Február 1.

Régi barátként üdvözöltem a szőke férfit, amikor ma délután újra meglátogatott. Először kaptam tőle egy kis csemegét, aztán rám csatolt egy vezetőszárat és az ismerős helyre vezetett, oda ahol játszani szoktunk. Most nem engedett szabadjára, mint szokta, hanem egy hosszabb kötelet csatolt a kötőfékemre és úgy engedett el. A pálya közepére állt, az egyik kezében a szár egyik végével, a másik kezében pedig egy hosszú bottal. Amikor a faromhoz érintette a botot, nem igazán tudtam mit kell csinálni, de aztán szép lassan rájöttem, hogy azt akarja, hogy sétáljak. Amikor már több kört megtettem sétában, ismét hozzám értette a botot, mire gyorsabb tempóra váltottam, azután jött a vágta. Nem voltam teljesen szabad, de azért élveztem, ahogy az izmaim dolgoznak. Pár percnek tűnt az egész edzés, amikor visszavezetett a férfi az istállóba, de rá kellett jönnöm, hogy jó egy órácskát kint voltunk.

 

Február 2.

Ma is jött a szőke és vitt ki magával. A tegnaphoz képest kicsit gyorsabban haladtunk ma már, hiszen most már értettem a jelzéseit. Vagyis csak azt hittem, hogy értem őket! Mert amikor megláttam, hogy a kezét mozdítja, azt hittem azt kéri, hogy gyorsítsak, de csak az orrát vakarta meg… Én persze gyorsítottam, ő pedig nem figyelt és hát, hogy is mondjam, úgy vonszoltam magam után a földön. Végül jónak látta elengedni a szárat, hogy fel tudjon állni, aztán pedig meg tudjon engem fogni.
Később Katetől kaptam egy jó nagy adag szénát, amit örömmel fogyasztottam el. Ez a kis játék az emberrel igencsak kifárasztott.

 

Február 3.

Alig vártam, hogy jöjjön a szőke ember. Amikor aztán nyílódott az istálló ajtaja és megláttam őt, ahogy belép a helyiségbe, elfogott az izgatottság. Persze ma már jobban figyelt arra, hogy miket mutogat, így nem esett köztünk félreértés.
Később a jó időnek köszönhetően a legelőn pihenhettem a barátaimmal. Miközben legeltünk, gyakran felemeltem a fejem és mélyen beleszippantottam a levegőbe. Igen, ez az igazi élet!

 

Február 4.

A mai napon nagyon sok minden történt!
Kate és June reggel szokásukhoz híven ellátták az istálló lovait. Mindenkinek kimérték a zab adagját és kitakarították a boxokat. Az itatókat friss vízzel töltötték föl. Vagyis, csak azt hitték, hogy friss vízzel. Legalább is az enyémnek különösen zöld színe volt. Sajnos túl szomjas voltam, ahhoz hogy válogassak, mivel este már nem volt vizem és csak erre a pillanatra vártam, hogy Kate hozzon nekem egy vödörrel.
- Kate! Állj! –kiáltotta June.
- Mi az? –nézett a lány ijedten rá.
- Melyik lovaknak adtál ebből a vízből? –futott oda hozzá a szőke lány.
- Csak Cedarnak és Fügének. Miért?
- Nézd a vizet! Az egész be van algásodva! Valószínűleg beszivárgott valami a vezetékekbe…
- Remélem még nem ittak belőle a lovak! –pár korty után elvették az italomat, ami enyhén szólva sár ízű volt. Helyette hoztak másikat, ami már sokkal jobban esett.
- Szerinted nem kéne szólnunk a felnőtteknek? –kérdezte Kate kétségbe esetten.
- Megyek és szólok az istálló vezetővel- June kirohant az ajtón és csak később tért vissza, egy férfi kíséretében. A férfi odament a csaphoz és egy vödörbe engedett belőle vizet.
- Sokat ittak a lovak? –hangja reszelős és hűvös volt.
- Nem, vagyis nem tudom. Csak pár percig volt ott előttük, addig pedig nem igazán láttam, hogy ittak volna. Talán csak egy-két kortyot. De ugye nem lesz semmi bajuk?
- Az a kevés nem árthat nekik, de azért figyeljetek rájuk. Én pedig szólok a vizeseknek, hogy nézzék meg a csöveket- miután a férfi távozott, engem és a másik lovat, Fügét elkényeztettek. Kaptunk kockacukrot és egyfolytában simogattak minket. Mindig, amikor elmentek az ajtóm előtt a lányok megvakarták a fejem búbját vagy megpaskolták a nyakamat.
Estefelé kezdett melegem lenni, pedig nem csináltam semmit. Úgy éreztem égek!

 

Február 5.

Nem tudok felállni. Amikor megjöttek a lovászlányok a piszkos szalmán feküdtem. Égett a gyomrom és rázott a hideg. Nem érzem magam jól!
Amikor felébredtem egy halom ember állt körülöttem. Egy ismerős nő, az a kedves, aki a csípést is okozta, térdelt a fejem mellett.
- Nincs komoly baj. Szerencsére csak egy kis vírus támadta meg a szervezetét. Fel kell állítanunk! –éreztem, ahogy az egyik oldalamról húznak, a másikról pedig tolnak. Nem tehettem mást, mint, hogy magam alá húztam a négy lábam és megpróbáltam felemelni magam. Amikor megingott az egyensúlyom több ember is megtartott. Ezért hálás voltam nekik. A lábaimba nem volt sok erő, de azért felálltam. A kedves nő adott valami keserűt a számba és egy kis csemegével is megkínált. Nem kívántam az ételt, de azért elvettem tőle, mert tudtam, hogy jó szívvel adja.

 

Február 6.

Ma már jobban éreztem magam. Már csak a gyomrom égett, de miután ettem pár falatot az is enyhült. Most sokkal nagyobb figyelmet kapok az emberektől, mint eddig. Még a szőke férfi is eljött hozzám, bár most nem vitt magával, csak látogatóba jött. Megsimogatott és jutalom répát is kaptam tőle.
Késő délután, amikor Kate újra eljött az istállóba, és belépett mellém az állásomba, egészen a fülem tövétől a hátamat és az oldalamon keresztül a faromig végig masszírozott. A kezei kör-körös mozdulatokat végeztek, amik ellazították az izmaimat. Hálából a vállára tettem a fejemet és a fülébe prüszköltem.

 

Február 7.

Ismét a toppon vagyok. Reggel már alig vártam, hogy az első emberi lény belépjen az ajtón. Nem tudom miért, de hiányzott az emberek társasága.
- Nem tudod, hogy, hogy hívják az új lovászt, aki jönni fog hozzánk? –hallottam meg June hangját, miközben hámozta le magáról a ruháit.
- Miért, lesz új lovász? –ezután meghallottam a másik lány, Kate hangját.
- Igen. Azt hiszem új a környéken. Most költözött ide a családjával és munkát keres. Gondolom a suli mellett fog dolgozni ő is, mint mi. Talán lehet, hogy egy suliba fogunk járni! Remélem jó fej- még egy ideig cseverésztek, utána pedig nekiálltak ellátni az istálló lakóit. Ideje is volt, mert a bendőm már mindenféle hangot hallatott, ami már kezdett megijeszteni. Szerencsére az elsők között voltam, akik megkapták az életet jelentő reggelit. Sőt még egy kis csemegét is kaptam Kate-től! Azt hiszem ő a kedvenc emberem!

 

Február 8.

A szőke férfi rögtön evés után, hozzá kell tennem meg sem várta, hogy megemésszem a reggelimet vitt ki az edző pályára. Az emésztős résznek köszönhetően az ügetésnél már majdnem felfordult a gyomrom, de azért élveztem. Bár kicsit nehéz úgy futni, hogy egy egész reggeli jön visszafelé… így hát nem is tartottam vissza és kiengedtem. Ennek eredménye volt az, hogy a szőke férfi csizmáján megnézhettem mi jó került reggel a hasamba. Volt ott minden, egy kis széna, répa darabka és még egy kis keksz. Hmm… finom reggeli volt az már egyszer biz!

 

Február 9.

Még jóformán ki sem nyitottam a szemem, amikor egy ember alakot vettem észre bejönni. Az illata alapján nem Kate volt, és nem is June, még csak nem is a szőke. Akkor ki? Épp beindult volna a fantáziám, és ott tartottam, hogy egy rémisztő szellem az, amikor egy aranyos, barna hajú, nagy fekete szemekkel rendelkező emberlány lépett elém.
- Cedar- olvasta fel hangosan az ajtómon lévő táblát, ami a nevemet tartalmazta. Hogy honnan tudom? Mert az emberek mindig ezt mondják nekem „Cedar”. Ebből kifolyólag valószínűleg ez a nevem! Én egy zseni vagyok, tudom!
Miközben elbambultam a lány felém nyújtott egy kis répa darabot, s mosolyogva nézte, ahogyan elveszem a kezéből. Közben jól szemügyre vehettem. Mint előzőleg mondtam nagy fekete szemei és hosszú barna fürtjei voltak. Széles, irigylésre méltó ember mosollyal rendelkezett és első pillantásra éreztem, hogy kedvelem. Még mindig néztem, közben ő már a mellettem lévő lovat üdvözölte és kínálta meg nasival.
- Te ki vagy? –egy ismerős hang ütötte meg a fülemet, én pedig akaratlanul is nyerítve üdvözöltem az illetőt. Miközben Kate elment mellettem megvakarta a homlokomat és egy félmosolyt küldött felém.
- Ööö… - a barna fürtös meg sem tudott szólalni.
- Ide nem lehet csak úgy bejönni! Ez egy magánistálló! –most láttam meg, hogy June is ott áll az ajtóban.
- Tudom. A nevem Abigail Doyle, de a barátaimnak csak Abby… vagyis ha majd lesznek barátaim –tette hozzá halkan- és most vettek föl ide lovásznak- még az én szememmel is láttam, hogy a lány arca pirossá vált. Vajon minden ember képes rá, hogy így színt váltson? Úgy tudom, a lovak ilyet nem tudnak. Kár, pedig akkor én ébenfekete lennék, vagy inkább tarka, mint Bolha… vagy inkább… vagy maradnék az eredetinél.
- Ó, bocsi nem tudtuk, hogy ma már jössz. Hát elég jó kezdés- Kate vékony hangon, furcsa nevetésszerű hangot hallatott- Az én nevem Kate, ő pedig June.
- Szia! –üdvözölte a fekete szép szeműt a szőke lány.
- Helló! –intett neki a szép szemű.
- Hát, ha már ilyen jól összeismerkedtünk, és ahogy látom a lovakat is megismerted, akkor lássuk el őket és etessük meg a kis éhenkórászokat, mert, ahogy elnézem, már nagyon toporzékol egy-kettő paci. Ezek után megkaptam a szokásos kajámat és még pár falat nasit is. Sőt Kate és az új lány Abby még külön-külön is odajött hozzám és megkínáltak egy kis csemegével. Hát igen, szép az élet, ha ló vagy! De persze az a gazdától is függ!

 

Február 10.

Megint Abby volt az első, aki ideért. Ismét köszöntött minden egyes lovat, s mire végzett az üdvözléssel arra a többiek is ideértek.
A szőke férfi kicsit később jött ma a szokottnál és egy kicsit többet is futatott. Mondjuk érthető is, hiszen sok kihagyásom volt mostanában a rossz idő végett. Nagyon élveztem, ahogy a szél belekap a sörényembe, miközben körbe-körbe száguldozok. Most már jelzés nélkül is tudtam, hogy a szőke mit kér tőlem, hogy lassítsak, vagy gyorsítsak, esetleg álljak-e meg. Ma miután megállított és már azt hittem visszavezet az istállóba, a jó melegbe egy rémesen ismerős büdös bőrt tartott elém. Már megint kezdi, gondoltam. Ez volt akkor is, amikor azt próbálta rám adni, ami most van a fejemen. Ahogyan jobban megnéztem ezen a valamin a szíjjak máshogy álltak, mint a mostaninak, és ennek még újabb szaga volt, ráadásul egy hosszúkás fém is volt rajta. Az meg minek hozzá? Nem is tudtam elképzelni, hogy hova akarja rakni. Magára miért nem pakol ilyeneket az ember? Pedig neki talán még jobban állna, mint nekem.
Párszor az orrom alá dugta azt a valamit, én pedig minden próbálkozásánál elkaptam a fejemet. Amikor látta, hogy reménytelen eset vagyok inkább rám csatolta a vezetőszárat és visszavezetett a jól ismert örvényen az istállómhoz.
Amikor már a kényelmes boxomban terpeszkedtem, jutott eszembe, hogy milyen rég nem ettem ezért minden neheztelés és gond nélkül belevetettem a magam a finom zabba, és onnantól kezdve csak az étel gondolata foglalkoztatott. Azért jól esett, amikor később Kate lecsutakolt, és kikaparta a patámból a beszorult köveket és az odaszáradt sarat. Ezt a napot már csak egy első osztályú kockacukor dobhatja föl, amit meg is kaptam kedvenc lovászomtól. Azt hiszem, kockacukor kritikus leszek. Van olyan munka a lovaknál nem? Vagy ha nincs, akkor én leszek az első, aki az lesz!

 

Február 11.

Abby nagyon aranyos lány. Egyre jobban a szívembe férkőzik. Ma is ő volt az első, mint az előző napokon, de ma különös módon engem köszöntött elsőnek, és mintha még többet állt volna az én boxom előtt, mint a többiekénél. Azért még mindig Kate a kedvenc kétlábúm és ezt jeleztem neki egy hangos nyerítéssel, amikor megérkezett.
- Szia, Cedar. Na, hiányoztam? –egyből a kezét kezdtem el böködni, mert tudtam, hogy akkor kapok tőle valami finomságot. Most is egy egész répát húzott elő a zsebéből és adta nekem. – Remélem nem csak a kaja miatt vagy velem ilyen kedves!
Később eljött a szőke is, és megint lóbálta előttem a büdös bőr-fém szagú izét, de ma sem hagytam magam. Rám aztán nem teszi azt a micsodát!

 

Február 12.

A szőke ma megkímélt az ostoba dolgaitól, és inkább csak futószáron hajtott. Jól esett a végtagjaimnak a reggeli mozgás. Miközben futottam nagyokat szippantottam a levegőből, amiből érezhető volt, hogy a hidegnek hamarosan vége és beköszönt a melegebb évszak. Csodás! Imádom a tavaszt! Már el is terveztem, hogy a többiekkel milyen jókat fogunk játszani a legelőn!

 

 

Február 13.

Ma ismét egy új ló érkezett az istállóba. Igaz nem végérvényesen költözik ide, csak kis időre jött. Azt hallottam, hogy egy híres versenyló, és a gazdája azért hozta ide, hogy az itteni emberek edzenek vele és újra formába hozzák.
Nagyszerű volt hallani, ahogy a történeteivel feldobja az unalmas délutánjainkat. Elmesélte, mennyi féle hely van a világon, milyen fura emberekkel találkozott és, hogy milyen versenyeken szerepelt. Azt is megtudtam, hogy ő egy galopp ló, és az emberekkel a hátán szokott versenyezni. Érdekes lehet. Éppen meg akartam kérdezni, hogy milyen érzés, amikor egy ember ül a ló hátán, de ekkor jött egy férfi és elvitte őt.
Amikor nem sokkal utána engem is vitt magával a szőke, láttam, hogy a szomszédos pályán az ember hogyan lovagolja meg őt. Egy olyan micsoda volt a fején, mint amit rám is akart adni a szőke, és még egy valami volt a hátán. Na de várjunk csak! Azon a valamin, amit én rám akarnak húzni, van egy fém rúd szerűség. A másik lónál nem látom sehol. Vajon akkor hova kerül az?

 

Február 14.

- Gyerünk kislány! Nem bánt, ez csak egy egyszerű kantár! –már megint azt a bőrt lóbálja elém. Nem értem mire megy ezzel, mikor látja, hogy nem megy sokra vele.
- Nem nagyon sikerül, mi? –egy ismerős hangot hallottam meg. Fejemet oldalra fordítva, Abbyt vettem észre, miközben a kerítésen csimpaszkodik.
- Hát nem. Valahogy nem igazán érdekli őt a dolog… - mondta a szőke némi aggodalommal a hangjában.
- Megpróbálhatom? – lány nagy fekete szemeit rám meresztve bámult.
- Persze, de nem hiszem, hogy többre mész, mint én- ekkorra már Abby ott állt mellettem és mosolyogva vette át a bőr izét a szőke kezéből. Remélem, ő nem akar azzal a valamivel nyaggatni.
- Hé, Cedar! Ezt nézd meg! – az egyik kezében a semmiből egy répa termett. Varázslat! Még hozzá finom varázslat! A nyakamat előre nyújtva hajoltam a finomságért, és mielőtt még bekaphattam volna, egy hideg, rémes ízű valamit éreztem a számban. Aztán éreztem, hogy a fülemnél és az orromnál egy szíj nyomja le a szőröm. Abby gyakorlott mozdulatokkal csatolta fel a szíjat. Kijátszottak. Kihasználtak. Ezt nem hiszem el!
- Hűha! Hogy nekem ez mért nem jutott eszembe!- a szőke tapsolt. Tetszett neki ez? Ez, hogy engem szenvedni lát? Megpróbáltam leszedni a lábammal ezt a bőr dolgot, de nem ment. Úgy odanőtt a fejemhez, mint a felszögezett patkó a patámon. Szörnyű!
Most ismét a boxomba álltam a nélkül a szörnyű dolog nélkül. a szőke kicsit hagyta, hogy a fejemen legyen, utána pedig annál fogva vezetgetett. Végül, mikor már látta, hogy nem ellenkezem, hiszen mi mást tehettem volna, levette rólam és visszavezetett az istállóba.
Abby később még odajött hozzám, hogy megsimogasson, de én felemelt fejjel elfordultam tőle. Soha nem bocsátom meg neki, hogy kijátszotta a védtelenségem!

 

Február 15.

Azt mondtam volna tegnap, hogy utálom Abbyt? Azt hiszem ez a lány okosabb, mint egy ló hinné. Ma reggel három kockacukrot és egy ló kekszet kaptam tőle, amit persze udvariatlanság lett volna nem elfogadni. Utána már egyből vidámabb lett a hangulat, és ismét megengedtem Abbynek, hogy megsimogasson.
- Úgy látszik, újra kedvel téged- mondta kuncogva Kate, miközben lecsutakolt.
- Igen, azt hiszem tegnap nem esett neki jól, hogy kijátszottam- válaszolta csillogó szemekkel a barna fürtös.
- Hé, valaki! Segítene! –June hangja a kamra felöl jött. Abby egyből elrohant, hogy segítsen neki. Pár pillanat múlva, már töltötték is fel az etetőket.
- Az új ló meddig marad itt?- kérdezte Kate izgatottan a többiektől, miközben a lapockámat kefélte.
- Nem tudom. Miért? –válaszolt az egyik lány.
- Nem tudom. Csak úgy kérdem- mondta lágy hangon.
- Csak nem megkedvelted? –kérdezte June mosolyogva. De még mielőtt Kate válaszolt volna, hangosan tudtára adta nem tetszésemet, hogy abbamaradt a csutakolás.
- Nyugii Cedar, mindig te maradsz a kedvencem!- egy puszit nyomott az orromra, aztán a csutakolós dobozzal együtt kiment a boxomból. Ráhúzta a reteszt az ajtóra, és még megvakarta a homlokom mielőtt eltűnt volna a kamra ajtajában.

 

Február 16.

Ma, amikor a szőke kivitt, addig nem engedtem, hogy a számba rakja a hideg fémet, míg nem kaptam tőle egy kis nasit. Mennyei mentolos cukorkát nyújtott felém, amit én jóízűen ropogtattam el, miközben becsatolta a csatokat.
- Ügyes kislány! Ha így haladunk, akkor nem sokára jöhet a nyereg is!- nyereg. Mi az a nyereg? Miközben sétálgattunk le-föl a pályán ezen elmélkedtem. Valószínűleg az is egy büdös bőr lesz. Bár most már kezdem megszokni a szagát.
A gondolkodásból egy eddig ismeretlen hang zökkentett ki. Valami nagyon is bújt a lábamhoz. Amikor lenéztem egy szőrgombóc mászkált a lábaim között. Amennyire tudtam, lehajoltam és szemügyre vettem. Doromboló hangot adott, és nagyon szőrös volt. Nem volt valami nagy teremtés. Vajon miféle szerzet lehet? Amikor a szőke visszavitt az istállóba ez a szőrgombóc követett. A lovászlányok mosolyogva vették fel a kezükbe, és simogatták meg. Hmm… az a simogatás nekem járna, és nem neki! Vagy netán ő engedte meg, hogy a fejére húzzanak egy olyan bőr izét, és ő viselkedett jól az edzésen? Nem hiszem! Ez igazságtalanság! Nem tetszésemet pedig hangos „toporzékolással” jeleztem, ami kissé visszhangzott az istálló folyosóján.

 

Február 17.

Ma, amikor a legelőn voltunk, nagy ritkaságot véltem felfedezni! Még nagyon kicsik voltak, és nehezen lehetett észrevenni őket, de azért fel tudtam ismerni azt a gyönyörű bimbózó virágot, ami a hó alól kandikált ki. Hóvirág. Mikor fiatalabb csikó voltam azt mondták az idősek, hogy a hóvirág a tavasz hírnöke. Egy vén kanca azt mesélte nekem, hogy az első hóvirág kinyílása után 20 nappal köszönt be végérvényesen a tavasz. Azt hiszem, idén fejben tartom ezt és elkezdek visszaszámolni.

 

Február 18.

A mai is csodás nap volt. Az eget egy felhő sem csúfította, ami miatt kicsit hűvösebb volt a megszokottnál, de még így is gyönyörű. A tegnapi virágok már gyönyörűen kinyíltak, és ma még az sem zavart, amikor a szőke a számba rakta azt a fémet, hogy azzal a bőrrel vezetgessen.
Amikor kint voltunk a legelőn, mindannyian megnézhettük a vendégló edzését. Érdekes volt nézni, ahogyan nyolcasokat írt le, úgy hogy a hátán ott ült egy ember. Talán egyszer én is megengedem, hogy felüljenek a hátamra, de csak olyan, aki ki is érdemli!

 

Február 19.

Már két nap eltelt a húszból. Mindennap levonok belőle egyet. Amikor meséltem a többiekről róla, azt mondták ők is kíváncsiak, hogy igaz-e a történet, ezért ők is figyelik a napokat.
Abby egyre közvetlenebb a lovakkal. Nem mintha eddig nem lett volna kedves, de most még jobban rástartolt a dologra. És az is feltűnt, hogy nálam kétszer is megfordul egy köszönés alkalmával. Hát igen, ki ne szeretne egy olyan csodás lényt, mint én!

 

Február 20.

Hmm… a szőke nem tudom, mit tervez de, ma miután okosan, nasi nélkül megengedtem, hogy a számba tegye a fémet a hátamra tett egy nehéz zsákot. Keresztbe fektette a hátamon, és úgy sétáltatott le-föl.
- Minek a zsák? –Abby jelent meg kis idő múlva. Gondolom szokásához híven korán végzett a munkájával és egy kicsit pihent.
- Segít abban, hogy jobban bírja majd a nyerget. Így hamar megszokja a plusz súlyt a hátán, és ennek akkor veszi majd hasznát, amikor egy lovas ül rajta- mondta fontoskodó hangon. Megint szóba jött az a nyereg Azt hiszem valami velem kapcsolatos dolog ez a „nyereg”. Egyre jobban furdalja az oldalamat a kíváncsiság, hogy mi az a dolog. És hogy mi a fenének van rajtam ez a zsák. Természetesen próbáltam lelökni a hátamról, de az ember olyan jól rakta oda, hogy nem tudott leesni. Úgy látszik nem kevés, ilyen ostoba ötlete van ennek a fajnak.

 

Február 21.

Már négy nap telt el, és mintha tényleg javulna az időt. Vagy csak képzelődöm?
- Mi az szépségem? –vakargatta meg az orrom Kate, miközben belépett a boxomba, hogy lecsutakoljon. Imádtam, ahogyan a kefét óvatosan végig húzza a szőrömön, ellazítva minden izmomat. Viszont azt már nem nagyon kedveltem, amikor a farkamat kezdte el kigubózni. Fájt, ahogy húzta a szőrt, és ez nagyon nem tetszett.
- Tudom, de mit csináljak, ha egyszer csupa kóc vagy? –nézett rám, majd bátorítóan megpaskolta a nyakam. Szerencsére nem tartott sokáig a szenvedés, és utána jutalmul kaptam egy almát.
- Hogy ityeg, a fityeg? –kukucskált be a boxba June, miközben Kate a patámat vakarta.
- Te már végeztél is? –nézett fel a munkából a barna hajú lány. De még mielőtt June válaszolhatott volna, éles sas szemeimmel észrevettem, hogy micsoda finomságot eszik. A kezében egy félig megevett alma volt, amit én egy gyors mozdulattal kikaptam a kezéből. Mennyei íze volt!
- Hé, haspók! Én azt még meg akartam enni! –hálám kifejezéséül, hogy nekem adta az almát elégedetten horkantottam egyet.
- Ez a ló mindent ért, amit mondanak neki!- nevetett Kate.
- Jah, de szerintem finnül, vagy latinul hallja!- a szőke lány először trappolt, majd ő is elkezdett nevetni. ezek az emberek! Kiszámíthatatlanok!

 

Február 22.

Ma elvitték a galopp lovat, aki nálunk volt vendég. Kíváncsivá tett, és fel kelltette az érdeklődésem a verseny nevű dolog iránt. Bár jobban szeretnék egy emberek nélküli versenyen indulni. Azért hiányozni fognak a történetei a versenyeiről. Remélem, még találkozok vele!
Este egy sötét árnyat vettem észre a kihalt istállóban. Gyorsan mozgott, és rejtőzködött. Hírtelen aztán a semmiből az én boxom párkányára ugrott fel és ismét megpillantottam a szőrgombócot. Mint előzőleg most is dorombolt, és hozzám dörgölőzött. Talán még sem olyan rossz, mint első pillantásra. Mikor később már alig bírtam nyitva tartani a szemem, azt vettem észre, hogy egy kis meleg kupac fekszik a hátamon. A szőrgombóc, ott aludt félig a sörényem alá bújva. Meg kell mondanom jó érzés volt, ott érezni őt, de ezt a világért sem árulnám el senkinek!

 

Február 23.

Mínusz hat nap a húszból. Haladunk!
Ma azon kívül, hogy rám talált a zöld szörny nem történt semmi. Hogy mi az a zöld szörny? Az irigység. Igen, irigy voltam ma Bolhára, mert a gazdája ma eljött érte, és egész nap foglalkozott vele. Amikor a legelőn voltunk, láttuk, ahogyan edzenek. Magasra emelt rudakat ugrották át, és ahogy elnéztem mindketten élvezték. Az én gazdám miért nem foglalkozik velem? Tudom, hogy Kate és Abby nagyon szeret, de ők azért még sem a gazdáim, és hát nekem is jól jönne egy olyan nap, ami gazda-ló párosból áll. Még sokáig néztem Bolhát és a lányt, aki a hátán ült, és megjelent előttem egy kép, hogy én is így ugrom át az akadályokat, a hátamon a gazdámmal, aki úgy néz ki mint Kate. Igen, a kedves és szeretetre méltó Kate…

 

Február 24.

A szőke sose adja fel! Az edzésen ismét zsákkal a hátamon sétáltatott, közben futószáron futatott. Eleinte szép lassan, komótosan sétáltam, majd ügettem, végül azt kérte tőlem, hogy vágtázzam. Ki érti ezt! Vágtázzak azzal a dög nehéz zsákkal a hátamon! Cseréljünk helyet, és majd meg tudja milyen jó buli nehéz zsákkal a hátán futni. Szerencsére hamar megszoktam a zsák súlyát, és könnyen tudtam nyargalni. Most az egyszer megúszta a szőke!

 

Február 25.

Ma úgy döntöttem, hogy egy új top listát állitok fel a kedvenc kajáim között. Az első helyen természetesen a kockacukor áll. Őt követi a második helyen a mentolos cukorka, amit szoktam kapni jutalomként, ha jól viselkedem az edzéseken. Ezeket követik, az alma, a ló keksz, a répa, a ló keksz, a széna és végül a korpa, ami nem épp a kedvencem. Azt hiszem ennyi. Több most nem jut eszembe, de ha még is, akkor beteszem azt is a listámba!
Már csak 12 nap van hátra a télből, a történet szerint. Remélem, tényleg bejön ez a dolog!

 

Február 26.

A mai edzés érdekes volt. A kantárt már megszoktam, és már nem is nagyon izgatott, ha a számba tette a szőke a fémet, mert utána kaptam mentolos cukorkát. Amikor már azt hittem, hogy a hátamra teszi a zsákot, helyette egy nagy bőrszagú kupachoz vezetett. Nem tartott szorosan, így jól meg tudtam vizsgálni a dolgot. Küldőre úgy nézett ki, mint a… mint a… nem is tudom, mihez lehetne hasonlítani, hisz még nem találkoztam ilyennel. Miután megbökdöstem az orrommal és nem történt semmi izgalmas, hagytam a földön heverészni és más móka után néztem. Az ember még mindig szorosan tartott ezért nem tudtam egy méternél messzebb menni, úgy hogy tovább szemeztem az új cuccal. Aztán a szőke gondolt egyet és átadta a szárat Abbynek, aki időközben megjelent. A szemem sarkából láttam, ahogy a férfi a hátamra terít egy apró takarófélét, aminek szerintem semmi értelme nem volt, mert egy kicsit sem melegített, aztán felemelte a földről azt a valamit és megközelítette vele a hátam tájékát.
- Nyugi, jó kislány- suttogta Abby, miközben a fülem tövét vakarta. Mindeközben a szőke a hátamra tette azt a bőr cuccot. Hmm… a súlya nem zavart, hisz már megszoktam, hogy a zsák a hátamon van, és ennek körülbelül azonos volt a súlya a zsákéval. Kíváncsi voltam, hogy mit fog csinálni a szőke, és izgalmamban már oldalaztam is.
- Ügyes vagy Cedar, már csak egy kicsit bírd ki és kész vagyunk!- mondta lágy hangon. Éreztem, hogy a hasamnál valami szorosan megfog, és ez megijesztett. Elvette a szabadás érzetemet, így már nem voltam benne biztos, hogy nem vagyok e veszélyben. Hangosan fújtattam, hátha azzal megijesztem a rám csavarodott valamit és eltűnik, de ez sem jött be. Ekkor már eluralkodott rajtam a pánik.
- Hó! –a szőke a kezével legyezett, és próbált lenyugtatni. Hasztalanul.
- Nem tudom megtartani!- Abby hangjából kiérződött a félelem.
- Már meg is van! Rajta van!- éreztem, ahogy az egész testemet közrefogja az a valami. Ez előhozta belőlem a vad ösztönt, hogy valami van a hátamon és le kell onnan szednem. De ez most nem ment. Bár, hogy próbáltam nem sikerült, ráadásul Abby még mindig szorította a kantárt.
- Engedd el!- a szőke hangosan odakiáltott valamit a lánynak, aki ennek hatására elengedett. Most már el tudtam futni. A karámban elkezdtem körözni, hozzá vágtam az oldalamat a kerítéshez, hátha az segít, de ez csak nekem okozott fájdalmat. Végül kifulladva, hangosan lihegve állta meg a pálya közepén.
- Most már nincs semmi baj. Csss…- kivételesen jólesett az ember közelsége. A lány nyugtató hangja, úgy tűnt hatásos, mivel a szívem már nem kapált úgy, mint az őrült és a lélegzetem is kezdett lelassulni.
Mivel teljesen kifulladtam nem tehettem mást, mint amit az emberek kértek tőlem. Nem volt erőm ellenkezni, így aztán a szőke után kellett le-föl sétálgatnom a hátamon azzal a szoros izével, amitől még a levegő is belém szorult. Hamar rá kellett jönnöm, hogy nem egy vadállat az, ami a hátamon van, hogy elkapjon, hanem az emberek egy újabb ostoba játéka, ami arra jó, hogy pánikot keltsenek a lóban. Mondhatom csodás érzés volt!

 

Február 27.

Az edzés hasonlóan telt, a tegnapihoz képest csak most gyorsabban megvolt a felszerelés, és nem kaptam pánikrohamot. Egyszerűen hagytam, hogy az ember úgy nyúzzon és szöszmötöljön velem, ahogy kedve tartja. Legalább is, amíg enni és inni, no meg meleg helyet adnak, addig nem akarhatnak bántani, nem igaz? Így hát azt hiszem, még sem kell annyira félnem, azt hiszem, ezt észben kell tartanom.

 

Február 28.

Már a fele letelt a visszaszámlálandó időnek. Szuper!
Ma szabadnapot kaptam, és egész nap a legelőn szórakozhattam a barátaimmal. Bár valamiért most Kiger nem volt jó hangulatban, azért Zanzibárral, Delilával és Bolhával jókat vágtáztunk. A legelő két vége között futottunk versenyt, s közben kiélveztük a szabadság minden egyes pillanatát. Imádom, ahogy belekap a szél a sörényembe, miközben futok. Olyan felemelő érzés volt ez az egész!
Később láttuk, ahogy Napsugár eddz egy emberrel. Éppen körbe vágtázott, amikor hangos nyerítéssel üdvözöltük. A szél felénk hozta a válaszát, bár nem volt valami tiszta. Valószínűleg nagyon lekötötte az ember. Megnéztem a hóvirágokat a legelőn, és mintha most még több lett volna, mint amire emlékeztem. Itt tényleg készül valami! Alig várom a végét!

 

Hírek

  • (=
    2011-01-27 17:03:59

    Amint észrevettétek felkerült pár új dolog a honlapra!
    A Rajzaim, Alkotásaim menüpontban találjátok azoknak a menüpontoknak a linkjét, ahol megtekinthetitek az általam készített fényképeket. ezek álltalában lovak, vagy hozzájuk hasonló állatok vannak. (zebra, csacsi +állatkert állatai)
    Továbbá most már a képeimre feliratott is teszek, hogyha valaki elakarná lopni, akkor ne tudja felhasználni sajátjaként mert rajta van a web címe.
    csak úgy megemlíteném még azt is, hogy a Cedarból mindennap, ha tehetem felteszem a friss részeket, úgyhogy olvassatok!
    Hát egyenlőre ennyi. További jó böngészést!

  • Alkotásaim
    2011-01-21 17:56:58

    Ha már a remekműveimnél tartunk, itt megnézhetitek az egész jóra sikeredett PAINtes és kézzel rajzolt lovaimat!
    Kérlek ne lopd el őket, mert sokat dolgoztam velük!
    Remekműveim

  • Cedar Január
    2011-01-18 20:37:14

    Cedar történetéhez felkerültek az újabb napok!
    Minden nap új részek vannak! (=

Szavazás

Szerinted melyik lovas történetem volt eddig a legjobb?
Egy év Cedar a csikó életéből
Főnix élete
Petya, a vad póni története
Asztali nézet