségem!- az ezt követő szavait már szinte suttogta, mivel emberek egy kisebb csoportja haladt el mellette- Te gyáva kutya! Azért is megmutatom, hogy engem senki sem kosarazhat ki büntetlenül. –a lány egy bokor mögött állt, és várta, mikor osonhat oda, az Edison ló szállítóhoz. Az út túloldaláról egy férfi közeledett Jameshez.
- James! De rég láttalak! Hogy vagy? Na és a családod?
- Szervusz, Ian! Nem is gondoltam, volna, hogy ennyi ismerős arcot látok itt! –a két férfi kicsit eltávolodott. Angelina kapva kapott az alkalmon. Gyorsan oda lopakodott a szállítóhoz, és a jármű belsejében vacakolt. Pár perc múlva rohant kifele. Körül nézett és boldogan állapította meg, hogy senki sem látta. Az egyik fa alatt mozgolódást fedezett fel. Csak nem meglátta valaki? De ekkor az árnyékban csak Chris fekete lovát látta. Az-az ostoba ló meg úgysem tud mit csinálni! A lány halk nevetés kíséretében, önelégült mosolyt csalva arcára ment vissza a majálisra, hogy megkeresse Annabellt.

×Főnix szemszöge×

James egy kerítéshez kötözött ki, ahol tudok legelni. Evés közben alaposan végig mértem az összes lovat. Rengeteg négylábú volt, és még több ember! Az egyik bokorban egy lányt vettem észre. Vajon mit csinálhat? Az ismeretlen szőke hajú gyerek a ló szállítómba ment, majd hamar távozott is. Mit csinált a holmimmal? Hangosan felnyerítettem, hátha James is észreveszi, de ő mind eközben egy magas férfival társalgott. Mire odajött hozzám, a lány már eltűnt. Hol marad ennyi ideig Chris?
Nem kellett sokat várnom, mire kedves kis gazdám visszaért. James is vissza elepedett ekkorra már a székébe és behunyt szemekkel fülelt. Felegyenesedett a székben, amikor meghallotta a közeledő lépteket.
- Végre visszaértél! Mi tartott ennyi ideig?
- Találkoztam Nickkel, és elkezdtünk beszélgetni.
- Áh, nem is tudtam, hogy ő is itt van.
- Az apja a díjlovagló zsűri egyik tagja. Megígérte, hogy majd megnézi a mi futamunkat! –a fiú széles vigyort villantott apjára majd odajött hozzám, és egy kis csemegével kínált. Mindig szerettem, amikor nem feledkezett meg egy kis nassiról.
Chris eloldozta a kötelet, majd szépen lecsutakolt, és felnyergelt. Óvatosan a számba helyezte azt az irtózatos ízű fémet, és becsatolta a szíjakat. A végén pár métert hátrált, és elégedetten nézett rám. Miközben az ovális pályához vezetett, észrevettem egy régi barátomat, Tavaszvirágot. Hangosan nyerítettem, mire ő felemelte a fejét. Mintha könnyek lettek volna a szemében, amikor észrevett, majd egy mellette lovat böködött meg az orrával. Nem is láttam eddig a másik pacit, de most, hogy felnézett ismertem csak föl ki is ő valójában. Titán állt ott. Hangosan felnyerített és kapálni kezdett a lábával és le-föl dobálta a fejét. Chris is észrevette a kis műsort, és ő is örült, hogy látja régi pajtásainkat. Mióta elhoztak engem a régi birtokról, azóta Chris sem dolgozik ott, ezért ő is csak ritkán láthatja az ottani lovakat. A fiú odavezetett a barátaimhoz, én pedig boldogan bököttem meg őket, és dörzsöltük össze az orrunkat. Titán elmesélte, hogy Tiara nem bizonyult sikeres versenylónak, de mivel kiváló felmenői vannak megtartották tenyészkancának. Egy hete született meg az első csikója. És egy nagyon aranyos szürke csődör lett. Az emberek Rainbow-nak hívják a kicsit. Nagyon jól esett hallani, hogy náluk is minden rendben. Tavaszvirág és Titán el sem hitte, amikor elmeséltem kalandjaimat az új otthonomban. És gratuláltak, amikor megtudták, hogy az én kedves Angyalom az én csikómat hordozza. Az embereink is beszélgetésbe kezdtek, míg mi elmeséltük kalandjainkat.
- Jó napot, Mr. Mgryan. Rég láttuk egymást! –Chris illedelmesen köszönt a régi gazdámnak.
- Szia, Chris! Hát te? Csak nem versenyezni jöttél? És hol a lova… - a férfinek elállt a szava, amikor meglátott engem. –csak nem Főnix?
- De, és jobb formában van, mint valaha!
- Vele fogsz versenyezni? –a férfi tetőtől, talpig végig nézett, majd visszafordult kis gazdámhoz. –Hát sok szerencsét! Nekem most mennem kell! –Chris újra a pálya felé vitt, de még gyorsan elköszönhettem hű barátaimtól. A pálya felé menet, James elment, hogy helyet foglaljon magának a kilátón, mi pedig a bemelegítő pálya felé igyekeztünk. Chris észre sem vette a lányt maga előtt, csak miután neki ment. A fiú gyorsan elpirult majd felsegítette állni a lányt.
- Bocs, az én hibám volt.
- Á, semmi baj. De szép lovad van! –a leányzó körülbelül egy idős lehetett Chris-el.
- Kösz. –a hangos bemondó megszólalt, és Chris idegességében zizegni-mozogni kezdett. –öö.. most mennem kell, de jó lenne még majd összefutni!  - Chris kikerülte a lányt, majd a bemelegítésre kijelölt terület felé indult, amikor megszólalt a lány.
- Egyébként a nevem Kitty.
- Az enyém Chris! Örülök, hogy találkoztunk! –Chris visszafordult a pálya felé, és sietős tempóban húzta a szárat, ami a kötőfékemhez volt csatolva. A bemelegítő pályára mi értünk oda utoljára. A lovasom hátára egy szám volt feltapasztva, amit nagy érdeklődéssel próbáltam meg megnézni, de ő mindig elfordult. Az én nyeregalátétemen is volt egy ugyan ilyen jel. Sajnos azt már nem tudtam közelebbről megszemlélni, mert Chris a hátamra szállt, és egy idegen férfi vezetett körbe. ahogyan elnéztem, minden lovat egy ugyan olyan kinézetű ember vezetett. Fekete nadrág, csíkos fölső.
A bemelegítés után, a startkapukhoz vitték a lovakat. Mindenki tökéletesen, nyugodtan állt és várta a csengő szót. Chris halkan megnyugtató szavakat súgott a fülembe. A csengő megszólalt, és a kapuk kinyílódtak. Tökéletes vágtaugrással kezdtem, és ezzel a második helyre kerültem. Előttem egy sötét pej négy éves ló futott. A lovasa egyfolytában pálcázta.
- Hölgyeim és uraim. Egy csodás kezdést láthattunk az magas szintű galoppozóktól… - a hangos bemondó egy pillanatra sem maradt csendben.
Sajnáltam szegény teremtést, persze az én lovasom! Igazi kincsnek számított, mivel sosem használt pálcát. Egy másik, sárga mén közeledett a külső vonalon, és már a horpaszomnál tartott, amikor megtörtént a baj. Egy halk számomra ismeretlen hangot hallottam. Olyan volt, mint amikor a ruha elszakad. Chris is észrevette, és éreztem az idegességét. A kantár lesett a fejemről, mivel két olyan helyen volt elszakadva, ahol a fejemhez volt rögzítve.
- Úgy látom, hogy Fekete Főnixnél egy kis gond akadt. A mén a még mindig a második helyen van… ha jól látom, Chris Edison a kantárral bajlódik… és igen! A földre esik a kantár. Vajon Chris Edison megállítja a lovát? Nem! Tovább hajtja…
Chris nem adott jelzést a megállásra, inkább belekapaszkodott a sörényembe és még inkább a nyakamra hajolt. Nehéz lesz így futni, hogy a szárral nem tud jelezni, de az edzéseink során ilyen esetre is felkészültünk. Az utolsó előtti körnél gyorsabb iramot diktáltam, és magam mögött hagytam a sárga lovat. A pej csikó, aki a mezőnyt vezette már nem volt messze, a faránál tartottam, amikor az utolsó kanyart is elhagytuk. Tudtam mi a dolgom, és lábat váltottam. A lépéseimet megnyújtva szaladtam előre. Már csak két ló hossznyi kellett a célig. Amikor beértünk, nem lehetett eldönteni ki nyert én vagy a vetélytársam.
- Kedves közönség! Fekete Főnix kantár nélkül is behozta a lemaradását és fej-fej mellett ért be Kincsem Reménységével. Itt csak a célfotó dönthet! –Chris felállt a nyeregben és érezhető volt az öröme, miközben a kerítés felé mentünk. A kerítésnél James várt, minket, a kezében már ott volt az elhagyott kantár.
- Majdnem szívbajt kaptam! Ha édesanyád nézte a tévét, akkor szerintem ő is telefonálni fog, hogy jól vagy-e. –a férfi eleinte kétségbe esett hangja nem volt szimpatikus, majd egyre inkább felengedett és megkönnyebbülést lehetett érzékelni. –Gratulálok! Azért nagyon ügyesek voltatok!
- Igen! Ügyes voltál nagyfiú. –Chris megpaskolta a nyakamat, majd leszállt a nyeregből, hogy kötőféket rakjon föl, ha már nincsen kantár. A hangos bemondó ismét megszólalt, és mindenki izgatottan hallgatott el.
- Megszületett az eredmény! A szoros mérkőzésben, első helyezet lett Kincsem Reménysége egy orrhossznyival, második Fekete Főnix, harmadik Nabucco… - Chris nem látszott egy cseppet sem szomorúnak.
- Úgy sajnálom fiam, tudom, hogy mennyit készültetek erre a versenyre és… -a férfi nem tudta befejezni mivel Chris közbe vágott.
- Másodikak lettünk! –a fiú le-föl ugrált örömében és puszit nyomott az orromra- Apa, eltudod, képzelni ezt? Főnix balesete után ez nagyszerű! Persze azért jó lett volna az első hely is, de ez elképesztő! –a fiú ismét felült a hátamra és a győztesek köre felé lovagoltunk. A hátamon magasra emelte a kicsi kupát, amelyet a helyezésünkért kaptunk. Miután lezajlott ez az egész visszavezettek a ló szállító autóhoz és lenyergelt, majd lecsutakoltak.
- Azért kíváncsi vagyok, hogy ki vághatta el a kantárt.
- Elvágták?? –Chris nagy szemeket meresztett édesapjára.
- Igen. Egy szakadás nem így néz ki. Valaki meg akarta akadályozni, hogy nyerjél… na de mindegy! Most inkább örüljünk, hogy Főnix ilyen jól teljesített. Szerintem zárjuk be, és menjünk enni. Nem is ettünk semmit ebéd óta!
- Rendben, csak egy pillanat! –a fiú felvezetett a rámpán, majd nagy puszit nyomott orromra és egy kis szénát szórt elém, hogy nem maradjak éhes. Az ajtót becsukat, majd ment apjával, ünnepelni.

 

35. fejezet: Váratlan látogató

Tegnap este későn értünk haza. Csak akkor ébredtem fel, amikor már leengedték a rámpát és a kocsi a farm udvarán állt. Ma reggel, későn keltem. Chris jött felém boldogan. Szépen lecsutakolt, majd kivezetett a karámba. Angyal már a kerítés szélénél, a ménestől kicsit távolabb várt engem. Nagyon örültem, hogy ismét látom. Halkan horkantottam neki, majd oda bújtam mellé. Nem mintha hideg lett volna, hiszen most már melegek a reggelek. Elmeséltem neki, mindent a tegnapi napból. Úgy láttam, örül, hogy ennyire vidám vagyok. A méneshez ügettünk, ahol mindenki gratulált a versenyen elért helyezésemért. Értetlenül néztem rájuk, vajon honnan tudják, hogy második lettem? Ekkor kutya csaholást hallottam az udvar felöl és hátra pillantottam. Fickó vágott át az udvaron, a ház felé James kíséretében. Hát persze! Fickó mindig az emberek közelében van, és minden dologról értesül. Nekünk is ő hoz minden pletykát. Miközben elgondolkodtam, valami megbökdöste a combomat, és reflexszerűen lenéztem. Remény, a félig pinto kanca csikó nézett rám csillogó szemeivel és várta, hogy menjek vele játszani. A kis csikó játékosan föl-le ugrabugrált, majd elkezdett szaladni, én pedig, hogy ne szomorkodjon mentem utána. Az előző napi futam egy kicsit sem fárasztott ki. Angyal is jött utánunk és már hárman szaladtunk a hatalmas legelőn. A ménes észrevette, hogy megindultunk, és úgy gondolták jó kis móka lehet. Néhányan még jöttek velünk, csak egy-két ló maradt a fák árnyékában legelészni. Miután hatalmas kört írtunk le vágtában, a csapat hírtelen megállt, és mintha mi sem történt volna élveztük a kellemes délelőttöt.

×emberek szemszöge×

- Ne nyúlj hozzá! Az a vendégeké –Hanna szigorúan nézett férjére, aki az épp elkészült csokis sütiből akart megkaparintani egyet. A háziasszony kora reggel óta főzött és sütött, hogy az ebédre meghívott vendégeket bőséges élelemmel kínálja meg. Rá csapott férje kezére, aki másodszor is megkísérelte elvenni a süteményt, majd visszafordult a sütőhöz, hogy megnézze kész van-e már a sült csirke. A konyhából mennyei illatok terjengtek az egész házban, amire a család többi tagja is levonult.
- Lara, moss kezet és segíts megteríteni az asztalt! –Hanna mindent kordában tartott.
- Apa? –Chris is a konyhába ért és maga elé bámulva rekedtes hangos beszélt.
- Tessék.
- Most, hogy nem lettünk Főnix-szel első helyezet és nem kaptuk meg a pénzjutalmat, hogyan fizetjük ki az adósságot annak a kövér fickónak? –a család kutyája, aki eddig a padlón feküdt, a „fickó” szó hallatára fölkapta a fejét. Mielőtt az apja válaszolhatott volna, megszólalt a telefon és a családfő vette fel.
- Halló? ...igen… tessék?... öö ... Igen, bár ezzel tulajdonképpen a fiam foglalkozik… hogy mennyit? ... Nem elég az… igen! Holnap reggel jöjjön el és megnézheti. Köszönöm, visz hall. –James elképedve nézett hol egyszer feleségére, hol egyszer fiára. Mindeközben Lara lépett be a konyhaajtón és mit sem tudva az előző telefonhívásról anyjához fordult.
- Mami! A villát a jobb vagy a ball oldalra tegyem? –Hanna nem szólt, férjére meredt és azt várta, hogy megszólaljon. –Hahó! Mami!
- Mi, tessék? Ja, a villa! Azt a ball oldalra tedd, szívem. –a hosszú hajú gyerek vidáman trappolt át a másik szobába.
- Ki volt az? –Chris kérdőn vonta fel a szemöldökét.
- Egy férfi hívott, Cansas Ville-ből
- És mit akart? –most már Hanna is beszállt a beszélgetésbe.
- Látta a tegnapi futamát Főnixnek, és látta a felmenőit is. A díjnyertes galoppozó kancáját szeretné fedeztetni vele!
- Azt a! Pedig nem is lett első. És mennyit kínált fel a fedezésért?
- Tizenötezer dollárt!
- Hűha! –Chris lehuppant egy székre és tátott szájjal nézett apjára. –Ebből bőven kifizethetjük azt az alakot, és még a farmra is maradna pénzünk! Mit mondott még?
- Holnap eljön, és megnézi közelebbről. Hogyha megfelel az elvárásainak, akkor garantáltan megadja a tizenöt ezret! –ismét megcsörrent a telefon. Vajon ki lehet az? Talán azaz idegen akarja lemondani a holnapi napot? Hanna vette föl a telefont és kedvesen szólt bele.
- Halló? Edison ház. Egy pillanat, mindjárt adom. –a nő Chrishez fordult és a kezébe nyomta a telefont, majd a tűzhely felé fordult. James kiment a verandára és a napi újságot kezdte lapozni.
- Tessék?
- Chris te vagy az? –egy fiatal vékony lány hang szólt bele.
- Igen. Ott ki beszél?
- Az nem lényeges. Tudom, hogy ki vágta el a kantárodat a szombati versenyen. Szóval… - a hang egyre halkabban szólt, mintha nem akarta volna, hogy kettőjükön kívül más is meghalja a beszélgetést.
- Micsoda?! –Chris olyan hangosan ordított, fel, hogy még az anyja is felé fordult nincs-e valami baj. A fiú méreg vörös arcáról lerítt a düh. Pár perc után letette a telefont, majd felrohant a lépcsőn.
- Ebbe a gyerek be meg mi ütött? –motyogta magában a fiú édesanyja.

Annabell, mély sóhajt eresztett, miután letette a telefont. Nem volt szép tőle, hogy beárulta Angelina-t a tegnapi rossz cselekedete miatt, de azért nem maradhat a dolog büntetlenül. A lány épp jókor tette le a mobilt, mivel szőke hajú barátnője jött felé egy önelégült vigyorral a képén.

Fél egykor megjöttek a vendégek. Egy fekete dzsip parkolt le a felhajtón, és szállt ki belőle egy férfi. James boldogan fogadta a vendégeket.
- Ian, hadd mutassam be a feleségemet, Hannát.
- Örülök, hogy megismerhetem, James már sokat mesélt önről. –Ian James egyik kollégája volt, a Megyei Ifjúsági Ló Versenyzők Szakszervezetében.
- Szólítson, csak Hannának, és kérem, tegezzen.
- Rendben. – a férfi mellé lépett egy magas, karcsú jól öltözött nő is, aki nem tűnt, úgy mintha a lovak világában élni, ellentétben a férjével.
- Hadd mutassam be az én feleségemet. –a magas hölgyre pillantott, aki kézen fogva mosolygott vissza rá. Látszott rajtuk, hogy nagyon szeretik egymást.
- Helló, Elizabeth vagyok, de a barátaimnak csak Bess. –a nő hátra fordult és ismét szólásra nyitotta a száját.
- Ő pedig a mi kis csillagunk Kitty.
A négy felnőtt az étkezőbe ment, és miközben James leültette a többieket Hanna felment a gyerekekért. Lara boldogan sétált le a lépcsőn, Chris pedig még mindig ideges és mérges volt. A fiú hallotta a lépcsőfordulóban, amint Lara bemutatkozik, és egy fiatal lány hangja csapta meg a fülét.
- És a fiúnk, Chris. –Chris épp ekkor lépett be a helyiségbe. A szemei kikerekedtek, amikor megpillantotta a lányt. A fiatal kis lánynak is tátva maradt a szája miközben szemei az előtte álló srácra tapadtak.
- Te? –egyszerre ejtették ki a szájukon ezt a szót.
- Talán ismeritek egymást? –Ian kíváncsian figyelte a két gyereket. A fiatalok még egy fél percig szemközt néztek, majd mindketten nevetésben törtek ki. A felnőttek, sőt még Lara sem értette ezt az egész jelenetet, de úgy tűnt nem is nagyon zavarja őket, mivel gyorsan beszélgetésbe elegyedtek.
Az ebéd annyira jól sikerült, hogy a végére mindenki majd kipukkadt, és vidáman társalgott. Kitty és Chris is egy hullámhosszon voltak. Csak is a lovakról beszéltek, míg nem a lány megkérdezte, nem-e mutatná meg neki a fiú a fekete lovat.

×Főnix szemszöge×

A ménessel egész nap játszottunk. Az idő nagyon kellemes. Délben egy ismeretlen jármű érkezett, három embert hozva a farmra. Amikor Chris ismét eljött hozzám, egy idegen lánnyal jött. A füttyszóra oda kocogtam hozzá, nyomomban Angyallal.
- Hát tessék! Ő lenne az, Fekete Főnix.
- Nagyon szép lovacska! És ez a másik? Egy musztáng?
- Igen, ő Őrangyal. Ő Főnix társa, és egyben Főnix csikójának anyja.
- Van kis csikója? De hol van? Nem látom! –Chris halkan nevetett, a lány kétségbe esett arca láttán.
- Nem is láthatod, mert még nem született meg. A kanca egy hetes vemhes.
- Oh, de buta vagyok. –a lány elpirult és próbálta elkerülni a fiú pillantását.
- Nem vagy buta, csak nem tudtad. –megbököttem az ismeretlen lány kezét, hátha hozott nekem valami finomságot. Miután észrevettem, hogy nincs nála semmi harapni való, inkább visszamentem a fakó kancával a méneshez és a füvet kezdtem el rágicsálni.
- Neked van saját lovad? –Chris a ménest nézte, ahogyan nyugodtan álldogálnak a lovak.
- Nem, sajnos nincs. Szerettem volna egyet, de valahogyan nem jött össze.
- És a versenyen nem indultál?
- A-a. Csak kisegítő munkás voltam az egyik ló tulajdonosnál.
- Értem. –a továbbiakban nem szóltak egymáshoz, inkább Chris körbe vezette a lányt a farmon, és megmutatta neki az újszülött kis csikókat. Volt néhány késői közöttük, mint például Sáfrány. A kis deres kanca nagyon élet vidám volt, és már az első napján lefejelte a falat. Amikor ismét társalogni kezdtek már csak a zenéről és az iskoláról fecsegtek.
Este még eljött meglátogatni kis gazdám, de nem sokáig maradhatott, mivel Hanna kiabált neki. Fickó még egyszer utoljára körbejárta a tanyát, majd ő is ment lefeküdni.


36. fejezet: Ígéret

Másnap reggel kicsit később jött Chris, mint általában. A fején az a pici sörény kétfelé állt, és nagyon álmosnak tűnt. Úgy cammogott, mint egy öregember. Miközben a reggeli abrakomat ettem, elkezdte kitisztítani a piszkot a sörényemből. Szegénynek sokat kellett szenvednie, mire ismét szép fényes lett, mivel egész éjszaka kint voltunka legelőn és a porban fürödtem. Én mondom isteni, főleg ha sok a szúnyog. A fekete hajú fiú kevésbé örült neki, sőt! Még morgott is, persze számomra ismeretlen nyelven. Mire végeztem a reggelimmel, Chris is elkészült, az utolsó patám kipucolásával és hangos kutya ugatás érkezett az udvar felöl. Kidugtam a fejemet az ajtó fölött, de rögtön húzhattam is vissza mivel a gazdám félre húzott, hogy ki tudjon menni a folyósóra. Hallottam az egyre távolodó lépteit, és mikor ismét kinéztem a folyósora, már senki sem volt ott.
Pár perccel később, amikor már éppen a falhoz akartam dörgölőzni, James lépett be a boxba, és csatolt vezetőszárat a kötőfékemre. Az ajtót kitárta előttem, és szép lassan kivezetett. Odakint Chris vigyorgott, mellette egy ismeretlen férfivel. A férfi nyúlánk arcán elvesztek aprócska szemei, és nagyon feltűnők voltak hatalmas fülei. Nem beszélve az alacsony termetéről, ami szinte elveszett zöld zakójában. A férfi kicsi szemeit rám szögezte, majd patától, sörényig megnézett. Néhány furcsa hang után, körbe járt, és felhúzta az ínyemet. Már készültem megharapni az idegen kezet, amikor Chris megszólalt.
- Nagyon jó vérvonala van, és nem először lesz kancával. –a fiú nem tudta befejezni, mondani valóját, mert a szőke hajú idegen közbe szólt.
- Áh, szóval már van egy utódja? Láthatnám?
- Sajnos, még nincs. Vagyis hát, még nem született meg.
- Kár, pedig kíváncsi lettem volna mit továbbítottak a génjei. –James föleszmélt gondolkodásából, majd megvakargatta a fülem tövét.
- Ha szabad kérdeznem, milyen a kancája? Már, mint úgy értem még semmit nem tudunk róla… - Chris édesapja zavartan nézett hol ide, hol oda. Kerülte a még mindig ismeretlen tekintetét.
- Hát, ha már kérdezi Marylandi Hercegnő egy szürke hét éves angol kanca. A telivérek egyik legjobb családfájával rendelkezik. Például, apai ükapja Overstep, anyai nagyapja pedig Nationalface.
- Hűha. Tényleg értékes ló lehet, ha Overstep és Nationalface leszármazottja. Ha jól tudom ez a két ló az elmúlt évszázad két legjobb versenylova volt. –Chris ámuldozva tekintett a férfire, aki ennek hatására széles mosolyt csalt arcára. Léptem egyet kis gazdám felé, és megbököttem a kezét, de ő csak megsimogatott. Szegény fiú még mindig sokk alatt volt. Néha azt kívánom, bárcsak megérteném az embereket, akkor sokkal könnyebb lenne minden.

×emberek szemszöge×

Chris, James és Mr. Hamingway az Edison család nappalijában kávéztak és beszélték meg a részleteket. Úgy beszélték meg, hogy Marylandi Hercegnőt csütörtökön szállítják át a farmra és már azon a napon összeeresztik Főnixszel. A kancát majd csak négy nappal később fogják visszavinni. Az fedezés költségének felét Mr. Hamingway most fizette ki, és a maradék pénzt a fedezés után adja át.
Délután Chris felhívta Kittyt, hogy biztosan mennek-e moziba, úgy ahogyan tegnap este megbeszélték. Egy új meseszerű vígjátékot néznek meg, az Így neveld a sárkányodat. Ahogyan Chris visszaemlékezett a tegnap estére, amikor elkérezkedett szüleitől elfogta a nevetés. Lara hisztisen ugrált a kanapén, közben visítozott, amiért ő nem jöhet el.
- Halló? –a lány vékony hangja szólt a telefonba.
- Szia Kitty! Chris vagyok. Akkor négy órakor megyünk?
- Oh, szia! Hát persze. Már alig várom! Ahogyan megbeszéltük! Én veszem a popcornt, te pedig a jegyeket.
- Naná! Akkor találkozzunk majd négykor a mozi előtt!
- Rendben. Most mennem kell, kezdődik a lovagló órám. Szia!
- Szia! –a fiú kinyomta a telefont, és sietve ment Főnix boxához. Amikor odaért egy kis csemegével kedveskedett a lónak, aki boldogan majszolta el az almát. Kivezette a fekete mént, majd a karámba engedve a kerítés széléről nézte, hogyan szalad a többiekhez. Angyal is oda nyargalt a lécből épült elválasztóhoz és boldogan böködte meg a fiú kezét.
- Á, szóval neked is kéne valami csemege? –a fiú örömmel vette tudomásul, hogy a musztáng kanca milyen közvetlenül viselkedik vele. Egy répát húzott elő a zsebéből, amit aztán kétfelé tört és egyesével tartotta oda a ló szájához. Őrangyal lelkesen ropogtatta el a finomságot, majd miután megbizonyosodott, hogy Chris nem birtokol több ínycsiklandozó falatot elügetett leendő csikói apjához.

A mozihoz Chris kicsit korában érkezett meg a megbeszéltnél mivel gyorsan pedálozott a biciklijén. Amíg Kittyre várt, a mozi üveg kirakatát nézte, ahova a filmek plakátjait szokták kiragasztani. Sok új film volt. Még is a fiú figyelmét egy inkább régi, mint se új lovas film keltette fel. A csikó. Olvasta a címként felírt feliratot.
Tartalom
A polgárháború kellős közepén az északiak oldalán álló Jim Rabb imádott lova, gyönyörű kiscsikónak ad életet. Rabb megtagadja a kiscsikó lelövéséről szóló parancsot és megtartja az állatot. A kiscsikó vigaszt nyújt a keserű időkben és a remény szimbólumává válik
Épp amikor az utolsó mondatot is elolvasta és a csikót ábrázoló képet nézte jött meg Kitty.
- Szia! Régóta vársz?
- Nem. Csak egy negyed órája jöttem.
- Te jó ég! Bocsi, hogy késtem, de nagy forgalom volt.
- Semmi, baj. De most inkább menjünk, mert még elfogy a pattogatott kukorica. –Chris széles vigyort villantott a lányra, aki a mosolyt szintén viszonozta. A fiú már előzőleg megvette a jegyeket, ezért most nem kellett sorban állniuk. Két nagy zacskó popcornal és üdítővel, foglaltak helyet. Mindketten nagyon élvezték, és amikor vége lett a mesének még mindig a benne történő eseményekről beszéltek.
- Nincs kedved eljönni hozzánk a farmra? Mondjuk, kilovagolhatnánk! Nagyon szép a táj lóháton. –a fiú reménykedve pillantott a lányra, hogy elfogadja a meghívást.
- Rendben, ez egy visszautasíthatatlan ajánlat. De csak délután tudok menni, mert reggel lovagló órám van.
- Oké. De tulajdonképpen milyen órád van?
- Díjugratást tanulok. Már egy éve, és most már versenyeken részt vehetek. –diadalittasan húzta ki magát, és nézett a fiúra.
- Tényleg tudsz ugratni? Az klassz! Kérhetek tőled valamit?
- Bármit.
- Lécci taníts meg engem is. Cserébe annyit lovagolhatsz, nálunk amennyit csak akarsz! –a fiú, hogy javítson a helyzetén szempillarezgetéssel próbálkozott, de a kért eredmény helyett mindketten nevetésben törtek ki.
- Jól van. Tanítalak. –egy autóduda szólt. Kitty édesanyja ült a járműben és csak lányára várt. A lány elbúcsúzott a fiútól és egy puszit nyomott az arcára, a jó estéért cserébe. Chris boldogan teret haza kerékpárján, és alig várta, hogy végre ágyba dőlhessen.

 

37. fejezet: Suli dráma

Reggel ismét elkezdtek szépítgetni. A sörényemet simára kefélték, és egy vakaróval a sok kis piszkot kiszedték a szőrömből. Mivel tegnap esett az eső az estét az istállóban töltötte az összes ló. Hangosan felhorkantottam, amikor Chris egy kefét próbált vissza dobni a dobozából, de az mellé esett pontosan neki a lábamnak. Különösebb képen nem fájt, de azért a ló kora reggel nem éppen repülő tárgyakra vágy.
- Bocsi, lovacskám. Csak tudod, szépen kell kinézned, hogyha jön Kitty. Ma elkezdünk ugratni! –érezni lehetett a fiú hangjában az izgatottságot, miközben kivezetett a folyósora és egy vasvillával kezdte felszedni a piszkos almot. Nyerítéssel üdvözöltem Lara-t, aki csakugyan korán jött az istállóba és finom kockacukorral kínált.
- Lara! Nem kéne bent lenned? Hamarosan indulunk az iskolába?
- De nem vagyok álmos! Inkább lecsutakolom Tincsót és Ninot. –a kislány a két kedvenc pónijához ment, akiket szintén nyalánksággal kínált. Majd a szerszámosból egy dobozzal a kezében jött vissza. A szürke Tincsó aki a folyosó másik végén volt, lehajtott fejjel élvezte ahogyan a kefe masszírozza zsémbes izmait. James jött be az istállóba, pont akkor amikor Chris végzett a boksz kitakarításával.
- Gyerekek! Menjetek be szerintem, mert egy óra múlva indultok!
- Oké apu! –a a fekete hajú fiú bevezetett az állásba majd kedvesen megpaskolta a nyakamat, és távozott.

×emberek szemszöge×

Chris gyorsan tekert a biciklijén az iskola fele. Bár az anyja felajánlotta neki is, hogy szívesen elviszi az iskolába, de ő visszautasította. Lara-t pedig az egyik barátnőjének az édesanyja viszi el és csak este jön majd haza. A fiú mélyen gondolataiba merült, miközben lezárta a kerékpárját a suli mellett. Azon gondolkodott miért mondta el az igazságot Annabell és hogyan állhatna bosszút Angelina-n. Gyorsan feleszmélt, mivel Kitty közeledett hozzá az udvar másik feléből. Egy csapat lány nézet rájuk furcsán, amikor mindketten mosolyogva köszöntek egymásnak.
- Jó volt tegnap a mozi!
- Egyet értek! Akkor délután átmehetek hozzátok? Emlékszel, megígérted, hogy lovagolunk.
- El nem felejteném. te pedig azt ígérted, hogy megtanítasz ugratni –a két gyerek elmosolyodott, majd a csengő hangjára elindultak az iskola felé. Mivel Chris egy évvel idősebb volt nem egy osztályba jártak. A fiú a lányt a tanteremig kísérte majd onnantól egymaga ment tovább a kémia terem felé. Az osztályban szúró pillantást vetett a szőke bombázó felé, majd háttal fordult neki és padtársával kezdett társalogni. Az óra végén Chris éppen ki akart menni amikor Aneglina megszólította.
- Hallottam az-az ostoba lovad nem nyert! Ráadásul egy nálad fiatalabb lánnyal jársz –minden szem rájuk szegeződött. A fiú higgadtan fordult meg és nézet farkas szemet a lánnyal.
- Te már csak tudod igaz? Vagy netán tagadod, hogy elvágtad a kantáramat? –a lány elvörösödött arcát haja mögé próbálta rejteni. –Vagy talán tagadod?
- Ez rágalom! Nem is voltam ott!
- De ott voltál! Én láttalak! –Nick lépett Chris mellé és magabiztosan figyelte a pirosból lilává változó lányt.
- És egyébként sincs közöd, kivel barátkozom és kivel nem. Legalább Kitty normális és nem egy kis hisztis fruska, aki mindenkit lenéz –Chris elégedetten pördült meg és vágott utat magában a közben nagy tömeggé gyűlt nézők között.

Az ebédszünetnél, miközben a sok gyerek sorban állt, Chris odament Annabellhez kihasználva a percet, hogy nincs ott Carolina.
- Szia! Miért hívtál föl?
- Mi, tessék? Én nem telefonáltam. –a lány próbálta leplezni a feszültséget, amit a fiú keltett benne.
- Ne játszd nekem a hülyét. Tudom, hogy te voltál. Csak azt nem tudom miért?
- Talán még is én voltam. De miért érdekel, az indok?
- Csak. Hiszen Carolina a legjobb barátnőd! –a lány nevét gúnyosan ejtette ki a fiú. Annabell elgondolkozott a barátnő szón. Carolina mindig is megalázta őt, sőt elárulta a titkait. Épp válaszolni akart a fiúnak, amikor a szőke lány jött feléjük. Chris mintha nem is történt volna meg a beszélgetés, tovább állt.
- Mit akart tőled?
- Semmi érdekeset. –a szőke bestia nevetni kezdett majd újra a lányra nézett.
- Hát nekem nem úgy tűnt.
- Csak valami zagyvaságot beszélt, rólad meg valamiféle kantárról. –Annabell nem akarta elárulni Carolinának, hogy ő mondta el a szombati bűncselekményét.
- Ha megtudom, hogy ki mondta el Chrisnek azt, hogy én vágtam el azt a szíjat esküszöm még a napot is átkozni fogja, amikor megszületett. –Bell nyelt egyet majd követte állítólagos barátnőjét egy asztalhoz.

Délután Kitty korán jött el. Chris boldogan nyergelte fel kedvenc fekete lovát. A lánynak Zeuszt a szürke anglo-arabot adták. Kitty gyakorlatiasan húzta végig a kefét a ló fénylő szőrén, majd helyezte rá a nyeregalátétet és a nyerget. Nagy problémája akadt, viszont amikor a herélt nem engedte a szájába tenni a zablát. Chris rögtön a segítségére sietett és egy kis mentolos cukorkával rá vette, hogy nyissa ki a száját.
- Ugye tudod, hogy ez nem egészséges a fogainak? –a lány fejcsóválva nézett a fiúra, aki elégedetten adta át a szárat barátnőjének.
- Tudom, de elfogyott a répa a zsebemből, és csak ez maradt.
A két fiatal negyed órával később már egy lovak által kitaposott úton baktattak és közben jókat nevettek.
- Szóval úgy gondolod, hogy Carolina vágta el a kantárt? –tette fel a kérdés a lány hírtelen.
- Meg vagyok benne bizonyosodva. –válaszolt Chris egy röpke csend után. –De erről ne beszéljünk. nézd ott a Patkó szikla! –a fiú egy patkó alakú boltívre mutatott, ami egy nagy kilátóhoz vezetett. A kőív alatt áthaladva lassú ügetésre váltottak és néhány perc alatt kiértek a tisztásra. A tisztás egy kisebb fennsíknak számított. Chris gyakran lovagolt ki ide és gyönyörködött a tájban. Be lehetett látni innen az egész Edison farmot, sőt még azon túl is!
Hazafelé egy mezőn vágtattak, át. Kitty ért át elsőnek a füves puszta túloldalára. Gyanúsan figyelte Főnixet, miközben vágtatott mögötte. A ló mintha kicsit sántított volna.
- Szerintem Főnix nincs jól.
- Ezt, hogy érted –húzta fel a szemöldökét Chris.
- Mintha sántítana.
- Igazad lehet. Miközben lovagoltam megváltozott a járása. –a fiú leszállt a nyeregből és körbe sétáltatta a feketét. Úgy is lett. Főnix a jobb mellső lábát furcsa módon tette le a zöld fűre. Chris végig húzta az ujját a ló izmán, de nem észlelt furcsaságot. De amint felemelte a ló patáját látta, hogy hiányzik a patkója.
- Nincs meg a patkó!
- Mi?! - a lány is lehajolt, hogy megnézze. A mező szélén találtak rá, az elveszett patkóra.
- Így nem lovagolhatom. Azt hiszem sétálnunk, kell.
- Nem baj. Legalább jobban gyönyörködhetek a tájban –vigyorodott el a leányzó.
- Jaj, ne! Most akkor az ugró leckének is lőttek!
- Nyugi, majd bepótoljuk. –békésen sétáltak haza. Kitty és Chris azon gondolkodott, milyen lesz majd a két hét múlva levő díjugrató verseny ahová a lány nevezett. A barna hajú lány Chris-t is meghívta, hogy nézze meg és szurkoljon neki.
Miután haza értek, és Kitty is elment Jason felhívta Geroge-t a patkoló kovácsot, hogy másnap jöjjön el új patkót rakni Főnixre.

×Főnix szemszöge×

Nagyon jó a mai délután. Chris Kittyvel a versenyen megismert kedves lánnyal jött el hozzám. Elmentünk egy nagyot kirándulni. Kitty Zeuszon lovagolt. A friss levegő, amely a vágta közben az arcomba fújt mesés érzést keltett, míg nem elvesztettem a rítust. Valami furcsa történt az egyik patámmal mivel nem tudom normálisan letenni. Sokkal könnyebben tudom megemelni, mint eddig. Az eddig ránehezedő vaspapucs eltűnt és ez nagy zavart keltett. Chris is észrevette, ezért a haza vezető utat sétálva tettük meg. Este a jó idő ellenére sem mehettem ki a karámba a többiekhez. A boxomban kellett rostokolnom. Az egyetlen megnyugvást az biztosította, hogy Chris még nagyon hosszú ideig mellettem volt és engem ápolt.

38. fejezet: Angyal edzése

Ma dél körül eljött hozzám az a kedves ember, aki mindig felteszi nekem a vaspapucsokat. Most is erős ütésekkel helyezte fel a mellső jobb patámra a fém patkót. Miután rátette és kicsit körbe jártattak az udvaron úgy éreztem összeesek. Nem volt meg az összhang a testemmel. Ilyen volt az is, amikor először tanultam meg járni. Kicsit megimbolyogtam séta közben majd ismét ritmikus léptekkel haladtam tovább.
- Miért vesztette el az előbb is az egyensúlyát? –nézett végig rajtam Chris.
- Mivel most csak egy patkót helyeztem fel rá. Szinte vadonatúj patkó az ami azon az egy lábán van a régebbi kissé kopottasakhoz képest. Még ezt is meg kell szoknia és akkor nem lesz semmi baj. De most még egy kicsit pihentesd.
- Rendben! –Chris visszavezetett a boxba, és még láttam amint James a kedves emberrel a főépület felé veszik az irányt. Chris egy répát húzott elő ruhája zsebéből, én pedig boldogan nyújtottam felé a számat. A fiú kicsit elhúzta a kezét, ami nem volt ínyemre, és ezt tudtára is adtam egy elégedetlen prüszköléssel.
- Jól van, na. Tessék –végre valahára az orrom alá dugta az eleséget, én pedig hálásan vettem el a tenyeréből. Miután Chris megbizonyosodott róla, hogy elég étel és víz van számomra az állásban nyugodt szívvel hagyott magamra.

×emberek szemszöge×

Chris egy futószárral és egy vezetőszárral ment a hobby lovak legelőjéhez.
- Angyal! –a fiú hangosan belekiabált a meleg délutáni levegőbe, és a fakó lovat nézte. Őrangyal már jól ismerte őt, és ezért a hívó szóra odaügetett hozzá. Az elmúlt egy hónapban, mióta náluk volt a ló rengeteget változott. Sokkal kezesebb lett, és az emberekhez is jobban viszonyult. A fiú felcsatolta a kanca kötőfékjére a szárat és az edzésre használt rét felé vitte. A rétet minden oldalról fák vették körül, és azok mellett alacsony kerítés húzódott. A kis füves helynek egyetlen bejárata volt, amely alatt a ló és a fiú áthaladt. A ló kötőfékjén lévő karikába csatolta Chris a futószárat, a vezetőszár helyére, majd a szabad kezébe egy ostort vett.
- Na, kislány. Készen állsz egy kis edzésre? –a fakó kanca energia teljében volt. Úgy ficánkolt, mint egy kis csikó. De amint Chris beállt a rét közepére és pattintott egyet az ostorral Angyal elindult sétában. A musztáng széles patáit hangos puffanással ejtette a fölre. Chris csettintett egyet a nyelvével, aminek hatására a ló ügetésbe váltott. Néhány kör megtétele után, a fiú gyorsabb ügetésre ösztökélte a lovat, majd hagyta, hogy elgémberedett izmai feléledjenek. Öt perc után lassú vágtára váltottak, és a fiú boldogan vette tudomásul, hogy az a ló, aki a szár másik végén van már nem ugyan az a kanca, mint akit a menhelyről haza hozott. Ez a ló egy szelíd teremtés, aki minden jelre tudja a választ és örül, amikor a gazdája meglátogatja és csemegével kínálja.
Miután a futószáras edzésnek vége lett, Chris visszavezette a lovat az istállóhoz, majd egy oszlophoz kikötötte. Nem sokára hideg vízzel mosta le a kanca párolgó szőrét. A ló elégedetten horkantott, majd fejét lehajtva a kavicsos út szélén lévő fű csomó felé nyújtózkodott.
- Csak nem éhes vagy? Nyugi kis lány mindjárt kint leszel a legelőn. Képzeld, Főnix már nagyon hiányol téged… - a fiú épp, hogy elkezdte mondanivalóját elhallgatott, mivel egy hangos nyerítés kíséretében Dominator a szürke telivér csődör futott el mellette. Néhány lovász rohanva kiabált utána és próbálta elkapni.
- Mi történt? –Chris értetlenül nézett Tim-re az egyik kisegítő munkásra.
- Éppen a boxát takarítottam, amikor valami megijesztette és… sajnos túl lazán kötöttem ki –a fiú elszégyellt arccal a földet bámulta. Chris se tétovázott sokáig, és eloldotta Angyal kötelét. A ló hátára pattant és sarkával gyengén oldalba bökte, hogy induljon el előre. A fiúnak csak akkor jutott eszébe milyen lovon is ül, amikor Őrangyal értetlenül tekerte a fejét, vajon mit is akarhat tőle Chris.
- Jaj, én ostoba. Még nem tanítottam meg neki a lovasától kapó jelzéseket. –a fiú szomorkásan rázta meg a fejét, de ekkor egy kiáltás érkezett mögüle.
- Chris kapaszkodj! –James, a fiú apja termett ott a fakó kanca faránál és csapott rá egy nagyot. A ló ösztönösen elindult, és Chris innentől fogva tökéletesen úralma alatt tartotta. Dominatort vették üldözőbe és próbálták elfogni. Angyal nagyon gyors volt, mivel a musztángok a veszély ellen csak a sebességüket használhatják. Chris gyors oldalpillantást vetett a még mindig rohamosan vágtázó csődörre, és a kezét nyújtotta feléje, hátha sikerül elkapnia a ló mögött lobogó szárat. Kicsit közelebb irányította hozzá a kancát, és már csak pár centi kellett a kötélig.
- Jaj, ne! –nézett előre, és látta meg az ország utat, ami egyre csak közeledett. Pont jókor kapta el a szürke mént. Mielőtt még a zajos autók közé rohantak volna egy gyenge fuvallat a fiú felé lökte a ló szíját és azt könnyen meg tudta rántani. Lassan visszaügettek a farmra ahol mindenki ujjongva nézett a fekete hajú fiúra. Egy lovász elvette Dominator vezetőszárát és elvitte, hogy leápolja a bajt okozó csődört. Chris lecsusszant a kanca hátáról és megdörzsölte a füle tövét.
- Nagyszerű voltál kislány! Hallod-e? –fél órával később Főnix melletti boxban frissen csutakolva pihent Angyal is. A ló szénáját ette, miközben Chris a boksz párkányán könyökölve nézte. Szerencsére semelyik ló sem sérült meg a rohamos futás alatt, és mindegyik nyugodtan pihen a maga kis helyén.

Négy óra körül Chris Nick-ékhez biciklizett, hogy együtt nézzék meg az idei Belmont-i ló versenyt. A fiúk izgatottan ültek le a tévé elé és várták mikor lesz vége a reklámnak és kezdődik el a verseny. Egy riporter a lelátón állva tudósított az idei mezőny résztvevőiről. A legjobb négy évesek nevei voltak hallhatók. Ott volt Excalibur, Zerge Herceg, Krizolit, Good of Colt. A legjobbak.
A verseny elkezdődött és a hangosbemondó is elkezdte szokásos szövegét.
- És… elindultak! –pár másodperc után mondta is a lovak felállását- egy tökéletes kezdéssel Krizolit vezet, szorosan mögötte Excalibut és Zerge Herceg. Negyedik helyen Dollar Baby és mellette Good of Colt. Ők öten már most maguk mögött hagyják a mezőnyt. Az öt lótól nem sokkal lemaradva egy bolyban futva ott van Homály, Szellem Lidérc, Ámokfutó és Alice Csodája. –a célegyeneshez érve a lovak egyre csak jöttek föl felé- a belső vonalon Good of Colt húzott el Dollar Baby mellett. A külső oldalon pedig Zerge Herceg érte be Excaliburt. De a sárga mén nem hagyja magát! Excaliburnak is vannak még tartalékai. Lovasa Josh Black enged a lónak, aki most úgy fut mintha puskából lőtték volna ki. Krizolit úgy látszik, mintha elfáradt volna, visszacsúszik a harmadik helyre. Excalibur háromnegyed lóhosszal van Zerge Herceg előtt. És beértek! Excalibur egy hosszal győzött, mögötte Zerge Herceg. Harmadik Good of Colt… - a fiúk kikapcsolták a tévét, meg sem várva az eredményhirdetést.
Chris elmesélte mi történt kora délután Dominatorral és Angyallal. A fiú csak hüledezett hallván, hogy Őrangyal milyen szófogadó volt.
- Be kell vallanom elég hülyének éreztem magamat, amikor nem indult el a jelzésre. De szerencsére apa ott volt és rácsapott a hátsójára. Onnantól kezdve tökéletes páros voltunk.
- Ez oltári! –a két fiú még mindig beszélt, majd a jövő hónapban lévő bulira gondoltak. Akkor lesz Kitty versenye is.
- Te viszel valakit magaddal? Esetleg Kittyt?
- Ne célozgass! –Chris oldalba lökte barátját majd tovább társalogtak az udvaron. Chris fél lábbal átlendül biciklije fölött, de még mindig egy helyben állt és Nick-el beszélt.
- Pedig totál úgy néz ki mintha járnátok. –a két barát még egy ideig beszélgetett, majd Chris haza teret kétkerekűjén. Szerencséjére még sötétedés előtt hazaért, és megnézhette két szeretett lovát, Fekete Főnixet és Őrangyalt. Mindketten a boxukban pihentek és csak fél szemmel néztek a fiúra mikor az ajtójukba lépett.

39. fejezet: Marylandi Hercegnő

×emberek szemszöge×

A nagy luxus ló szállító leparkolt a kavicsos udvaron. Mindenki az istállók mellett állva nézte amint levezetik a szürke kancát. Mr. Hamingway vezette le a rámpán, mivel meg volt győződve afelől, hogy másnak nem engedelmeskedne. A ló kecses ívben hajlította meg izmos nyakát, és nagyokat lépdelve vonult végig a kis közönség előtt. A Hercegnő magasra tartott fejjel nézett körül, hová is került ő igazából. Chris és a ló tulajdonosa a fedező területek felé vitték a szürkét. Főnix már ott várt a tágas füves réten és hatalmas nyerítéssel üdvözölte Chris, amikor meglátta.
- Szia, öcskös. Hadd mutassam be neked Marylandi Hercegnőt. –mindkét lóra lábszárvédőt tettek a biztonság kedvéért, és idegesen figyelték miközben összeeresztették őket. A kerítésnél szép kis csapat jött össze és kíváncsian figyelték az eseményeket. Miután látták, hogy Főnix és a Hercegnő egy kis csipkelődés után nyugodtan legelnek Hanna behívta Mr. Hamingway-t egy kávéra mielőtt még elindulna vissza a birtokára.
- Holnap után eljövök és megnézem, hogy alakulnak a dolgok –jelentette ki a befolyásos tenyésztő. –Sajnos vasárnap nem tudok eljönni, de majd ide küldök egy trailert. New York-ba utazom egy fontos üzleti megbeszélésre –a férfi több dologba már nem avatta be az Edison családot, inkább megköszönte a kávéját és modern kocsijával elhajtott. Chris kiment még a két lóhoz, hogy megnézze, minden rendben van. A két telivér nagyon különbözött. Főnix magas, nyúlánk testű koromfekete szőre és éber tekintete nagyon jól illett egymáshoz. A kanca is jó küllemű volt, de a csődörrel ellentétben szürke volt, csak az ajka körül volt némi rózsaszín. Kis termete és erőtől dagadó lábai jelezték, hogy versenyzésre született.

×Főnix szemszöge×

Mindenki annyira izgatott és ideges valamiét. Ettől a nagy adrenalin mennyiségtől nem érzem jól magamat.
Hoztak egy új kancát. Csak ő és én vagyunk kint ezen az ismeretlen karámban, így most vele kell megbarátkoznom. Eleinte nagyon undok volt, folyton hátat fordított, de a végén végül nem tudott ellen állni nekem. Amikor megszaglásztam nagyon érdekes illata volt olyan, mint amikor…
Chris szinte egész nap ott volt velem és az új társammal. Egyébként a szürke kancát Marylandi Hercegnőnek hívják. Elmesélte milyen hosszú utat tett meg idáig és, hogy ezelőtt még sose látott ilyen farmot.
Amikor legelésztünk, egy aprócska szellő csapta meg az arcomat és fújta ki a sörényemet a szememből. A fuvallat egyenesen hozzám hozta szeretett Angyalom illatát és ez meg nyugvással töltött el.

×emberek szemszöge×

Kitty délután eljött az Edison farmra, mivel úgy beszélték meg Chrissel, hogy ma tartanak egy ugró edzést. Mivel Főnix nem ér rá, ezért a fiú úgy döntött, hogy egy másik lóval fog próbálkozni. Téboly a pej gidrán herélt tökéletes lesz a feladatra. Bár a fiú kissé szomorú volt, mivel szeretett lovával akart meg tanulni ugratni azért a pejt is kedvelte.
- Kicsit melegíts be. Ma még csak az alapokat vesszük, hogyan ülj a nyeregben és hogyan rugaszkodj el ugrás során. –a lány nagyon élvezte a tanár szerepet, és szívesen segített tanulni a fiúnak. –A kengyel túl hosszú! Most nem vágtázol, hanem ugratsz. Ezért a lábaddal több segítséget kell adnod a lovadnak.
- Huh, ez nagyon más, mint a jól megszokott vágta és galopp. –a fiú ráncolt homlokát látva Kitty hasát fogva elnevette magát.
- Majd belejössz! Na, szóval. Írj le néhány nyolcast ügetve, utána pedig vágtában. Menni fog?
- Nyugi, nem vagyok kezdő! –a fiú tökéletes nyolcasokat tett meg, majd pontosan a lány előtt megállította a heréltet.
- Oké. Most ügess néhány kört, és közben magasan ereszkedj ki a nyeregből. –miután a fiú ezt is szépen megcsinálta Kitty egy nagy ágat fektetett le a földre.
- Hát az meg mire jó?
- Vezesd rá Tébolyt, és csak simán lépjétek át. –már éppen átléptek volna az ág felett, amikor a pej ló meg torpant.
- Most mit csináljak? –nézett kérdőn Chris a lányra.
- Még nem csinált ilyet. Szállj le a nyeregből és vezesd oda a fához. Mutasd meg neki, hogy nem kell tőle félnie. –Téboly merőn nézte a földön heverő vaskos ágat, és az orrával böködte. Miután megbizonyosodott róla, hogy ártalmatlan egyszerűen elfordította a fejét és legelni próbált. Bár ebben a szájában lévő zabla akadályozta. Chris ismét fellendült a nyeregbe, és az ág felé irányította a lovat. Most már nem állt meg, hanem simán átlépett felette.
- Jól van. És most mi jön? –Chris csillogó szemei alig várták, hogy Kitty azt mondja jöhetnek az egy méteres akadályok.
- Mára végeztünk. –a lány meg volt elégedve a mai teljesítménnyel, és úgy gondolta szépen fejeződött be az óra.
- Mi? De hát azt mondtad, hogy jól csináltuk.
- Igen. És épp ezért nehogy valamivel is elrontsuk ezt a szép napot. –a fiú szomorkásan nézett a lányra. Pedig ő már azt tervezte, hamarosan ugró versenyekre mehet, ahol a kékszalagot büszkén veheti át. –Megmutatod Marylandi Hercegnőt?
- Aha, de előtte lássuk el Tébolyt. –megpaskolta a táncoló lovat, majd az istállók fele vezette.
Miután a gidránt ellátták, Chris Kittyt hátra vezette, ahol a kancákat szokták fedezni. A lány ámulva nézte a csodás kancát, miközben az a füves területen szaladgált.
- Meseszép!
- Igen, és képzeld el, milyen aranyos kis csikójuk lesz! –a fiú már eljátszott a gondolattal, hogy ha majd nagy lesz, saját tenyészetet alapít ahol Főnix lesz az egyik legnagyobb becsben tartott csődör.
Amikor később délután Kitty hazaindult, még a kocsi felhajtón a jövő heti versenyről beszéltek.
- Egyébként nézted a tegnapi Belmont-ot? –kérdezte Chris a lány arcát fürkészve.
- Igen. Nagyon szoros volt a verseny. Valamiért mostanság Excaliburt favorizálom, szóval nagyon örültem, hogy nyert –a lány széles mosolyát nehezen tudta elrejteni a fiú előtt.
- Igen. Szerintem Zerge Herceg is jó volt. Tudtad, hogy Zerge Herceg Marylandi Hercegnőnek a féltestvére?
- Nem mondod? Akkor én az előbb egy bajnok lónak a féltestvérét láttam?
- Igen. De ez nem minden. A kanca felmenői között van Overstep és Nationalface.
- Ez a ló egy kész vagyon! –a lány csak hüledezett, miközben Chris a kanca csodás családfájáról beszélt. Az évszázad három legjobb verseny lovából, kettőről volt szó.
- Csodálom, hogy Fekete Főnixszel szeretnék fedeztetni. Már, mint ezt nem úgy értem, hogy ne jó ló, hanem vannak nála sokkal remekebbek is.
- Akkor te tényleg nem ismered Főnixet, ha ezt mondod. Tudtad, hogy az apja Fekete Villám, a Tenyésztők kupájának nyertese?
- Igen. Jó ló, de ez még nem indokolja azt, amit az előbb mondtam.
- Még nem fejeztem be –a fiú csalóka mosolyt vetett a lányra és, hogy az izgalmat fokozza kicsit várt még.
- Na, mond már!
- Hogyha szereted a lovakat, és szoktál lóversenyeket nézni, akkor tudnod kell melyik három ló volt az évszázad legjobb galopp lova.
- Ezt még a hülye is tudja! Overstep, Nationalface és Fekete Félix. Na és? –a lány még mindig nem jött rá, hogy Chris mire is céloz.
- Nos, még mindig nem esett le? –pedig annyira egyszerű, gondolta magában Chris.
- Ugye nem mondod komolyan! – Kitty hirtelen holdsápadt lett és merőn nézett az előtte álló fiúra. A lány halkan motyogott valamit az orra alatt- Fekete Félix…
- Kapizsgálod már?
- Szóval a történelem három legjobb versenylovának utódjait az előbb láttam?
- Briliáns! Hölgyeim és Uraim, Kitty Johnson most tudta meg, hogy a legendás három ló két utódja nálunk van. Bővebben is nyilatkozna? –Chris komoly tekintettel nézett a lányra, majd pár másodperc után, mindketten a hasukat fogva nevettek.
Chris este a képes albumját lapozgatta, amit még születésnapjára kapott. Rengeteg kép gyűlt benne össze. Mindegyik képen a lovakkal volt. Nevetve nézte azt a képet, amelyik még azon a napon készült, hogy Főnix az Edison farmra került. Volt néhány kép a versenyről is, és amikor egy kisebb kupát tartottak a kezükben. A következő oldalon Angyalról volt egy képsorozat. A fiú visszaemlékezett milyen csökönyös volt, amikor először akarta a kancát lecsutakolni. A végén saját magára borította a vizet, a kanca pedig csillogó szemekkel nézte, mintha mi sem történt volna. Az íróasztalfiókból elővett egy tubus ragasztót, majd egy képet rakott be Főnixről és Marylandi Hercegnőről, amit most este készített és a számítógépe segítségével kinyomtatott. Kék tollal mellé írta a dátumot, és hogy éppen mi történt. Ez az album egy fajta napló volt a lovak számára. Minden eseményt és gondolatot lejegyzett benne a képek és egy-egy szó segítségével a fiú.

Amikor később James benézett fia szobájába, az éjjeli lámpa világított és a fiú az asztalra dőlve aludt. A férfi nagy nehezen átrakta Christ az ágyba és gondosan betakarta. A lámpát lekapcsolva szép lassan becsukta az ajtót, és már csak a távolodó lépteinek zaja hallatszott, míg nem az egész ház elcsendesedett.


40. fejezet: Díjugrató verseny

Szél csapott az arcomba, amiből érezhetően itt volt az ősz. A madarak már nem csicseregtek úgy, mint eddig. Amikor a legelőn felnézek az égre V alakban szállnak el, egy melegebb helyre. Angyal kocogott mellém és bökdösött meg az orrával. Amikor a kanca visszafordult a ménes felé, jó alaposan megnéztem. Milyen sokat változott a meleg évszak elejéhez képest! Szelíd tekintete mára már megbarátkozott az emberekkel, és látható volt, hogy csikója lesz. Minden nappal egy kicsit nagyobb pocakkal sétált végig, és belegondolván, hogy az én csikóimat hordozza nagyon megörültem és a fakó után ügettem.
Az eső eleredt, mi egymáshoz bújva óvtuk egymást. Néhány ember jött és vitt be minket, nehogy még inkább elázzunk. Csodák csodájára valami oknál fogva nem jött ma el hozzám Chris. Amint meghallottam, hogy valaki belép az istállóba egyből kidugta a fejemet, hátha az én szeretett gazdám az. Csalódva vettem tudomásul mindig, hogy nem ő az.


×emberek szemszöge×

Chris nagyon örült, hogy végre megérkeztem a verseny helyszínére. Egy óra autózás után örömmel nyújtózkodott ki. Az eső még szemerkélt, de úgy tűnt ez őt egy kicsit sem zavarja. Kitty lehajtotta a rámpát, majd a szürke telivért levezette. A ló annak a lovardának a tulajdona volt, ahova Kitty is járni szokott. A szürke magasra emelte tekintetét és nézett végig az embereket. Idegesen táncolt, és figyelte a körülötte lévők minden mozdulatát. Kitty, hogy megnyugodjon a ló egy darabka répát tartott eléje, amit örömmel fogadott el.
- Nyugi Kefir. –a lány halkan bele suttogott a patás fülébe, ami úgy tűnt hat rá.
- Figyelj csak. Én lecsutakolom és elrendezem, te pedig menj és nevezz be a versenyre. –szólt végre meg Chris. Szívesen ajánlotta fel a segítségét, látva a nagy nyüzsgést.
- Rendben. És kérlek, vigyázz nehogy felizgassa magát! Nem akarom, hogy bakolni kezdjen vagy megbokrosodjon. –a barna hajú lány tudta, hogy Chris figyel majd Kefirre, még is ideges volt. Talán lehet, hogy a verseny miatt.
Amikor Kitty visszaért örömmel tudakolta, hogy az ő kategóriájában nyolcadikként indul. Legalább így meg tudja nézni, hol kell majd ügyelnie.
- Szerintem zárjuk be Kefirt a szállítóba és nézzük meg a pályát.
- Oké. Apa, itt maradsz őrködni? –Kitty édesapjára nézett, aki mindezidáig egy napilapot olvasott.
- Persze. Menjetek csak –a férfi nem nézett fel újságjából, de azért elmosolyodott. A két gyerek lelkesen ment a díjugrató pálya felé. A legmagasabb akadály százharminc centi volt. Nem volt nehéz, de azért kívánt némi odafigyelést. A kőfal előtt például egy nagyon éles kanyarvolt. Ráadásul két oxer között is alig volt hely. Szóval minden egyes lépést jól ki kellett centizni.
Kitty versenye a második lesz, előtte egy B kategóriás junior csoport jön. Kitty is junior volt, de már A kategóriában nevezhetett. Nézték, ahogyan a lovakat átviszik minden egyes akadály felett. A nyertes egy pej telivér kanca hátán lovagló fiú volt. A ló neve Revisio.
Miután szerszámoztuk Kefirt és a várakozó területre vittük, leültünk egy padon ahonnan tökéletesen látni lehetett a pályát.
Elsőnek egy fekete herélten lovagló lány jött. Az első három akadályt jó idő alatt hibátlanul vitte végig, ám ez után valami baj történhetett, mert a lány kezéből kicsúszott a szár és már csak azt láttuk, ahogyan a ló sörényébe kapaszkodik, majd leesett. A ló nem állt meg, inkább egyedül ment tovább az akadályokon.
Amikor a hetedik versenyző lejött, már négyen mentek végig hibátlanul. Ez azt jelentette ők már tovább jutottak.
- A pályán Kitty Johnson és Kefir. –a lány egyenes tartással lovagolt be a pályára. A csengő megszólaláskor rá vezette lovát az első akadályra, amit sikeresen átugrottak. Következett a következő akadály. Egy oxer volt, úgy látszott ez sem jelentett különösen nagy gondot. Az utolsó cavalalettihez érve rosszul mérték fel a távolságot, és a ló megimbolygott miközben elrugaszkodott. Chris összeszorított szájjal várta, mi történik. Szerencsére a herélt visszanyerte egyensúlyát és szépen landolt. A ló patája hozzáért a legfelső léchez, ami most meg remegett. Mindenki azért imádkozott, nehogy leessen. És hála istennek fent maradt. Kitty homlokráncolva jött le a pályáról és nézett Chrisre.
- Ez szoros volt! –préselte ki végre a szavakat magából.
- Igen, de hibátlan, szóval jön a következő menet. –ismét sorsoltak amiben Kitty sajnos elsőként indult. Az akadályokat megemelték, száznegyven centire, amik vészjóslóan néztek ki. Kitty ismét elindult, és próbált higgadt maradni. Az első öt akadályt hibátlanul, jó idő alatt vitte végig. Bár egy kis időt vesztett a kőfalnál, amikor nagyobb ívben lovagolt rá. Az utolsó akadály most már nem jelentett gondot és hibátlanul egy perc huszonkét másodperc alatt meg csinálta.
- Hölgyeim és Uraim Kitty Johnsont és lova Kefirt látták, hibátlan körükkel.
- Ez az megcsináltad! –a lány leugrott a nyeregből, Chris pedig egyből felkapta és megpörgette.
- De még nincs vége, még vannak négyen.
Az lány után következő három versenyzőből kettő levert egy lécet, a harmadik pedig több idővel ért csak célba. Már csak egy versenyző van, és ha lever egy akadályt is vagy rossz időt fut, akkor Kitty nyert!
Az utolsó lovas is pályára lépett. Ezüstszürke lova hatalmas ugrássokkal repült át az akadályok felett. Mintha szárnyalt volna. A kőfalnál, ő is időt vesztett, mint Kitty, és amikor beért mindenki izgatottan várta az idejét. Hibátlan! Itt már csak a stopper segíthet.
- Kedves közönség a pályán Adam North-t és Rezgőt látták. Az ideje pedig… egy perc huszon…három másodperc! Csak egy másodpercel maradt le Kitty Johnsontól. A nyertes Miss. Johnson. –az eredmény kimondása után, Kitty sikongatva ugrott Chris nyakába, aki tetőtől talpig elvörösödött, de azért ő is átölelte a lányt. Miközben Kitty átvette a kék szalagot, és a nyeremény díjat Chris egy falnak támaszkodva nézte az eseményeket. Egy fekete hajú lány sétált el előtte, aki nagyon ismerősnek tűnt a fiúnak.
- Szia.. –szólította meg a lányt, aki amint felé fordult, megismerte. Annabell mosolygott rá, de nyomban eltűnt a vigyor a képéről, amikor a fiú dermedt arcát pillantotta meg.
- Öö.. szia! –a lány habozott majd viszonozta a köszönést. –Gratulálok Kittynek.
- Köszi, majd átadom. –Chrisnek eszébe jutott, hogy ahol Annabell van, ott Carolina sincs messze- Na és hol hagytad Carolinát?
- Csak a testvéremmel vagyok. Tudod Carolinával egy életre összevesztem. Megmondtam neki, hogy elegem van a kishitű játékaiból és a folytonos megalázásaiból. –a lány a földet nézte, majd lábával köröket írt le a porba.
- Oh, értem. Szerintem jól tetted, hogy megmondtad neki.
- Úgy gondolod? –a lánynak remény csillant meg a szemében.
- Úgy. Megkérdezhetem, hogy… szóval… jaj, de ciki ez most. Van már valaki akivel mész a sulis bankettre?
- Nincs. Teljesen elfeledkeztem róla.
- Ne lenne kedved… szóval…nincs kedved velem jönni?- a lány elképedve nézett a most vörös arcú srácra.
- Na és Kitty? Nem fog haragudni?
- Miért haragudna?
- Hát nem jártok?
- Már megint! –a fiú egy pillanatra ökölbe szorította a kezét, majd gyorsan megnyugodott. –Miért hiszi azt, hogy köztem és közte van valami? Csak barátok vagyunk!
- Bocs. De mindenki erről beszél. Amúgy szívesen lemegyek veled.
- Oké. – a fiú már a holnaputáni bulin elmélkedett- Akkor majd hétre érted megyek. –szerencsére a nyáron sikerült letennie az autóvizsgát. Így kocsival a lányért tudott menni.
- Rendben. –a lány csak úgy repesett az örömtől. Hiszen már harmadik óta bele volt zúgva a fiúba, és most, hogy tudja, van nála esélye majd kicsattant a bőréből. –Oh, most mennem kell. A tesóm már biztos vár! Szia!
- Szia! .nézett a lány után.
- Ki volt az? –kérdezte Kitty aki most ért vissza a díjátadásról.
- Annabell. Végre meghívtam, hogy jöjjön velem az iskola bálba.
- Ez nagyszerű! Akkor mehetünk együtt! Én Nickel megyek –a lány széles mosolya arról árulkodott, nagyon örül, hogy Nick elhívta.
- Igen. Majd felveszlek titeket is a kocsimmal.
- Rendben! De ezt majd még telefonon megbeszéljük! –a két gyerek már alig várta a holnapután, hogy mindketten azzal legyenek, akiért jelen pillanatban is odavoltak.

41. fejezet: Öröm és bánat

×emberek szemszöge×

Chris és Kitty már alig várta, hogy felvegyék a többieket is. A lány csinos sötétkék blúzt és fekete csőnadrágot viselt, egy hozzá illő topánnal. Chris nem hozott ki olyan sokat az estéből, egy ing volt rajta és egy fekete farmer. Ez a sulis bankett olyan volt, mint egy disco nem kellett öltöny és egyéb kencefice. Végre Kitty és Nick is beszálltak az autóba és egy jó kis baráti légkör jött össze. Mindenki beszélt, mindenkivel. Amikor az iskolához értek a fiúk ajtót nyitottak a lányoknak, akik meglepetésükben nevetni kezdtek. A nagy tornateremre most rá sem lehetett ismerni. Mindenféle bulizós dolog volt, büfétől kezdve padokig, meg kör asztalokig. A négy barát egy a tömegtől távol lévő sarokba ült le.
- Kértek valami üdítőt? –kérdezte Chris mosolyogva a lányoktól. – Az első kört én állom! –a lányok összenéztek és még inkább furcsállták ezt a nagy kedvességet.
- Én egy coca-colát.
- Nekem egy traubi elég. Chris felállt, és elindult a bár pulthoz. Nick is vele ment, hogy segítsen neki. A fiuk maguknak fantát és seven up-ot kértek, majd az üdítőkkel a kezükben visszasietek a lányokhoz.
Miközben a két srác át nyomult a tömegen Carolina árgus szemmel mikor csaphat le Chrisre. Majdnem felsikított, amikor meglátta, hogy Annabell mellé ül le. A négy gyerek nevetgéltek és jókat beszéltek. Egy felsőbb osztályos fiú, Mike Hudgens ment oda a szőke lányhoz és kérte fel táncolni.
- Szia! Van kedved táncolni?
- Kopj le. Nincs kedvem minden éle pornéppel lógni –a fiú sértődötten fordult meg és ment ismerőseihez.
- Tudod, hogy ki volt ez? –Joanna szólalt meg, Carolina új barátnője. Ő is ugyan olyan fennhéjázó volt.
- Nem. Miért kicsoda?
- Ő volt Mike Hudgens. A negyedikes, a foci csapat kapitánya! –a szőke elképedve nézett majd kétségbe esett arccal futott a fiú után. Megragadta és éppen megcsókolta volna, amikor az ellökte magától.
- Bocs… izé nem úgy értettem –a lány nem talált szavakat.
- Kopj le te kis pisis. –a lány tűz vörös képpel vonult ki a teremből. A legbosszúsabb az volt, hogy mind ezt végig nézte Chris, Nick, Kitty és Annabell is.
Egy óra elteltével már folyt a négy barátról a víz a sok tánctól. Chris megkönnyebbült, amikor végre leülhetett az asztalukhoz.
Az este nagyon jól telt. Hajnali egy óra körül tették ki Kittyt és Nicket. Annabell és Chris egyfolytában beszélt és mind eközben jól kiismerték egymást. Amikor Chris leállította a motort a lányék háza előtt még mindig mosolyogva fürkészte az arcát.
- Mi az? –kérdezve ijedten An.
- Semmi, csak… olyan jó volt veled.
- Hát én is jól éreztem magam. Találkozunk még? –a lány reménykedve nézett a fekete hajú srácra.
- Persze. Mikor szeretnél?
- Mondjuk holnap?
- Az nem jó. Marylandi Hercegnőt akkor viszik el és nekem ott kell lennem. –húzta el a száját a fiú. –Mit szólnál, ha Holnap után, az úgy is hétfő eljönnél hozzánk?
- Oké. –egy kis csend ült köztük, majd a lány nyitni kezdte a kocsi ajtaját. Chris megfogta a kezét, amire Annabell felemelte a tekintetét. A fiú közel hajolt hozzá majd megcsókolta. Egy fél percig ott ültek, egymásba karolva, amikor a lány búcsút intett és bement a házba. Chris repesett az örömtől. Madarat lehetett volna vele fogatni, olyan jó kedvében volt. Éppen rá fordult a kátrány útra, ami a farmúkhoz vezetett, amikor egy árny futott el az autó előtt. Hangos puffanás hallott majd egy vinnyogást. Chris kiszállt, hogy megnézze mi történt, amikor meglátta mit is ütött el holdsápadt lett.
- Fickó! –az öreg keverék ott feküdt a kocsi előtt, és egy röpke pillanat alatt nagy vértócsa vette körül. Chris felemelte a kutyát, majd a hátsó ülésre fektette. Minden csupa vér lett, de őt ez nem zavarta. Sietett haza, majd elkezdte szólongatni szüleit.
- Apa! Anya! Gyertek! –a házban felkapcsolódtak a villanyok és James szaladt ki hálóköntösben.
- Mi történt?
- Kiszaladt az autó elé. Hívd gyorsan Mr. Harrist. –James már futott is be egy telefonért, hogy felhívja az állatorvost. Mind ez alatt Chris bevitte a kutyát az istállóba és lefektette a puha szalmára. A lovak álmosan horkantottak fel, és értetlenül dugták ki a fejüket, vajon mi lehet ez a zűrzavar?
Mr. Harris gyorsan kiért és egyből vizsgálni kezdte a sebesült ebet.
- Nos? –Chris reménykedve nézett az orvosra.
- Eltört egy bordája és belső vérzése is lehet. A legjobb az lenne ha… –a doki hangja elhalkult, majd Jamesre nézett. Chris lépett az idős kutya fejéhez és vette az ölébe.
- Oh, szegény Fickó. Sajnálom! –negyed óra múlva a kutya már az örök vadászmezőkön szaladgálhatott.
Még azon a hajnalon eltemette a kert végébe a kutyát a fiú. Forró könnyek csordultak le az arcán és nézte a fel kellő napot. Vajon most, hogy egy élet véget ért, egy másik el kezdődött? Elmélkedett magában.

×Főnix szemszöge×

Végre újra együtt voltam Angyallal. Ő is nagyon boldog volt, hogy ismét lát.
Késő este arra ébredtem, hogy emberek mászkálnak a folyóson. A villany égett én pedig kíváncsian dugtam ki a fejem az ajtó fölött. a levegőben keringett az undorító vér szaga. De ki sebesült meg? Körülnéztem és az összes ló egészségesnek tűnt, ahogyan ők is tudni szerették volna, mi történik. Az emberek gyűrűjében, egy kis rés nyílt és megláttam Fickót, aki a földön feküst és alig vett levegőt. Aztán az emberek még beszéltek valamit, majd hirtelen hatalmas csend telepedett az istállóra. Füleimet hegyeztem, de ár nem hallottam Fickó nehézkes légzését. Aztán Chris ment el az ajtóm előtt rám se nézve a kezében az öreg kutyával. Megböködtem a kezét, de ő még mindig nem nézett rám. Nem értettem mi történik. James odalépett a fejemhez majd miután megvakargatta a fülemet, szomorúan távozott.

×emberek szemszöge×

A nagy luxus ló szállító ismét az udvarban állt és már csak az értékes kancára várt. Mr. Hamingway kifizette az egész fedezés költségét, majd boldogan távozott. Tegnap délután volt itt az orvos és megállapította, hogy a ló vemhes. Szóval körül belül egy év múlva megszületik a kis csikó. Mivel a fedezés sikeres volt, tegnap este már külön volt a két ló, és Főnix is visszatérhetett a musztáng kancához.

James és Hanna elkeseredve nézték, ahogyan fiúk szenved a kutyája miatt. Azzal az ebbel élte le eddigi életét.
- És ha vennénk neki egy másik kutyát? –merült fel az ötlet a háziasszonyban.
- Nem. Azzal csak még inkább rontanánk a helyzeten. Esetleg később, most inkább meg kellene nyugodnia.
- Igazad van. Emlékszem Fickót is ő találta. –a nő erősen koncentrált, hogy a régi emlékképek visszajöjjenek. Chris még csak egy éves volt, amikor az udvaron egy eldöntött hordóban találta a kutya kölyköt. Első pillanatban egymásba szerettek és az óta is elválaszthatatlanok voltak. Fickó szép tizennégy évet élt meg.

Másnap, amikor Annabell eljött az Edison farmra a két gyerek nagyon jól érezte magát. Lara is ott lófrált körülöttük és nevetgélt An-el. Chris végre lazíthatott egyet, amikor kézen fogva sétáltak fel a kilátóhoz. A lány incselkedett a fiúval, aki erre elkezdte csiklandozni. Annabell feladóan nevetett, és gyorsan felugrott, mikor kiszabadult a fiú szorításából.
- Úgy sem kapsz el –a lány gyorsan szaladt lefelé a lejtőn, és amikor Chris beérte megölelték egymást. Lassan sétáltak vissza a farmra és közben azt tervezték, hogy a lány ott marad még vacsorára is. Mrs. Edison biztosan nem bánná.
Chris jól gondolta. Édesanyja örült, hogy végre mosolyog a fia. Természetesen Annabell is ott maradt és vacsora után Chris vitte haza. Egész úton a nap eseményeiről beszéltek és azon nevetgéltek, hogyan viselkedett Lara, amikor megmondta neki Chris nem jöhet velük sétálni. A még csak nyolc éves kis lány, mint egy veszedelmes oroszlán ugrott rá testvérére és kezdte el püfölni. A két kamasz hangosan felnevetett, majd elbúcsúzott egymástól.
Este Chris még elővette az albumját és bele ragasztott egy képet, ami róla és Annabellről készült. Majd egy másikat Fickóról és egy harmadikat Lara-ról amikor Angyalt üli meg szőrén. A fiú merőn gondolt arra milyen élete is lenne a lovak nélkül! Azt biztosan nem élné túl, ha Főnixet elveszítené.


42. fejezet: Karácsony

Milyen gyorsan elment ez a pár hónap. Mintha csak tegnap lett volna a meleg évszak, most meg ismét itt a fehér hó és a kemény víz. Most csak keveset lehetünk kint a legelőn, de ezt ne is igazán bánjuk mivel nincs túl meleg és a sok hempergőzéstől csupa víz leszünk.
Zeusz botorkált felém, gipszes lábával. Szegényke két héttel ezelőtt ráment a fagyos vízre és elcsúszott. Eltört a lába, de azért jól van. Ő lehet kint a legkevesebbet. Most is egy ember vigyázott rá nehogy fusson, vagy valami rosszabbat tegyen. Észrevettem, hogy Angyal a többiektől eltávolodva áll és engem néz. Gyorsan oda vágtattam hozzá, és játékosan meghúzogattam a sörényét. A fakó kanca horkantott egyet majd lehajolt és az emberek által szétszórt szénából csipegetett. Ahogyan elnéztem méretes pocakját nem lehetett sok hátra, és neki is megszületik a csikója. Mostanában eléggé fáradékony és lassú a mozgása.
A kerítésnek támaszkodva Chris állt és hívogatott engem. A musztáng kancát magára hagyva ügettem oda gazdámhoz és egy szelíd nyerítéssel üdvözöltem. Megvakargatta az orrom és, mintha a gondolataimban olvasna tartott elém egy zamatos almát. Ez az ember tudja, hogy mikor mit akarok, múltkor is segített megszabadulnom attól a rémes viszketéstől, ami bántott a nyakamat.
A fiú egy vezetőszárat csatolt a kötőfékemre, aztán az istálló falához kötött ki. Észrevettem, hogy ott állt már három másik ló is. Ott volt Kalóz az arab mén és a pej mellett ott állt a nyári fekete kisbéri kanca Tulipán. Nem messze tőlük Magellán Nick lova.
Chris lecsutakolt, és felszerszámozott, majd amikor felszállt a nyergembe vettem észre, hogy a többi lónak is van lovasa. Kalózon Kitty lovagolt, Tulipánt pedig Annabell kapta. Ahogyan végig néztem rajtuk az szűrtem le, hogy kirándulni fogunk. Már alig várta, hogy megmozgassam a hidegben elzsémbesedett végtagjaimat és versenyezzek egy jót a barátaimmal.

×emberek szemszöge×

- Mindenki kész van? –kérdezte Chris a kis csapatot végig mérve. A többiek helyeslőn biccentettek majd nyeregbe szálltak. A négy gyerek úgy tervezte, hogy a sziklás-tóhoz mennek el lóháton. Amikor múlt héten Chris felvetette az ötletet mindenki egyből igent mondott, és jó ötletnek találta. Nick a saját lován lovagolt, akivel ár kora reggel átjött az Edison farmra.
- Várjatok! –kiáltott ki a házból Hanna, Chris édesanyja –Tessék, friss csokis sütik –majd egy zacskót nyomott fia kezébe.
- Köszi, mama –a fiú oldalba bökte Főnixet, aki lépésben indult el előre. A menet elején Chris ment, mögötte a fiú barátnője Annabell, azután Kitty és leghátul Nick a fiú legjobb barátja. szép kis libasorban haladtak az ösvényen, majd amikor már az út kiszélesedett legelöl Chris elkiáltotta magát.
- Váltsunk át ügetésbe! – a négy gyerek egyszerre ösztökélte lovát ügetésre. Fél óra alatt kiértek a befagyott tóhoz, s miután biztonságosnak vélték a jeget mindannyian jégkorcsolyát vettek elő hátizsákjukból. A lovakat elengedték, hiszen a tó egy medencében volt, így nem tudtak elmenni. A magas kőfalak mellé rakták le a nyergeket és vették le az állatokról a kantárokat. Helyettük kötőféket raktak rájuk. Negyed óra elteltével már mind a négyen a tó befagyott vízén voltak és nagyokat nevettek miközben egyik-másik gyerek fenékre esett.
- Vigyázat! Hol van ezen a fék? –Nick kétségbe esetten nézett előre, miközben vad tempóval siklott végig a tavacska felszínén. A barna hajú srác most korcsolyázott először, így érthető volt félelme. A végén sikerült megállnia, bár nem valami kényelmes módon. Az egész jeges felületet letakarította kabátjával.
- Ezt a pózt tanítsad meg! –fogta nevetés közben a hasát An.
- Ehhez tehetség kell –szállt be a beszélgetésbe Kitty is. Chris oda ment hozzá és segített felállni. Nick lehajolt, majd egy gyanakvó pillantás után egy hógolyóval dobta meg Annabellt.
- Hógolyó csata! –mindenki dobott mindenkit. Leginkább a fiúk voltak a lányok ellen.

×Főnix szemszöge×

Nagyon jó ez a friss levegő. Főleg, hogy az ember gyerekek leszedték rólunk a sok dolgot, és kivették azt a rossz ízű vasat a szánkból. A négy ember a tó tetején mászkál, és nevet. Mi lovak sem unatkozunk. Magellán és Kalóz már körbe is futották a tavat, miközben Tulipán felfedezte a medencét. Az emberek olyan jól mulatnak, mi olyan izgalmas abban, hogy össze-vissza csúszkálnak?
Éppen felemeltem a fejemet, amikor valami rohamosan közelített a levegőben, végül egy puffanással fejbe talált. Mi ez? Lehet, hogy veszélyes? Elkezdtem futkosni, körbe-körbe hátha lejön rólam, de úgy tapadt az a fehér dolog a szőrömre, mintha oda lenne ragasztva.

×emberek szemszöge×

- Úgy sem találsz el! –Kitty riszálta meg a fenekét Nicknek, majd amikor a fiú elhajította a hógolyót a lány elugrott annak az útjából. Nem mintha szükség lett volna rá, mivel Nick túldobta a lány felett a fehér labdát. Pont a lovak közé esett, és eltalálta vele Főnixet.
- Jaj, Főnix!- Chris sietett édes lovához, úgy ahogyan csak tudott, de a havas füvön nehéz volt közlekedni jégkoriban. A fekete ló szűrén távolról lehetett látni, amint egy fehér folt éktelenkedik a nyakán. A ló idegesen futkosott, majd amikor észrevette a gazdáját kissé megnyugodott. Amikor végre megállt Chris leverte róla a havat, majd megnézte nem-e esett baja. A szőrén fehér foltok éktelenkedtek, mivel az eszeveszett vágtában megizzadt.
- Azt hiszem mennünk, kéne. Nem akarom, hogy Főnix megfázzon. –a többiek is egyet értettek. Átcserélték a lábbelijűket és felszerelték a lovakat. Nem sokkal később már hazafelé mentek az ösvényen.

Pár nappal a kirándulás után Chris a városban kajtatott és ajándékokat vásárolt. Már csak egy hét van hátra karácsonyig és neki most jutott eszébe, hogy nem vett még semmit sem a család tagjainak. A spórolt pénzéből szeretett volna mindenkinek venni valami kis apróságot, de akár hogy is nézte nem talált megfelelő meglepetést. Édesanyjának egy CD-t vett a kedvenc előadójától. Valami régi fajta pop zene volt. Édesapjának egy új karórát vett, mivel folyton azért morgott, mert a régi elromlott. Lara-nak még nem vett semmit, úgy döntött az ő ajándékát hagyja utoljára. Vajon mit vehetne egy nyolc és fél éves lánynak? Babát?
- Abból már kinőtt –beszélt magába. Aztán amikor elment egy üzlet előtt, valami nagydolgon ragadt le a szeme. Egyből tudta, hogy azt kell megvennie húgának. A kis ládika nem volt drága, és valahogyan a kislányt emlékeztette. az ajándék boltban még Annabellnek is vett egy szívet tartó macit. Legvégül a lovas boltba ment be, és nézett körül. A karácsony a szeretett ünnepe, ezért a fiú úgy gondolta, hogy szeretett lovait is megajándékozza. Vett két zacskó almás meglepit a patás állatoknak. Mindegyik zacskó harminc darab zöld cukorkát tartalmazott. Plusz még vett két új ló takarót Főnixnek és Angyalnak. Mindkét ló tökéletesen fog festeni a fiútól kapott takaróban.
Otthon kulcsra zárta az ajtót és más fél órán át szenvedett az ajándékok becsomagolásával. A végére egészen jól belejött. majd a szekrényében és az ágy alatt rejtette el a díszes csomagoló papírtba burkolt dobozkákat.

Amikor eljött karácsony napja, mindenki boldogan köszöntötte a másikat. Chris halkan betette az ajándékokat a fa alá, amit már délelőtt feldíszítettek, majd az istállókba ment kezében a zacskó almás cukorkákkal. Minden paci kapott egyet. Először a tenyész istállókba ment, mivel a hobby lovakat akarta utoljára meglepni. Minden ló hálásan tekintett a fiúra miután boxonként végigjárta az istállókat. Végül eljutott Főnixékhez is. Örömmel nézte a fiú amint szeretett lovai elégedetten rágcsálják a tőle kapott csemegét. Remény, aki a tavasszal már egy éves lesz és elkezdődik a könnyű tréningje halkan nyihogott, hátha kap repetát. Chris halkan kuncogott, és örömmel nézte a sok egészséges lovat. Visszagondolt az őszre és a nyárra, amikor még Fickó is itt lófrált. És akkor bevillant egy kép, amin a keverék kutya véresen fekszik a földön. Egy könnycsepp folyt végig az arcán, majd gyorsan megdörzsölte fáradt szemeit. Megvakargatta szeretett fekete lova homlokát, majd elment a ház felé.

Az este nagyon jól alakult. A család békésen vacsorázott és ette a finomabbnál-finomabb falatokat. Mrs. Edison egész nap a konyhában sürgött forgott, hogy elkészüljön a háromfogásos vacsora. Miután mindenki jól lakott, Chris egy ásítást próbált utánozni, hogy kis húgát megviccelje.
- Nos, ha mindenki jól lakott, akkor talán elmehetnénk lefeküdni –amint észrevette Lara arcán a kétségbeesettséget elmosolyodott.
- Na és mi lesz az ajándékokkal? –a fiatal leányzó kíváncsian fürkészte a színes csomagoló papírral bevont csomagokat. A család csendben átvonult, a nappaliba és leült a kanapéra.
- Mami, mami! Had én adja oda először! –ugrált le-föl a barna copfos kislány.
- Rendben –mosolygott rá édesanyja. Lara a fa alá mászott, négykézláb és egy lapocskával tért vissza. A képeslap méretű dolgot átnyújtotta testvérének, puszit nyomott az arcára majd elszaladt a fotelba. Chris széthajtotta a lapot és egy gyermek kézzel készített rajzot pillantott meg. Egy sárga és egy fekete ló állt rajta, bizonyára Főnix és Angyal volt a két patás állat. Chris ár ki is találta, hol lesz a helye a képnek a szobájában. Szépen megköszönte az ajándékot kis húgának, majd ő is felállt, hogy oda adja a cifra csomagokat. Hanna nagyot nézett, amikor a furcsán összeragasztott csomagoló papírt meglátta. Chris csak megvonta a vállát és szépen mosolygott. Mindenkinek nagyon tetszett az ajándék. Lara még Chris ölébe is ült, annyira örült a ládikónak. A kis kézzel faragott ládának az oldalán két ló volt, egy szürke és egy tarka. Lara egyből elnevezte őket Tincsó-nak és Nano-nak, mint a saját póniit, hiszen pont ugyan úgy néztek ki.
Végül a háziasszony állt fel és nyújtott át Lara-nak egy méretes dobozt. A kis lány nem habozott, egyből letépte a bevonó papírt és a benne lévő ajándékot kereste. Egy hatalmas kék doboz kandikált ki a papír alól rajta egy laptopot ábrázoló képpel.
- Jaj de jó! Van saját gépem –a kislány ujjongott örömében, mivel mindig is erre vágyott. Chrissel sokat civakodtak a számítógépen, mivel csak egy gépűk volt. Hanna a családfőnek is átadott két kisebb ajándékot. Az egyikben egy pulóver és egy ing volt, a másikban pedig egy notesz, hogy sose felejtsen el semmit. James elnézést kért, és kiment a szobából. Mindeközben Hanna egy apró csomagot adott át.
- Nem kéne ezzel megvárni apát? –kérdezte homlokráncolva a fiú. Édesanyja csak a fejét rázta. Chris elkezdte lefejteni ujjaival a hóemberes csomagolót, és egy ékszeres dobozkát húzott elő. Ahogyan a kezében tartotta, túl nehéznek gondolta a meglepetést ahhoz, hogy nyaklánc vagy ehhez hasonló dolog legyen. Kinyitotta a doboz fedelét és egy szobrot vett elő belőle. Egy fekete kristályból faragott lovat tartott a kezében. A két lábon ágaskodó állat teljesen úgy nézett ki, mint Fekete Főnix, csak ez egy kicsit zömökebb volt. A fiú halotta amint a bejárati ajtó nyitódik és csukódik, majd a lovacskát letette és apja elé szaladt, hogy megköszönje a szobrot. Azonban meg kellett torpannia, mivel látta, hogy édesapja egy nagy dobozt tart a kezében.
-Öö…- a férfi nem talált, szavakat, de ekkor a felesége ugrott mellé.
- Ugye nem gondoltad, hogy csak azt a szobrot kapod?
- De hát nekem az bőven elég. –a fiú amint kimondta apja a kezébe nyomta a dobozt és kinyújtózott. A fiú érezte, hogy egy nagyon súlyos dolgot tartalmaz a csomag, és egyből letette a földre. Chris letérdelt a szőnyegre és kihatotta a kartondoboz füleit. Elállt még a lélegzete is, amikor belenézett… Lara kíváncsian nézelődött és nagyon érdekelte mi van a ládában.
- De édes! Egy kiskutya! –a két szülő mosolyogva tekintettek fiúkra, akinek még a könnye is eleredt a gondolattól, hogy mától más veszi át a helyét Fickónak. Chris talpra állt és szüleihez lépett, majd megölelte őket.
- Köszönöm!
- Na és mi lesz a neve? –kérdezte izgatottan Lara.
- Nem tudom, de ha kérhetem, siess ezzel és töröld meg a talpát, mert mindenhol kutya mancs van a járólapon! –Hanna lehunyta a szemét és inkább nem nézte, milyen koszt hagy maga után a kölyök.
- Ez az! Mancs! –Chris megsimogatta a kis véreb kölyköt, majd egy száraz ronggyal megtörölte a tappancsait és feltakarította a piszkot, amit szerteszét hagyott.
Az este további részében Lara és Chris a karácsonyfa alatt játszottak Manccsal, az új kutyussal. A két felnőtt pedig elpakolta a vacsora maradékát.



43. fejezet: Álom Szép és Árnyék

A tavasz beköszöntött. Már csak egy-két hét kell és megszületik Angyal kis csikója. Már annyira kíváncsi vagyok, hogyan fog kinézni a csöppség!
Reggel Chris jött el, nyomában Manccsal és csutakolt le. Először engem látott el, majd Angyalt. Szép szavakkal illetgette a kancát és simogatta meg a fejét.
- Nyugi kislány! Hamarosan vége lesz ennek az egésznek. –a fiú kivitt minket a legelőre, ahol már a fűnek is kezdett színe lenni. A madarak ismét csicseregtek és a fák is illatosabbak voltak. Éppen egy nagy fűcsomót rágtam, amikor Remény a mostanra egyéves kanca jött oda hozzám, hogy játsszak vele. A kis foltos kanca gyors vágta lépésekkel futott előttem én pedig mögötte. Hamar utol is értem, majd az orrom hegyével megböködtem, és szaladtam előle. Mivel Remény fiatalabb és gyengébb volt nálam, adtam neki egy kis előnyt és lassabban futottam. Hamar be is ért és ismét nekem kellett elkapnom. Aztán egy hangos nyerítés zavarta meg a játékot. Körül néztem mi lehet a baj, majd Angyalt pillantottam meg a földön feküdni. A fakó kanca nagyokat fujtatott és a hasát csipkedte. Nagyon fájhatott neki az a dolog ott. Aztán valami víz szerűség és piros vér folyt végig a lábán. Hangosan nyerítettem, hátha észreveszi egy ember és elkezdte Angyal körül futkosni. Végre valahára Chris rohant felénk. Átmászott a kerítésen és elindult a földön fekvő musztánghoz.
- Apa! –James lépett az udvarra és értetlenül fordította a fejét a hang irányába. Ő is közeledett, mígnem fia mellé nem lépett. Lehajolt a kancához és megsimogatta a fejét.
- Elindult az ellés!
- De hát még van hátra egy hét! –Chris értetlenül csóválta a buksiját.
- Hát ez akkor egy kora ellés! Vidd innen a többi lovat! –amikor Chris engem és a többi lovat elkezdett egy másik karám felé terelni még néhány emberrel Angyal felnyerített és merőn nézett rám.
- Apa, azt hiszem, Őrangyal azt akarja, hogy Főnix maradjon. –Chris válla fölött szólt apjához, mivel az egyik ló éppen most akart vissza menni a fújtató kancához, hogy megnézze, mi van vele.
- Rendben! Siess és vidd végre el a többit! Még egy fél óra legalább és megszületik –éreztem a levegőben vibráló izgalmat és idegességet. Vajon mi lehet ennek az oka? És mi köze van ehhez Angyalnak?

×emberek szemszöge×

Chris idegesen mászkált fel, s alá. Amikor apja kijelentette egy negyedórával később, hogy bemegy a házba kávézni a fiú leült a ló mellé és az ölébe vette a fejét. Főnix nem messze álldogált és legelészet. Aztán odament Chris vállához és megbökdöste, hogy most már vele is foglalkozzon.
- Jól van, öcskös. Nyugi –aztán egy horkantás jött a fakó ló felöl és érezhető volt, ahogyan nyom. Chris majdnem szívbajt kapott. A csikó lábának egy kicsi része kint volt már, és James még mindig sehol. Mr. Edison pont akkor ért oda, amikor meghallotta, ahogyan a ló küszködik. Már látni lehetett a kicsi fejét is.
- Na, még egyszer! – biztatták a musztáng kancát. Végre kint volt az egész csikó. A már előzőleg leterített szalmára pottyant csomag kicsit mozgott, majd kibújt a burokból. Angyal még egy kicsit pihent a fűben. Főnix lépett oda az újszülötthöz és bökdöste meg a picit.
- Igen Főnix, ő a te fiad. –a kicsi mén csikó kinyitotta a szemét és apjára nézett. A szőre alapján ő is fekete lesz, mint Főnix, de neki egy fehér csillag díszelgett a homlokán. Angyal is felállt, és odament fiához. A kanca nyalogatni kezdte a csikót, és megböködte, hogy álljon fel. Az ifjú teremtés első próbálkozása sikertelenül végződött és hangos puffanással esett vissza a talajra. Chris és James nevettek a csikón, aki a fülét hegyezve kémlelte a környezetét. Negyedórával később már sikeresen állt a lábán a csikó és tett lépéseket mamája felé.
- Vigyük őket a fedett be! –volt egy húsz négyzetcentiméteres istálló a karámhoz csatolva. Nem voltak benne boxok csak a négy fal és egy ajtó. Bevezették a kancát, őt pedig követte a kis csikója. Aztán olyan történt, amire senki sem számított. amint belépett az ajtón Angyal egyből a földre vetette magát, majdnem összenyomva a fiát. Főnix kint állt a falhoz kötve és csak a fejét dugta be az ajtón, hogy lásson valamit. Az alig félórás mén csikó a falhoz lapulva nézte mamáját és értetlenül bámult.
- Mi történik? –Chris nem tudta mi lehet kancájával. Pedig már rengeteg ellésen vett részt, ilyen még egyszer sem fordult elő.
- Ellik! –James kikerekedett szemei a lovat nézték
- Hogy? De hát már itt van a csikója!
- Ez csak az egyik. –James a lónak próbált segíteni, miközben fiának magyarázkodott.
- Az egyik? De hát akkor… ikrek!
- Igen! –James a lovat simogatta, és közben a farát nézte, hátha kell segíteni. Ismét elfolyt a magzatvíz, de nem történt semmi.
- Mikor jön már? –Chris idegesen toporzékolt és a már meglévő csikót simogatta.
- Valami baj van –a férfi végig húzta a kezét a kanca hasán és egy furcsa dudort észlelt- Rosszul fekszik. Meg kell fordítanunk a csikót, különben belehalhat, ha hátsó lábbal előrejön világra. –James megkérte a fiát fogja le Angyalt, amíg ő tesz az ügy érdekében és nehogy mozogni engedje. James a fal csapjánál kezet mosott majd a ló hátsójához lépve tapasztalatai segítségével megfordította a csikót. Miután ismét végighúzta a kezét a ló hasán érezhető volt, a baj elmúlt. Negyedórával később már a szalmán hevert a kis gombóc és energia bombaként kezdett el ficánkolni. Miután kijutott a burokból, ami körbe vette és anyja letisztogatta megpróbált ő is felállni. Testvére már ügyesen sétálgatott, és jelenleg is mamájához igyekezett. James segített a mén csikónak és a fejét Angyal tőgyéhez nyomta. Az idősebb csikó egyből szopni kezdett és beterpesztett lábakkal himbálta aprócska farkát. Végre a másodiknak született csikó, aki mellesleg kanca is felállt. Chris végig nézte a két csikót és elcsodálkozott, hogy ikrekhez képest nem is hasonlítanak. Életében egyszer látott a fiú iker csikókat. A régi birtokon ott volt az a két telivér, Tiara és Titán. Na, ők kiköpött ugyan úgy néztek ki, de ezek… A mén csikó teljesen úgy nézett ki, mint egy musztáng. Széles patái voltak, de azért látni lehetett a nemesi vérvonalat is amint meghajlította a nyakát. Ez a csikó már most észrevehetően fekete lesz egy fehér csillaggal. A másodiknak született viszont kanca, és tisztára, mint egy telivér. Kecses mozdulatai és finom vonásai tükrözik apja származását. Anyjához hasonlóan világos szőre, azaz fakó ő is.
A mén csikó jól lakottan feküt le a szénára és hajtotta le a fejét. A kancának is segített Mr. Edison, hogy megtalálja a finom tejet.

Egy héttel később Chris, Kitty, Annabell és Nick támaszkodtak a karám kerítésének és nézték a kis családot. Főnix és Angyal kicsit hátrébb legelészett és figyelték hiperaktív csikóikat. A két bolondos csikó ugrabugráltak és szaladgáltak örömükben. Néha odamentek szüleikhez is és próbálták őket játszásra bírni.
- Van már nevük? –érdeklődött Kitty, amint az egyik feléje tartó apróságot nézte.
- Nincs. Ezen még el se gondolkodtam! Mi lenne, ha együtt találnánk ki nekik? –Chris ötlete mindenkit lázba hozott és azon töprengtek, hogyan nevezzék el őket.
- Mi lenne, ha a kancát Álom Szépnek hívnánk. –vetette fel az ötletet Kitty. –Mivel olyan aranyos, és gyönyörű. De becézhetnénk Álomnak.
- Hmm... Ez tetszik! –bólogattak a többiek.
- Na és a csődör csikónak?
- Mondjuk Árnyék? Mivel hogyha így folytatja, sokkal gyorsabb lesz a saját árnyékánál is- kuncogott Chris.
- Szerintem illik rá ez a név –mondta Annabell és fogta meg barátja kezét.
- Rendben, akkor mától Álom Szép és Árnyék lesz a nevük.

×Főnix szemszöge×

Már egy hét telt az óta, hogy Angyal csikói megszülettek. Angyal szerint nagy szerencse, hogy itt vagyok vele, mivel egyedül biztosan nem bírna a két energia bombával ellátott csikóval.
Olyan jó érzéssel tölt el, hogy itt állok a legelőn az én szeretett kancámmal és a két közös csikónkkal. egy külön karámba zárva nem messze az eddigi ménesünktől.
Chris és barátai ma meglátogattak minket. A fakó kancával odamentünk hozzájuk, és amint ezt meglátták a csikók futottak utánunk. Az emberek folyton valami Álom Szépet meg Árnyékot hadartak és mutogattak a kicsik felé. Büszke voltam, amikor odamertek a fiatalok menni az emberekhez. Bár még nem értették mi ez a sok új dolog körülöttük, és sokat kérdeztek, én és Angyal türelmesen válaszoltunk nekik. Megfogadtam, hogy mindent megtanítok a csikóimnak és, hogy vigyázni foguk rájuk. Kezdve azzal, hogy fogócskázni megyek velük. A két csikó nagyon boldog volt, amikor én is beálltam hozzájuk. Angyal szerint most élem a második csikókoromat. Ki tudja, talán így van!


44. fejezet: Happy end

Két hónappal később…

×emberek szemszöge×

Kitty és Chris éppen azon bajlódtak, hogyan tudnák egyszerűen hozzászoktatni Álmot és Árnyékot a vezetőszárhoz és a többi lószerszámhoz. A két csikó bolondosan futkosott a ménes körül. Mostanra már rég visszaengedték a két felnőtt lovat és csikóikat a többi hobby ló közé.
- Kicsit tartsd szorosabban –tanácsolta Kitty, miközben nézte, amint Chris Reményt az egy éves angol- paint keveréket futószárazta. A kancának most jött el az-az időszaka, amikor be kell törni.
- Rendben! Ma találkozol Nickel? –Chris egy hatalmas vigyort villantott a lány felé majd visszafordult a szár másik végén lévő lóhoz. Kitty és Nick, ugyan úgy, mint Chris és Annabell már fél éve voltak együtt, és úgy tűnt nagyon szeretik egymást.
- Este moziba megyünk. Nincs kedved An-al eljönni?
- Áh, Annabell a nagymamájához utazott, meglátogatni őt. –az idő további részében csak az iskoláról beszéltek.
Már a látóhatár alatt volt a nap, amikor a két gyerek leápolta a foltos kancát és bevezette a karámba. A tavaszi melegben már kint hagyják őket.

Két hónappal később…

- Nick, Chris! A lufikat rakjátok ki valahova, kérlek! –Hanna kiáltott ki a konyhából. A szorgos nő éppen sütiket sütött az esti partira, és várta, hogy mikor érkezik meg Bess Johnson.
- Szerintem Kittynek leesik az álla, ha megtudja, hogy titkos szülinapi bulit rendeztünk neki –kezdte el Nick a beszélgetést.
- Hát igen. Nem mindennap tizennyolc éves az ember. A legjobb az egészben, hogy azt hiszi elfeledkeztünk róla! –a fiuk nagyokat nevettek, majd az Edison farm egyik istállójának ajtaja fölé egy „Boldog szülinapot!” feliratos szalagot akasztottak.
- Na és mit adsz neki? –tette fel a kérdést Chris, miközben egy padot emeltek föl.
- Hát, vettem neki egy csokor virágot, egy doboz bonbont, és egy nagy medve plüsst, ami egy szívet tart a kezében. Ja, és egy kulcstartót, ami üvegből van és belegravíroztattam a kettőnk nevét. –a fiú elégedetten mosolygott Chrisre, aki elképedten nézett barátjára. Hogy ez micsoda romantikus! –És te?
- Az én ajándékom, egy hatalmas meglepetés lesz!
- Ne legyél ár ilyen izé! Mond el! –Nick kérlelőn nézett Chrisre, aki véreb kutyájának a fejét vakargatta meg.
- Titok! Majd este meglátod!
- Genyó! –nyelvet öltött barátjára, majd a félig kész díszletre nézett- Én kiteszem a többi asztalt, te meg a padokat!
- Oké –épp ekkor egy kék suzuki parkolt le a kocsi feljárón és szállt ki belőle Kitty édesanyja. –Jó napot Mr. Johnson! –köszöntek egyszerre a fiuk.
- Sziasztok, fiuk! Milyen ügyesek vagytok –vitte végig tekintetét az egész udvaron. –Nem tudom, hogyan köszönjem meg ezt nektek Chris! A lányom el lesz káprázva.
- Oh, semmiség! Hiszen a barátunk –a két fiú egymásra nézett majd elvigyorodott.
- A mamádat merre találom?
- Bent van, éppen süt.
- Köszönöm. Megtenné az egyikőtök, hogy a kocsiból behozza a tortát és a többi dolgot –a nő mosolyogva nézett egyszer Chrisre, egyszer pedig Nickre.
- Hát persze! Mindjárt bevisszük –a két gyerek még kipakolta a padokat és az asztalokat, majd mentek a kék autó felé. Két torta volt a kocsi hátuljában és a hátsó ülésen néhány üveg pezsgő és  üdítő. Köztük még egy táskára valónyi rágcsálni való is. A fiuk már szinte ziháltak, amikor a negyedik forduló után leültek egy székre és kifújták magukat.
- Ennyi. Minden itt van. –Chris két levegő vétel között gyorsan elhadarta mondanivalóját.
- Bess, te jó ég! Mennyi étel!
- Hát leszünk jó páran –ez igaz volt. Legalább ötven fő jön el a farmra és köszönti fel Kittyt, aki még mindig mit sem sejt az egészből.

Este Ian, Kitty édesapja hozta el a lányt és azt hazudta a lányának, hogy meg kell beszélnie valamit Jason-nel.
- Legalább tudok dumálni Chrissel. –amikor megállította Ian a kocsit Kitty csak kérdőn felvonta a szemöldökét. Vajon mit kereshet itt az anyja kocsija?
- Anya meg mit csinál itt?
- Ööö… gyere –a férfi intett, hogy kövesse. Amikor beértek az udvarra…
- Meglepetés! –mindenki egyszerre üdvözölte a lányt. Kittynek könnyek mardosták a szemét.
- Boldog születésnapot édesem –Ian és Bess átkarolták lányukat, aki még mindig meg volt lepődve. Milyen szép minden. Az asztalokon mindenféle rágcsálni való és üdítő volt. Egy helyre ki voltak helyezve a poharak és a tányérok is, egy másik asztalon pedig az ajándékok voltak.
- Isten értessen! –lépett mellé Annabell és ölelte meg.
- Boldog szülinapot. Na hogy tetszik a buli? –Nick átkarolta barátnőjét és puszit nyomott az arcára.
- Csodás! Köszönöm. –egy órával később, amikor már mindenki személyesen is megköszöntötte a lányt és táncoltak egy jót Mrs. Edison állt fel egy székre.
- Azt hiszem itt az ideje, hogy a szülinapos felvágja a tortáját! –Kitty ismét ámult, amikor két hatalmas tortát raktak eléje. Az egyik egy csokival bevont, valószínűleg fekete erdő torta a másik pedig egy ínycsiklandozó gyümölcs torta volt. Mindenki boldogan fogyasztotta az ünnepi tortát és beszélgetett a mellette ülővel.
- Hol van Chris? –Kitty a tömeget vizslatta hátha megpillantja barátját.
- Nem tudom, már egy fél órája eltűnt –most már Annabell is keresni kezdte tekintetével. Aztán megszólalt a zene és az egyik istálló mögül Chris lépett elő egy vezetőszárral a kezében. A tömeg közepére vezette a kancát, majd mosolyogva nézett Kittyre.
- Mit csinálsz Álom Széppel?
- Sss… éppen át szeretném adni a születésnapi ajándékodat. –Chris kuncogott, amikor meglátta a lány érthetetlen arc kifejezését –Még mindig nem esett le?
- Micsoda? –Kitty most már tényleg nem értette, hogy a gyönyörű kanca miért van így kidíszítve és… - Nekem akarod adni?
- Végre! Igen! Boldog születésnapot! A szüleiddel már megbeszéltem, szóval mától Álom Szép a te lovad! De persze még itt kell maradni az Edison farmon… - a fiú nem tudta befejezni, mivel Kitty a nyakába ugrott.
- Köszönöm! –a buli további részében mindenki jól érezte magát, és táncolt. Chris egy padon ült és az üdítőjét szürcsölte, amikor melléje huppant a szülinapos lány is.
- Na, milyen a buli?
- Mesés! Ennél jobb szülinapom még nem volt! Egyébként mi lesz Árnyékkal? Már, mint úgy értem, hogy ugye most, hogy Álom az enyém ő…
- Nyugi, már neki is van gazdája!
- Tényleg? Akkor elfogják, vinni?
- Igenis meg nem is.
- Na, ezt nem értem. –Kitty homlokráncolva nézett a fiúra.
- Nick bátyja a nemzetközi western bajnokságokon szokott részt venni, és amikor meghallotta, hogy Főnix egyik utódja eladó, aki western vérvonallal is rendelkezik egyből megvette. Mivel ezek a csikók félig musztángok a patájuk szélesebb a többi lóénál, így nagyobb a tapadásuk ráadásul, ha Főnix gyorsaságát is örökölték, akkor kész csoda lovak. –a fiú elmosolyodott, majd húzta a lányt vissza a táncparkettre.

3 évvel később…
Mindenki izgatottan várta, hogy mikor kezdődik el a verseny.
- És elindultak! –a közvetítő hangja egyből megszólalt a csengő után- első Hullám, mögötte fél lóhossznyival Vitéz mellette pedig Fekete Szépség. –a fekete kétéves kanca energia dús izmai kidülledtek vágta közben.
- Gyerünk Szépség! –az Edison család kanapéján ott ugrált nagy izgalomban Nick, Kitty, Annabell és Chris. Mindenki izgatottan várta a fejleményeket.
- És.. elhagyták az utolsó kanyart! Fekete Szépség csak jön fölfelé! Megnyerte! Ez igen hölgyeim és uraim! Nem mindennapi futamot láthattunk!
- Ez az! –Chris és Annabell megölelték egymást majd a többiekre néztek.
- Mindig is tudtam, hogy egy nagyszerű csikó –James mosolyogva nézett fiára. Chris visszagondolt két évre ezelőttre, amikor a postás egy borítékot nyújtott át neki. A borítékban egy fekete kanca csikóról készült kép volt, aminek a homlokán egy fehér csíkvolt. A kép hátuljára pedig egy név volt írva. Fekete Szépség. Csodás lánya született Marylandi Hercegnőnek és Fekete Főnixnek. Hiszen most nyerte meg épp az imént a Belmont-i futamot! Érethető, hogy Mr. Hamingway Marylandi Hercegnő tulajdonosa ismét Főnixszel fedeztette a kancáját…
- … hát igen! Meglátszik, hogy a legendás három ló leszármazottja… - fűzte hozzá még a közvetítő.
- Megyünk lovagolni? –miután mindenki kinyújtózott mentek a lovaikért, hogy kiránduljanak egyet a napos időben. Mancs csaholva követte őket az udvaron keresztül. Chris az ő jó öreg lovát Főnixet nyergelte, Kitty Álom Szépet, a hároméves kancát, Annabell Angyalon a betört kancán lovagolt, és Nick is elkérte Árnyékot a testvérétől, hogy megmozgassa. Árnyék is bajnok lónak számított mióta megnyerte Nick fivérével, Luck-al a nemzetközi western bajnokságok egyik felsőfokú kategóriáját. A négy huszonéves boldogan vágtázott végig a mezőn és szívták be a friss levegőt.

×Főnix szemszöge×

Megöregedtem. Még is olyan jól érzem magam. Itt vannak a barátaim és szeretett csikóim. Bár most már keveset látom őket tudom, hogy itt vannak mellettem. És most… mindannyian itt vágtatunk a füves pusztán és elmélkedünk, hogy vajon mi jöhet még. Mi lesz ezután? Még nem tudni milyen jövőt szánt nekünk a sors, de egy biztos valamit hátra hagyunk magunkból a jövő nemzedékeinek. S abban az egy dologban örökké élünk!

VÉGE

 

Hírek

  • (=
    2011-01-27 17:03:59

    Amint észrevettétek felkerült pár új dolog a honlapra!
    A Rajzaim, Alkotásaim menüpontban találjátok azoknak a menüpontoknak a linkjét, ahol megtekinthetitek az általam készített fényképeket. ezek álltalában lovak, vagy hozzájuk hasonló állatok vannak. (zebra, csacsi +állatkert állatai)
    Továbbá most már a képeimre feliratott is teszek, hogyha valaki elakarná lopni, akkor ne tudja felhasználni sajátjaként mert rajta van a web címe.
    csak úgy megemlíteném még azt is, hogy a Cedarból mindennap, ha tehetem felteszem a friss részeket, úgyhogy olvassatok!
    Hát egyenlőre ennyi. További jó böngészést!

  • Alkotásaim
    2011-01-21 17:56:58

    Ha már a remekműveimnél tartunk, itt megnézhetitek az egész jóra sikeredett PAINtes és kézzel rajzolt lovaimat!
    Kérlek ne lopd el őket, mert sokat dolgoztam velük!
    Remekműveim

  • Cedar Január
    2011-01-18 20:37:14

    Cedar történetéhez felkerültek az újabb napok!
    Minden nap új részek vannak! (=

Szavazás

Szerinted melyik lovas történetem volt eddig a legjobb?
Egy év Cedar a csikó életéből
Főnix élete
Petya, a vad póni története
Asztali nézet